Ijár hónap 28-ára esik azoknak az etiópiai zsidóknak az emléknapja, akik az Izrael felé vezető úton veszítették életüket.
1980-84 között etiópiai zsidók hatalmas tömegei indultak útnak afrikai otthonaikból a zsidó állam felé. Ők magukat Beta Iszraelnek nevezik, ami saját, geez nyelvükön annyit tesz: Izrael háza. A csoport tagjai Etiópia északi-északnyugati részén éltek, több száz kis faluban szétszórva a hatalmas kiterjedésű területen. Miután a teljesen elszigetelten élő zsidó csoport tagjai felvették a kapcsolatot más zsidó közösségekkel, az izraeli hatóságok hosszas háláchikus és alkotmányjogi viták után 1977-ben úgy döntöttek, hogy rájuk is vonatkozik az izraeli visszatérési törvény, melynek értelmében (leegyszerűsítve) bárki letelepedhet az országban, aki legalább egy zsidó nagyszülővel rendelkezik. Az izraeli és az amerikai kormány különböző akcióinak (Mózes, Jehosua, Salamon akció) nyomán mára a Beta Iszrael túlnyomó többsége Izraelben él. Ám nem mindenki élte túl az őshazába vezető utat…
A dalaikban, imáikban Izrael Földjére emlékező etiópiai zsidók számára évezredek álmainak megvalósítására nyílt lehetőség az 1980-es években. Sokan közülük az etióp-szudáni határon keresztül hagyták el Etiópiát egy olyan, kimondatlan egyezmény értelmében, melyről csak a szudáni legfelsőbb vezetés tagjainak egy része tudott. A határra érkező zsidókat az izraeli titkosszolgálat, a Moszad ügynökei várták, akik továbbirányították őket a szudáni átmeneti táborokba, és emellett azt is meghagyták nekik, hogy rejtsék el zsidó identitásukat. A menekülés azonban nem volt fáklyás menet. Az út során és a szudáni táborokban egyaránt betegségek és éhség gyötörte őket, és gyakori volt az erőszak, a bántalmazás és a rablás is. A családok – idősekkel, gyermekekkel együtt -, nem ritkán hónapokon át gyalogoltak, majd szudáni menekülttáborban várakoztatták őket akár két éven át is.
Az Izrael felé tartó út során a közösség tagjai közül nagyjából négyezren vesztek oda. Az eltávozottakat nem tudták a zsidó hagyományoknak megfelelően eltemetni, részben mert azt az utasítást kapták, hogy a lehető legalaposabban tartsák titokban zsidó identitásukat, részben pedig mert a sivatagban a rablóktól, a táborokban pedig a szudáni őröktől féltek.
1984 novemberében indult meg a Mózes-akció, az első, melynek során egyszerre nagyszámú etiópiai zsidót szállítottak Izraelbe. A titkos akció nyomán a Beta Iszrael mintegy nyolcezer tagja jutott el a zsidó államba, ám miután információk szivárogtak ki az izraeli sajtóba, az akciót leállították, és családok sokasága maradt a szudáni táborokban, illetve vált szétszakítottá. A következő, 36 óra alatt lezajlott akció az 1991-es Salamon-akció volt, ennek során 14 324 etiópiai zsidó érkezett Izraelbe.
Etiópiai zsidó aktivisták fáradhatatlan tevékenykedése nyomán a Bevándorlók Befogadásáért Felelős Minisztérium, a Szochnut és az Izraeli Nemzeti Alap támogatásával ideiglenes emlékművet emelt az út során életüket vesztettek számára Rámát Ráchel kibucban. Végül 2003 végén döntöttek úgy a Kneszet tagjai, hogy a jeruzsálemi Herzl-hegyen lévő katonai temetőben a hősöknek kijáró emlékművet állítanak a számukra, és azt is elhatározták, hogy minden évben Jeruzsálem-napon, ijár hónap 28-án tartják az ő emléknapjukat. Az emlékmű, melyet négy évvel később, 2007-ben állítottak fel, az erdélyi származású Gávriel Kertész építész tervei alapján készült, etiópiai származású művészek és szerzők közreműködésével. Alkotásaik az emlékmű szerves részét képezik ugyanúgy, mint a közösség tagjainak beszámolói az etióp falvakban való életről, az Izraelbe vezető útról, a szudáni menekülttáborokról és a Jeruzsálem iránti vágyakozásról.
zsido.com