Naomi Campbell is a Lubavicsi Rebbére emlékezett

A világhírű szupermodell „inspiráló vezetőnek, tudósnak és tanárnak” nevezte a Rebbét.

Menachem Mendel Schneerson a Chábád Lubavics mozgalom nagy hatású vezetője volt. Ahogy írásunkban beszámoltunk róla, múlt hét szombaton, azaz Támuz hó 3-án, sábeszkor múlt 25 éve, hogy 92 éves korában a Rebbe meghalt.

Halálozásának idei évfordulója alkalmából több tízezer ember látogatott el múlt héten a Rebbe sírjához New Yorkban — és több híresség, köztük Naomi Campbell is nyilvánosan emlékezett meg személyéről és munkásságáról.

„(…) A Rebbe szavai ma sokkal relevánsabbak, mint bármikor korábban, és nagyon nagy szükségünk van rá, hogy szívünkbe zárjuk azokat, és tanuljunk a példájából, hogy mindig a jót lássuk meg másokban, még azokban is, akikkel nem értünk egyet”

— írta Instagram oldalán a világhírű topmodell.

„Én ma újra elszánom magamat arra, hogy a Rebbe életküldetésének megfelelően még több fényt és jóságot hozzak magammal, valamint egy jobb jövőt magunknak és az egész emberiségnek”.

Posztja kapcsán a The Jerusalem Post emlékeztetett: Naomi Campbell korábban más zsidó vezető felé is kifejezte már nagyrabecsülését. 2016-ban, amikor Simon Peresz egy kitüntetést adott át számára a Nemzetközi Nőnap alkalmából, azt mondta az izraeli politikusnak, hogy inspirálja őt, és a hozzá hasonló vezetők „teszik jobbá a világot”.

Campbell azt megelőzően 2012-ben azért utazott a zsidó államba, hogy ott ünnepelje születésnapját, és többek között a  jeruzsálemi Siratófalhoz, valamint a betlehemi Születés Templomához is ellátogatott.

  • Küldés emailben