Ezen a nyáron önkéntesek járják majd Lengyelország, Ukrajna és más országok zsidó temetőit, hogy amennyire lehet rendben tartsák. Vannak köztük zsidók és nem zsidók is.

Ez történt Varsó legnagyobb zsidó temetőjében is. Az Okopowa utcai temető 33 hektáros, több mint 200 ezer ember nyughelye. Ezek közül 82 ezret vett eddig leltárba a zsidó temetők dokumentálásával foglalkozó lengyel alapítvány. A BBC külön riportban számolt be az önkéntesek munkájáról, akik már eddig is rengeteg feladatot végeztek el, ám a temetőt még mindig nagy részben a természet uralja. A brit közszolgálati tévé tudósítója Alex Duval Smith maga is csatlakozott a munkához. „Alicja Mroczkowska az egyik szervező osztja a felszereléseket, lehet választani a gereblye és a metszőolló között” – hangzik el Smith részletes tudósításban. Aki kevésbé energikus, az rozsdagátló festékkel lekenheti a korlátokat – olvasható a jewish-heritage-europe.eu összefoglalójában.

A riport az önkéntesek motivációját is próbálja feltárni, akik között zsidók és nem zsidók egyaránt megtalálhatók Egyikük a szőke, kékszemű Monika azt meséli a BBC riporterének, hogy nagyon szereti a zsidó kultúrát, ami hiányzik a mai Lengyelországból. Mesél arról is, hogy kutatni kezdte a családja történetét. Testvérével megtalálták a dédapjuk fotóját. „Úgy gondoljuk, hogy zsidók voltak, nagyon hasonlítok rájuk” – mondja Monika.

 Kép: bbc.com

Megszakítás