Folytatjuk háláchikus interjú sorozatunkat. Korábban megjelent, Kereszt és rabbi című interjúnkkal (Gut Sábesz 15. évfolyam, 4. szám) kapcsolatban számos olvasói kérdés érkezett, elsősorban a zsidóság és művészet viszonyáról. Az alábbiakban Oberlander Báruch rabbi válaszol az olvasók által feltett kérdésekre.
Gut Sábesz: Chaim Potok Nevem Asher Lev, illetve az Asher Lev öröksége című könyveiben olvashatunk az ifjú chászid művészről, akit kitagad a közössége szerintük aggályos festészete miatt – többek között a Brooklyni feszület című képéért. A lubavicsi chászidok valóban ennyire elutasítják a képzőművészetet (festészetet, szobrászatot), mert a Tízparancsolatba ütközőnek tekintenek minden műalkotás elkészítését?
Oberlander Báruch rabbi: Elsőként hadd idézem magát a szerzőt. 2001-ben Budapesten járt, és volt szerencsém vele és feleségével egy estét tölteni, ahol sokat beszélgettünk. Nagyon érdekes eszmecsere volt. Nagyon dicsérte a lubavicsiak munkáját, amivel segítenek visszakerülni a zsidóknak a gyökereikhez. Nagyon nagy tisztelettel beszélt a lubavicsi rebbéről, arról, hogy milyen különleges vezető volt, és milyen fontos munkát végzett. Megkérdeztem tőle valamit az említett két regény kapcsán: Az Asher Lev könyvekben ladovi chászidokról beszél, és egyértelműen a lubavicsiekre céloz. Általában minden regénynek van valamilyen valóság alapja, én azonban, annak ellenére, hogy elég jól ismerem ezt a közösséget, egyetlen valós emberre, egyetlen megtörtént eseményre vagy történetre sem ismertem rá benne. Erre azt válaszolta, hogy be kell vallania, az Asher Lev teljes mértékig fikció, nincsen semmi valóság alapja…
Ezután térjünk rá az említett háláchikus kérdésre! Amikor azt vizsgáljuk, hogyan viszonyulnak a vallásos zsidók a képzõmûvészethez, két részre kell bontanunk a kérdést, festészetre és szobrászatra. Ezeken belül is külön kell vizsgálni az ilyen alkotások készítését és birtoklását.
Nézzük először a szobrászatot! Maga a Tízparancsolat úgy fogalmaz: „Ne csinálj magadnak faragott képet, sem bármely alakját annak, mi az égben van, fenn, és ami a földön van, alant, és ami a vízben van, a föld alatt. Ne borulj le elõttük és ne szolgáld õket…” (2Mózes 20:4-5., 5Mózes 5:8-9.) A szöveg kontextusból kiderül, hogy a tiltott kép és az alak készítése, ha az bálványimádás céljából történik. Ez a tilalom természetesen minden képre vagy alak és formára vonatkozik. Még az is tilos, hogy bálványimádó számára készítsen ilyet egy zsidó (Maimonidész, A bálványimádás tilalmának törvényei 3:9.).
Egy másik helyen azt írja a Biblia (2Mózes 20:19.): „Ne készítsetek mellettem (iti) ezüstistenetek…”, mivel itt nincs szó a bálványimádásról, ebből következtek Bölcseink a következőt: „Tilos dekorációs célra figurákat készíteni, akkor is, ha nem hamis istenségeket ábrázolnak… Ez igaz olyan alakokra is, amelyek aranyból vagy ezüstből készülnek, kifejezetten csak díszítés céljából, nehogy mások tévesen istenségként tekintsenek rájuk”. (Maimonidész uo. 10.). Ez a tilalom nem minden alakra vonatkozik, csak „komolyakra”, vagyis tilos a háromdimenziós alkotások és a domborművek készítése, de gravírozott képeket szabad készíteni (Sulchán áruch, Jore déá 141:4.).
Fontos továbbá leszögezni, hogy még a szobor vagy dombormű sem minden esetben tilos, ahogy a Talmud (Ros hásáná 24a.) levezeti, hogy a fenti versben: „Ne készítsetek mellettem (iti) ezüstistenetek…”, az „iti” szót másképpen is lehet értelmezni, „Ne készítsetek azokból, akik szolgálnak velem (illetve előttem)…”. Ebből következik, hogy nem szabad embert ábrázoló szobrot készíteni, illetve olyat, amelyik Ezékiel könyve (1. fej.) az isteni szekér kapcsán említ: embert, ökröt, oroszlánt és sast együtt ábrázolva. De ezek közül külön-külön az állatokat szabad ábrázolni. A négyet együtt, illetve az embert önmagában akkor is tilos, ha nem bálványként, hanem pusztán esztétikai élményért készül a szobor (Sulchán áruch uo.).
Tilos továbbá a Nap, a Hold és a csillagok formai ábrázolása, még akkor is ha csak gravírozással készült, kivéve, ha a közösség számára készül (ahol nem áll fenn a bálványimádás gyanúja), illetve ha a csillagászattal kapcsolatos háláchák tanulmányozásához készítették őket. A tiltott szobrokat még csak birtokolni sem szabad.
De szabad azokról szobrot készíteni, amikre nem vonatkozik, hogy „szolgálnak velem” vagyis például négylábú állatról, szárnyasról, halról, fáról vagy más növényről mintázva. Feltételezve, természetesen, hogy nem bálványimádás céljára készül. (Sulchán áruch uo. 6.)
G.S: Egy kicsit menjünk bele részletesebben az emberábrázolásba! Azt látjuk, hogy az embert formázó szobor szigorú tilalom alá esik. Vannak kivételek ez alól?
O.B.r: Bölcseink szerint a tilalom csak az egészalakos ábrázolásra vonatkozik, külön a test vagy külön az arc ábrázolható (Sulchán áruch uo. 7.). Ugyanakkor sokan úgy vélik, helyes elkerülni a teljes arc szembőli megformálást (uo. Pitché tsuvá 10.). Érdekesség, hogy emiatt Izraelben nem is vernek olyan pénzt, amelyen teljes arc lenne látható domborműben.
1994-ben Menachem Mendel Schneersont, a lubavicsi Rebbét a Kongresszusi Aranyéremmel tüntették ki. Az Egyesült Államok megalapítása óta alig 125-en kapták meg ezt a poszthumusz elismerést, amely egy arany emlékéremből és bronz replikákból áll, rajtuk a kitüntetett arcmásával. A díj odaítélésekor lubavicsi rabbik kérésére csak profil képpel készült a medál, mivel így nem az egész arc van rajta, és ez így mindenképpen megengedett ábrázolási mód. (uo. Sách 25. vége).
G.S: Ha nem szabad teljes alakos emberábrázolást készíteni, akkor hogyan magyarázhatóak a minden kisgyerekes családnál fellelhető, sokszor teljesen élethû játékbabák?
O.B.r: A kérdés nagyon jó, és a rabbinikus irodalomban szó esik róla. Deutsch Eliezer (1850-1916), bonyhádi rabbi azt a választ adta (Pri hászáde responsum III. kötet 38. fej.), hogy mivel ezek a babák gyerekjátéknak készültek, és a gyerekek teszik ide-oda, akár a földre vagy más, esetleg nem tiszta helyre, ezért „nem tiszteletreméltó” tárgy (kélim mövuzim – Sulchán áruch uo. 3.), és nem kell tartani attól, hogy „mások tévesen istenségként tekintsenek rájuk”. (Lásd még Ráv Ovádjá Joszéf írása: Jöcháve dáát resposum III. kötet 64. fej.) Ezzel együtt találkoztam már olyan családdal is, akik nem akarják elfogadni a fenti „könnyítés”, és ezért levágják a baba egyik fülét vagy orrát, és így hiányosan mindenképpen kóser… (lásd Pri tmárim VII. 123-127- old.).
G.S: Térjünk át a festészetre! Illetve, ha jól értem, ide tartozik mindenféle síkbeli ábrázolás.
O.B.r: Amit elõbb tilosnak felsoroltam (lásd, pl. égitestek) az szobrokra, domborművekre, vagy vésett, gravírozott alkotásokra vonatkozik. Alapvetõen a síkbeli ábrázolás egyértelműen megengedett (Sulchán áruch uo., Turé záháv 13.). Így a fénykép, rajz vagy festmény készítése is háláchikusan rendben van.
Bizonyos kabbalisztikus felfogás szerint (lásd Jáárot dvás I. rész második dróse) nem szabad emberről síkbeli képet sem csinálni, ezért egyes rabbik tartózkodtak attól, hogy róluk bármilyen kép készüljön. De nem ez az elfogadott álláspont, sõt, elterjedt dolog szent emberek képét kitenni a lakásban. Ennek legjobb példája a lubavicsi rebbe képe, amit világszerte mindenhol megtalálható (lásd meg maga a Rebbe levele a témában: Igrot kodes XVIII. kötet 458. oldal). Schreiber-Szofér Szimche Bunem (1842-1906), a pozsonyi rabbi otthonában is kint lógtak ősei képe.
Mellékszáll, de ide kapcsolódik az anekdota, ami egy elterjedt szokáshoz vezetett. Eszerint a bodrogkeresztúri reb Steiner Sáje rabbi (1852-1925) egyszer egy gazdának azt javasolta, hogy a magtárát ellepő egerek megfékezésére akassza ki a képét a falra. A módszer bevált, és azóta sokan az egerek ellen használják a csodarabbi képét – ez azonban nem túl tiszteletteljes szokás.
G.S: A fent említett regényben külön problémát okozott az aktok készítése. Ez, mint művészi kifejezésforma is tilos?
O.B.r: A mûvészeti tanulmányok során is előfordul, hogy egy alkotónak aktképet kell készítenie. Ez nem felel meg a zsidóság szemérmességről alkotott felfogásának, a cniutnak ezért nem megengedett, egyes bölcsek szerint akkor sem, ha emiatt nem tudja folytatni a festő művészeti tanulmányait. Ugyanakkor különbséget tesznek abban, hogy azonos nemű-e az alkotó és a modell, és ebben az esetben enyhébben ítélik meg a kérdést általában. (A témában lásd Tchumin XVIII. kötet 107-108. oldal.)
Más kérdés, hogy mi történjen az ilyen alkotással, hiszen az otthonunkban kiakasztani nem lehet, nem cniut. A Tórában olvassuk, hogy „legyen táborod szent” (5Mózes 23:15.), vagyis az embernek ügyelnie kell arra, hogy mit visz be a lakásába és mivel dekorálja. Nem illendõ aktokat kitenni a falra, férfi nem nézhet ilyen képet (Sulchán áruch, Even háezer 21:1., Oz nidböru responsum, XI. kötet 51. fej.).
Mivel a téma rendkívül szerteágazó, így ebben az interjúban
a zsidóság művészettel kapcsolatos szabályainak alapjait tekintettük át.
Az interjú hamarosan következő folytatásában további,
a témával kapcsolatos olvasói kérdésekre keressük majd a válaszokat!