Sharon Sabbagh, az ötgyermekes, Crown Heightsban élő lubavicsi haszid édesanya július 7-én lett rosszul. Kiderült, ha nem találnak neki új vesét, dialízisre szorul. Ám hiába jelentkeztek a gyermekei, egyikük sem felelt meg donornak.

A Renewal nevű szervezet keresett számára vesedonort, akit végül Chaim Elazar személyében találtak meg. A fiatal munkácsi haszid férfit bátyja inspirálta a donációra, aki maga négy évvel ezelőtt adományozta oda a veséjét egy betegnek.

vesedonor2

A Boro Parkban élő férfinak, aki önzetlenül felajánlotta veséjét, egy gyermeke van. „Chaim Elazar elhivatottsága ezért a jócselekedetért irigylésre méltó.” – mondta Menachem Friedman, a Renewal képviselője, hozzátéve, hogy az átültetés sikerességéért és a két érintett – Chaim Elázár ben Eszter Frédel és Szárá Málká bát Cháná – gyors felépüléséért sokan imádkoznak világszerte. Mint elmondta, a vese transzplantációk nagy százalékban zárulnak teljes sikerrel, de ehhez szükséges a „Szijátá dismájá” [Az ég segítsége, arameus – a szerk.] is.

vesedonor3

Sharon és Chaim Elazar azért egyeztek bele, hogy történetük nyilvánosságra kerüljön, mert úgy vélik, ezzel másokat is inspirálhatnak hasonló önzetlen jócselekedetekre.

 

 

Megszakítás