Visszatérés az ókori hagyományokhoz – barlangtemetők

Izraelben kevés a szabad földterület, ezért több helyen elkezdtek emeletes temetőket építeni. Egy nagyszabású új projekt Jeruzsálemben más megoldást kínál: a föld alatti hatalmas alagutakban alakítanak ki temetkezési helyeket.

Arik Glazer a Rolzur alagútépítő vállalat igazgatója hét éve jutott arra a gondolatra, hogy a megoldást nem fölfelé, hanem lefelé, a föld alatt kell keresni. Glazer naponta elhajtott a Jeruzsálembe vezető úton Izrael legnagyobb temetője, a ‘Har Hamenuchot’ mellett, melyben mintegy 150 000 sír található és mindig arra gondolt, hogy kell valami jobb megoldásnak is lennie. 2010-ben egy érdekes cikk került a kezébe, mely az ókori föld alatti temetkezési helyek technikai részleteit elemezte.

Glazer ezután meglátogatta és tanulmányozta a párizsi és a római katakombákat, illetve az i.sz. II. században használt, galileai Bet Searim temetőt. Néhány éves előkészítő munka után 2014-ben bemutatta elképzelését a Jeruzsálemi Chevra Kádisának. Az igazgató Hanania Sáchár, aki szerint “az élők számára van szükségünk a földre, nem a halottak számára” áldását adta az ötletre és az alagútfúró gépek munkába álltak.

A hatalmas háromemeletes, 12 alagútból álló, föld alatti komplexum 22 ezer sírhelyet foglal majd magában. Természetesen lesz benne légkondicionálás, lift és megfelelő világítás is. A barlangokba való temetkezés a legszigorúbb zsidó halachikus szabályoknak is megfelel.

Glazer szerint a mintegy tíz évig tartó, 50 millió dolláros költségű projektet kizárólag a Chevra Kádisá finanszírozza, semmilyen állami támogatást nem kapnak. Az izraeliek temetkezési költségeit a társadalombiztosítás állja, ám a külföldieknek fizetniük kell majd a földalatti sírhelyekért, 5-10 ezer dollárt. Ez még mindig olcsóbb mint a kevés hagyományos sírhely, melyekért akár 20 ezer dollárt is elkérhetnek.

A projekt földmunkái már mintegy 65 százalékban megvalósultak, az első 6 ezer sírhely másfél év múlva készül el. A projekt iránt külföldön is nagy az érdeklődés. Hong Kongban például szintén komoly problémát jelent a temetkezési helyek hiánya. A különleges projektet a Nemzetközi Alagútépítő Szervezet (ITA-AITES) díjára is jelölték, melyet idén november 15-én hirdetnek ki Párizsban.

Szerző: Dan Diamant

Forrás és kép: Timeofisrael

  • Küldés emailben