Mirjám tánca 

Miután a zsidók kivonultak Egyiptomból, és átkeltek a Nádas-tengeren, Mózes a férfiakkal diadaléneket énekelt az Örökkévalónak, a nők pedig – a prófétanő, Mirjám  vezetésével – zenével, dallal és tánccal, méghozzá körtánccal dicsőítették Istent. 

 

És vette Mirjám, a prófétanő, Áron nővére a dobot kezébe,

és kimentek mind a nők utána dobokkal és körtánccal.

És Mirjám elkezdte nekik: Énekeljetek az Örökkévalónak,

mert fenségesen fenséges volt, lovat és lovasát a tengerbe döntötte.

(2Mózes 15:20-21.)

 

A tánccal foglalkozó mini-sorozatunk első részében a zsidó életben megjelenő tánccal foglalkoztunk. Most – Peszách alkalmából – egyetlen táncot járunk körül részletesebben: Mirjám táncát.

 

Mirjám, a nők vezére

Mirjám karizmatikus vezető volt, aki személyes példamutatással vezette a zsidó nőket és adott példát nekik, hogy miként dicsérjék az Örökkévalót. Ebből a rövid leírásból azt is megtudjuk, hogy Istent nemcsak az ima szavaival, hanem tánccal is szolgálhatjuk. Természetesen csak a megfelelő körülmények közt, vagyis nők és férfiak külön táncolnak, erkölcsös zenére és mozdulatokkal. A magyarázók hozzáteszik, hogy az asszonyok sokkal jobban szenvedtek gyermekeik elvesztése miatt az egyiptomi fogság idején (a fáraó elrendelte a fiúgyerekek meggyilkolását), mint a férfiak, ezért a kivonulás felett érzett örömük is jóval nagyobb volt a férfiakénál. Így a nők táncoltak és zenéltek is a tengeren való átkelés után, nem csak énekeltek, mint a férfiak.

Mirjámot csak néhány helyen említi a Tóra. Életét a zsidó női ideálnak megfelelően a családjának, illetve – bábaasszonyként – más zsidó nők segítésének szentelte, és bár a midrás több fontos próféciáját említi, csak ritkán vette ki részét látványosan a közéletből. Ebben az epizódban azonban a kivonuló nép minden asszonyának élére állt, táncolt és énekelt előttük. A szöveg érdekessége, hogy Mirjámot nem Mózes, hanem Áron testvéreként említi. A magyarázók szerint ez arra utal, hogy prófétai szerepe már akkor megnyilvánult, amikor még csak ők ketten voltak testvérek, Áron és Mirjám, ugyanis azt jövendölte szüleinek, hogy az ő gyermekük lesz majd az, aki kivezeti a zsidókat Egyiptomból. A szöveg további furcsasága tömörségében rejlik. Vannak, akik azt mondják, hogy a nők egyszerűen megismételték a Mózes és a férfiak által énekelt diadaléneket, mások szerint pedig éppen fordítva, Mirjám és a nők énekelték előbb a dalt, de nem lett volna illendő, ha a Tórában ők szerepelnek elsőként, ezért kerültek a férfiak előre.

Az illendőség és az erkölcsös megjelenés kérdése azonban tovább is vezet: hogyan jelenhettek meg a zsidó nők dallal és tánccal a férfiak előtt, amikor a vallási törvények szerint férfiak nem hallhatják nők énekét és nem láthatják a táncukat (kivéve a feleségüket, anyjukat, lányukat)? Vannak, akik szerint Mirjám és a nők elkülönültek a férfiaktól, így nem merült fel ez a probléma, mások viszont azt mondják, hogy a különleges körülmények miatt ez a tilalom nem volt érvényben, hiszen a zsidók olyan magas szellemi szintre kerültek a kivonulás által, hogy nem fenyegették őket veszélyek a női tánc láttán sem.

 

Közbevetés a művészetekről

Az emberi természet sajátja, hogy szívesen díszíti és teszi szebbé a környezetét, használati tárgyait, otthonát. Ezt írja azonban a Tóra:

Ne csinálj magadnak faragott képet, sem bármely alakját annak, mi az égben van, fenn, és ami a földön van, alant, és ami a vízben van, a föld alatt. (2Mózes 20:4.)

A tilalom ellenére azonban létezik zsidó művészet. Az első zsidó művész pedig nem volt más, mint éppen Mirjám dédunokája, Becálél ben Uri, akit maga az Örökkévaló nevezett ki, hogy művészi képességeinek felhasználásával elkészítse a pusztai Szentélyt és annak kellékeit, többek közt a faragott díszű frigyládát. Bölcseink azt mondják, hogy a Becálél név magában hordozza azt, hogy Isten áldását adta a művészi tevékenységre, a név jelentése ugyanis: becél-Él, vagyis: Isten árnyékában.

A Talmudban olvashatjuk (Sábát 133b.):

Készítsetek egy gyönyörű sátrat a tiszteletére, gyönyörű lulávot, gyönyörű sófárt, gyönyörű ciceszt és gyönyörű tóratekercset, és írjátok azt finom tintával és finom nádtollal, tehetséges írnok írja és burkoljátok be gyönyörű selymekbe.

Más szavakkal: a micvák szebbé tétele nemcsak az által lehetséges, hogy szigorúbban tartjuk be azokat, hanem úgy is, hogy szebbé tesszük azokat, kidíszítjük a micvákhoz szükséges tárgyakat. Ha ezekkel teljesítjük a parancsolatokat, akkor ennek eredményeként nem csupán a parancsolatok lesznek tökéletesebbek, hanem általuk mi is szebbé válunk.

Ugorjunk most egy nagyot a középkori Európába. A zsidó művészetnek a faragott szobrok készítésére vonatkozó tilalom mellett a történelmi valóság is határokat szabott. Nem ritkán fordult elő ugyanis, hogy a zsidóknak menekülniük kellett, gyakran egyik napról a másikra kiűzték őket korábbi lakhelyükről, vagy pogromok, támadások, vérvádak kényszerítették menekülésre őket, és ilyenkor csak kisebb tárgyakat tudtak magukkal vinni. A zsidóknak ráadásul tilos volt céhekhez csatlakozniuk, így például nem válhattak belőlük építőművészek, hiszen csak az építész céhek tagjai kaphattak engedélyt…

A tehetős zsidók azonban, akárcsak a környezetükben élő, jómódú nem-zsidók, szerették volna művészi tárgyakkal díszíteni az otthonaikat. A fentiek alapján meg is találták azt a művészeti ágat, mely mind vallási-háláchikus alapon, mind pedig a befogadó ország törvényei, illetve a történelmi realitás talaján állva megfelelő volt a számukra, ez pedig a könyvművészet.

 

A hágádák világa

A könyvfajták közül a legnépszerűbbek a peszáchi hágádák voltak. A hágádát nem a zsinagógákban, hanem az otthonokban használják, nők és férfiak, gyerekek és felnőttek egyaránt. Célja, mint neve – mely „elbeszélést” jelent – is mutatja, az Egyiptomból való szabadulás történetének elmesélése, az olvasókkal való megismertetése. Fontos eleme a szövegnek a figyelem fenntartása, hogy a gyerekek az elejétől a végéig részt vegyenek az éjszakába húzódó mesélésben-magyarázatban. A szöveg narratív elemei számos lehetőséget kínálnak az illusztrációra, és a többé-kevésbé képzett művészek éltek is e lehetőségekkel. A hágádákban gyakran látunk emberábrázolást is, sőt a képeken különleges alkalmakkor még nők is megjelennek. Például akkor, amikor a kivonulás történetének elmesélése alkalmával – többnyire a teljes bibliai narratíva keretei közé illesztve – Mirjám táncát illusztrálták.

Ezeket a középkori kézirat-illusztrációkat kézzel készítették. Mirjám többnyire a kép közepén látható, sokszor magasabb a többi nőalaknál, kezében többnyire dobot tart, hűen a tórai szöveghez. Mellette vagy körülötte néhány nő látható, az eseményre pedig általában gótikus architektúrán belül kerül sor, a kor szokásának megfelelően.

 

A spanyol aranykor hágádái

Első példánk az Oriental 2737-es jelzésű, a British Libraryben őrzött hagada Mirjám tánca-illusztrá­ció­ján. Ez a kézirat a polgári időszámítás szerinti XIII. század végén – XIV. század elején készült Kasztí­liá­ban. A kép három nőalakot ábrázol gazdag architektúrában. A figurák lába nem érinti a geometrikus keret alsó szélét, táncoló-hajlongó mozdulataikkal az architektúra által adott keretben, háttér nélkül lebegnek. Mirjám a másik két nőnél magasabb, testesebb, kezében kör alakú dobot tart, fejét kendő fedi, míg a másik két nő még férjezetlen, láthatjuk göndörödő hajukat. (A zsidó hagyomány szerint az asszonyok férjükhöz tartozásuk jeleként a hajukat az esküvőjük után elfedik.) A művész viszonylag kevés színt használt: narancsot, zöldet, vöröset és indigót.

Az Arany hágádá valamivel később, 1320 körül készült. Szintén spanyolországi eredetű, Katalóniából származik, jelenleg szintén a British Libraryben őrzik. Nevét a kötetben található 56, arany hátterű miniatúráról kapta. A könyv egyik leghíresebb képe éppen Mirjám táncának ábrázolása. Hét fiatal, fedetlen fejű, vagyis férjezetlen nőalakot láthatunk a vörös szegéllyel ellátott, indás mintákkal díszített kék keretben (ez a formátum jellemző az egész hágádára). Alakjuk, arcuk, mozdulataik, ruházatuk, a drapériák omlása és a hajfürtök göndörödése jellegzetesen gótikus mintákat követ. Nem teljesen világos, ki is közülük Mirjám, talán az egyik a két, kezében dobot tartó nő közül, vagy a középpontban álló alak, akinek nem láthatjuk az arcát. A zsidó könyvek illusztrációit is sokszor készítették nem-zsidó művészek. A középkori keresztény művészet gyakori témája volt az „igazságot” fel nem ismerő Synagoga (Zsinagóga) – a zsidók megszemélyesítése. Elképzelhető, hogy ezen a Mirjám tánca-illusztráción is ez az asszociáció jelenik meg. Az Arany hágádá Mirjám tánca-ábrázolása, akárcsak az Oriental 2737-é, a kivonulás történetének utolsó képkockája, mielőtt az illusztrátor áttért volna a peszáchi előkészületek bemutatására. Vannak, akik azt mondják, hogy Mirjám tánca valójában példát mutat a számunkra, hogy hogyan kell köszönetet mondanunk az Örökkévalónak, és hogyan kell megünnepelnünk az Egyiptomból való kivonulást, melyről bölcseink azt mondják, hogy minden nemzedékben úgy kell az embernek éreznie, mintha ő maga vonult volna ki Egyiptomból.

Arany hágádá

 

Hágádá-különlegesség a középkorból

Az egyik legismertebb és legszebben illusztrált középkori zsidó kézirat a Szarajevói hágádá, melyet 1350 körül írtak és illusztráltak. Barce­lo­nában készült, nevét későbbi őr­zési helyéről kapta. Illusztrációi geometrikus, illetve indás díszű keretben, párosával, egymás alatt jelennek meg a lapokon, sokszor kék vagy vörös, sűrűn kockázott háttér előtt. Mirjám táncának jelenete a Nádas-tengeren való átkelés illusztrációja alatt látható. Öt és fél nőalak jelenik meg kék kockás háttér előtt. Baloldalt a többieknél magasabb, haját díszes tiarával lefogó, ruhája fölött palástot viselő Mirjám áll, kezében csörgődobbal. Vele szemben az egymás kezét kecsesen fogó, gótikus könnyedséggel mozgó hajadonok sora táncol a talajt jelképező keretet éppen csak érintve. Az ábrázolás jobb szélén látható fél alak arra utal, hogy még nők sora követi a képen megjelenteket, csak ők már nem fértek el a keret által behatárolt képkivágásban.

 

Szarajevói hágádá

Dob, orgona és lant egy magyar hágádában

A magyarországi olvasók számára különleges jelentőséggel bír a Magyar Tudományos Akadémián őrzött,
Kaufmann Dávid gyűjteményéből származó
Kaufmann-hágádá, mely szintén a XIV. századi Kataló­niából származik. Maga a könyv nem teljes, és a kutatók több művész munkáját is elkülönítették a lapjain. Mirjám táncának ábrázolása gótikus architektúrán belül látható. A jelenet eltér az eddig bemutatottaktól abban, hogy két részre oszlik, a két térfelet az építészeti elemek és a háttér különbözősége is elválasztja egymástól. Baloldalt Istenhez könyörgő férfiak csoportja áll, égnek emelt karokkal. Szakállas alakok színes köpönyegekben, az előtérben egy kicsi, de felnőtt arcú figura – a kor gyakori gyermekábrázolása. A férfiak mögötti háttér talán kék eget mutat, ők a szabadban imádkoznak, megfelelően a tórai narratívának. Nem úgy az asszonyok, akiknek részéről igencsak erkölcstelen magatartásnak minősült volna a középkor embere szemében, ha csak úgy a szabad ég alatt, mindenki szeme láttára járják a táncot. Ők illedelmesen, zárt helyen, a férfiak kíváncsi szemétől rejtve énekeltek, zenéltek, és – ahogyan az előtér kisebb alakjainál látjuk – járták a körtáncot. A színes ruhákba öltözött hajadon táncosok mögött éneklő, befedett hajú, vagyis férjezett nők csoportja, mögöttük pedig három nagyobb alak zenél, az egyik négyzet alakú dobon játszik, a másik lanton, a harmadik pedig orgonán.

 

Kaufmann-hágádá

Mozdulatlan tánc Németországból

Utolsó példánk az eddig bemutatottaknál egy jó évszázaddal később készült, és nem Spanyolországban, hanem német területeken, ahol sokkal szigorúbbak voltak a vallási el­várások, mint a spanyolországi zsi­dók körében. A németországi zsi­dóság puritán egyszerűsége nyilvá­nul meg az 1450 körül keletkezett II. nürnbergi hágádá Mirjám tánca-illusztrációjában (a kötetet ma a Jeruzsálemi Nemzeti és Egyetemi Könyvtár őrzi). Egyszerű, néhány vonallal megrajzolt, szigorúan befedett nőalakok szinte mozdulatlan sora áll a lap alján, háttér, építészeti elemek, keret vagy a környezet bármely más megjelölése nélkül. Ruhájuk is egyszerű, nyoma sincs a korábban látott kecses mozdulatoknak, a test mozgását követve leomló drapériáknak. Mirjám dobol, lába a néző felé mutat, arcával azonban elfordul. Talán illetlennek érződött az illusztrátor számára, hogy egy szent életű nőalakot ábrázoljon.

Cháná Deutsch írása

 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287

  • Küldés emailben