Miről szól peszách ünnepe?

Egyiptom nem csupán földrajzi hely, hanem a saját korlátaink szimbóluma. Az ember személyes egyiptomi kivonulása azt jelenti, hogy megszabadítjuk magunkat természetes határainktól.

A hágádában azt olvassuk, hogy az embernek minden nemzedékben úgy kell tekintenie önmagára, mintha ő maga vonult volna ki Egyiptomból, vagyis mintha mi magunk lettünk volna Fáraó szolgái, és váltunk volna szabad emberré a kivonulás által. Hogyan lehetséges ez? Vajon valóban szabad emberek vagyunk-e csak azért, mert fizikailag nem vagyunk hozzákötve egy urasághoz?

Egyiptomot héberül Micrájimnak nevezik. A kabala egyik könyve, a Zohár szerint a név a méjcárim szóból ered, melyet szűk határoknak fordíthatunk. Amikor Isten kihozott minket Egyiptomból, egyúttal egy olyan helyről is kivezetett, mely szoros kontrollt, szűklátókörűséget és behatárolt lehetőségeket jelentett számunkra, ahol nem volt mozgásterünk.

Minden egyes ember a saját „egyiptomjában” él, saját gazdasági és egészségügyi lehetőségeinek korlátai között, sokan valamilyen személyes tragédia által sújtva, vagy pszichológiai terhek alatt. Az ember hajthatja, sőt, imádhatja a pénzt és a személyes státuszt kizárólag önmagáért, vagy felhasználhatja azokat úgy, hogy saját és mások életét jobbá tegye általuk. Bizonytalanságaink, vagy éppen túlzott önbizalmunk megakadályozhat abban, hogy a maga teljességében éljük az életünket, vagy éppen fordítva, segíthet, hogy a lehető legtöbbet hozzunk ki emberi kapcsolatainkból. A sztereotípiák, előítéletek által elnyomhatunk más embereket, ahelyett, hogy megadnánk nekik ugyanazt a tiszteletet és lehetőségeket, melyeket saját magunk számára elvárunk.

Ahogy peszách ünnepéhez közeledve megtisztítjuk a házunkat a kovászos dolgoktól és kovásztalannal helyettesítjük azokat, szembesülhetünk azzal is, hogy mi az, amit megengedünk magunknak az életünkben, holott jobb lenne megszabadulni tőle, akárcsak a chámectől, a kovászostól, ugyanakkor azzal is, hogy mi az, amit jó lenne beemelni az mindennapjainkba, ahogyan egy hétre a legegyszerűbb, kovásztalan kenyeret visszük be a háztartásunkba.

A fáraó gonosz módon szolgasorba döntött és dolgoztatott másokat. Őt saját egója vezérelte, ami végül ahhoz vezetett, hogy mindent, amit értékesnek ítélt, tönkretett általa, beleértve saját magát is. Ahhoz, hogy ez ne történhessen meg, az embernek fel kell ismernie, hogy változtatnia kell. A szolgaság ad egyfajta szabadságot: a döntéstől és a felelősségvállalástól való szabadságot. Egy szolgának nem kell célokat felállítania, küzdenie értük, nem kell előre gondolkoznia. Erőre és határozottságra van szükségünk ahhoz, hogy a jól ismert, bár fájdalmas, de egyben megjósolható helyzetekből kilépjünk. Az emberi természet arra ösztönöz, hogy a járt utakon maradjunk, még akkor is, ha azok fájdalmasak.

Peszách azt mutatja meg nekünk, hogy van remény. Erővel, határozottsággal megmenekülhetünk saját kötöttségeinktől, saját, személyes Egyiptomunktól. Ahogy őseink képesek voltak elhagyni Egyiptomot, mert hittek abban, hogy máshol jobb élet vár rájuk, nekünk is képesnek kell lennünk arra, hogy félelem és kétségek nélkül túllépjünk a határainkon.

E gondolatmenet szerint Egyiptom tehát nem csupán földrajzi hely, hanem az ember saját lénye, gondolkodása, viselkedése is. Az ember személyes egyiptomi kivonulása azt jelenti, hogy megszabadítjuk magunkat természetes határainktól. Minden zsidóban benne van az Istentől kapott lélek, a végtelen és örök isteni szikra, melyet azonban személyes egyiptomjaink, vagyis kötöttségeink bezárnak, behatárolnak. Egyiptom elhagyása eben a kontextusban azt jelenti tehát, hogy túllépünk az ilyen jellegű határainkon, és a bennünk levő, végtelen spirituális potenciált hozzuk felszínre.

A hászid gondolkodás szerint erre a változásra minden zsidó képes, hiszen mindannyiunkban benne él a „pintele jid” – egy kis, apró zsidó pont, melyet másként az isteni szikrának is nevezhetünk. Ha egy zsidó távol a micváktól, távol a Tórától él, és nem is ismeri el a saját zsidóságát, vagy nem foglalkozik vele, akkor is benne van ez a kis szikra, az elpusztíthatatlan isteni lélek, mely a legváratlanabb pillanatban kaphat lángra, ha egy zsidó lelkét valami megérinti. Különösen aktuális gondolat ez peszách előtt, hiszen széder este a négy fiúról olvasunk a hágádában: a bölcsről, a gonoszról, az együgyűről és arról, aki kérdezni sem tud. A hászid gondolkodás azonban egy ötödiket is hozzátesz a felsoroláshoz: azt, aki olyannyira eltávolodott a saját hagyományaitól, hogy el sem megy a széderre, hiszen nem is tudja, hogy mi az és mikor van, sőt: fogalma sincs arról, hogy egyáltalán létezik. Azt mondják erre, hogy azokért a fiúkért nekünk magunknak kell elmennünk, és hozzásegíteni a bennük élő isteni szikrát ahhoz, hogy fellobbanjon, és egész életükben nagy lánggal éghessen.

zsido.com

Forrás: chabad.org, myjewishlearning

  • Küldés emailben