Mózes születése

Ezen a szombaton kezdjük olvasni Mózes második könyvét, a Smotot. A szakasz eleje összefoglalja néhány mondatban az egyiptomi rabszolgasághoz vezető eseményeket, majd beszél magáról a szolgaságról és Fáraó kegyetlen rendelkezéseiről.

Ez a néhány mondat több száz évet foglal össze, a következő korszakot pedig ezek a szavak vezetik be:

 

És ment egy férfiú Lévi házából és elvette Lévi leányát. Az asszony fogant és fiút szült; midőn látta, hogy szép, elrejtette őt három hónapig. (M.II. 2:1-2)

A szövegben említett férfi nem volt más, mint Ámrám, Kehát fia, Lévi unokája, az asszony Jocheved, Lévi lánya, a fiú pedig, aki a frigyükből született, Mózes. Házasságuk később a tilalmas kapcsolatok közé tartozott volna, azonban a tóraadás előtt megengedett volt, hogy egy férfi a saját nagynénjét vegye feleségül. Felmerülhet természetesen a kérdés, hogy a zsidó nép legnagyobb vezetője miért származott egy olyan kapcsolatból, melyet az Örökkévaló később megtiltott. Bölcseink ezt azzal magyarázzák, hogy ez a tény hozzásegítette Mózest ahhoz, hogy megőrizze a szerénységét és alázatosságát.

Érdekes a Tóra szóhasználata, mely szerint „ment és elvette”. Miért nem azt mondja egyszerűen a szöveg, hogy feleségül vette? A magyarázók szerint ez arra utal, hogy korábban már házasok voltak, elváltak, majd újra összeházasodtak. Első házasságuk során született két nagyobb gyermekük, akik szintén a zsidó nép kiemelkedő vezetőivé váltak, Áron, a későbbi főpap, és Mirjám, a prófétanő, akiről azt mondja a hagyomány, hogy már kicsi gyerekként prófétált.

A Talmud (Szóta 12a) részletes magyarázattal szolgál. Fáraó látta, hogy a zsidók annál jobban szaporodnak, minél jobban sanyargatják őket. A midrás elmeséli, hogy a zsidó asszonyok egyenesen hatos ikreket szültek, ezért a Fáraó minden ellenkező igyekezete ellenére egyre csak nőtt a zsidó népesség lélekszáma. Fáraó ekkor elrendelte, hogy a szülésznők öljenek meg minden fiúgyermeket. Ők azonban erre nem voltak hajlandóak, mire Egyiptom királya elrendelte saját népe számára, hogy minden újszülött zsidó fiút vessenek a Nílusba. Erre, mondja a hagyomány, Ámrám elvált szeretett feleségétől, mondván: úgyis minden fiunkat megölik, miért hozzunk még gyermeket a világra?

Mivel Ámrámnak hatalmas tekintélye volt a zsidók között, a férfiak követték a példáját, és mindenki elvált a feleségétől, hogy így vegyék elejét esetlegesen születendő gyermekeik halálának.

Bölcseink azt mondják, hogy Mirjám ekkor apjához fordult, és azt mondta: „Apám, rosszabb vagy, mint Fáraó. Fáraó ugyanis csupán azt rendelte el, hogy a fiúgyermekeket megöljék, de a te határozatod a lánygyermekek születését is megakadályozza. Fáraó rendelkezése a fiúgyermekekre hat ezen a világon, de a te döntésed az eljövendő világra is hatással van. Fáraó gonosz, és a rendeletét semmissé lehet tenni. Ám te, apám, igaz ember vagy, és a rendelkezésed fennmarad.”

Ámrám meghallgatta bölcs lányának tanácsát, és visszavette maga mellé a feleségét. A magyarázók szerint pompázatos esküvőt rendezett, mintha ez lett volna életében az első ilyen esemény, és kihirdette az egész nép körében, hogy ezzel is ösztönözze a többi férfit, hogy kövesse példáját, és vegye vissza maga mellé a feleségét. A midrás (Smot rábá) elmondja, hogy később, amikor Mózes megszületett, Ámrám köszönetet mondott a lányának a tanácsért.

Érdekes azonban, hogy a fent idézett, kiindulópontként szolgáló mondat csak a két szülő eredetét említi, és nem nevezi őket a saját nevükön. A Rámbán (rabbi Mose ben Náchmán), aki a XII. század legvégén született és 1270-ben hunyt el, azt mondja, hogy a Tóra szövege szempontjából ez a legpraktikusabb megközelítés, hiszen az újonnan bemutatott szereplőket a korábban már ismertekhez köti, hogy az olvasó el tudja őket helyezni a történelemben. Ámrám genealógiáját csak később, a következő (Váérá) hetiszakaszban ismerteti a szöveg. Lévinek, Jáákov fiának három fia volt: Gerson, Kehát és Merári. Kehát legidősebb fia volt Ámrám. Érdekes egyébként, hogy a kabala legismertebb könyve, a Zohár allegorikusan magyarázza a nevet. Eszerint azt jelenti, hogy „ám rám” – felemelt nép, vagy nemzet, ami arra utal, hogy Ámrámnak példátlanul nagy formátumú személyiségek voltak a gyermekei. (Zohár, Smot 19a)

Az Énekek énekéhez írott midrás (5:1) azt mondja, hogy Árám egyike volt annak a hét igaz embernek, akik visszahozták a földre az isteni jelenlétet. Amikor az Örökkévaló megteremtette a világot, megnyilvánult a sechina, az isteni jelenlét. Az ezt követő hét nemzedék során azonban, magyarázzák a bölcsek, az emberek bűnei miatt a sechina eltávozott, és egyre magasabb égi szférákba költözött. Ekkor jött el a hét igaz ember hét nemzedéke, akik újra visszahozták a sechinát a földre. Ezek az emberek, illetve az általuk fémjelzett nemzedékek a következők: Ávráhám, Jicchák, Jáákov, Lévi, Kehát, Ámrám, Mózes. Látható, hogy ez a nem mindennapi tulajdonság, a különlegesen nagy fokú istenfélelemmel párosított kivételes vezetői képesség megnyilvánulása apáról fiúra szállt a családban.

Ámrámról ezen kívül azt is mondják, hogy csakis a kígyó tanácsa miatt halt meg. A kígyó nem más, mint a teremtéstörténetben szereplő kígyó, melynek tanácsára az első asszony evett a jó és rossz tudásának fáján termő tiltott gyümölcsből. A Talmud (Sábát 55b) elmondja, hogy a történelem során élt néhány olyan ember, akik olyan tiszták és bűntelenek voltak, hogy ha nem lett volna az isteni ítélet a halandóságról, miután az első emberpár evett a gyümölcsből, örök időkig éltek volna. Vannak, akik ehhez hozzáteszik, hogy Ámrám tisztaságának jutalma az volt, hogy a fia, Mózes lett a zsidó nép legnagyszerűbb vezetője.

 

Forrás: chabad.org

 

Bár Saul és Joel filmsorozata véget ért, a tavalyi magyarázatok természetesen idén is érvényesek. A Smot hetiszakaszról szóló film megtekintéséhez, további magyarázatok megismeréséhez, valamint az égő csipkebokor hiteles történetéhez kattintson ide.

  • Küldés emailben