Augusztus 13-án jelenik meg Rubin Eszter negyedik kötete.

A könyv egy új, és egyre nagyobb teret hódító civilizációs betegség egyedi látásmóddal megírt irodalmi interpretációja, amely reflektál a pandémiára és az azzal járó izolációra is. A regény, csakúgy mint az előző, Árnyékkert című kötet, csodás pszichológiai esettanulmányok gyűjteménye, szokatlan fénytörésben vizsgálja felül a nyugati ember nézőpontját, amely egyik fő identitásképző forrásnak a saját traumáinkkal való azonosulást tekinti.

Pető Hanga tehetséges grafikus, sikeres tervezőcégnél dolgozik. Férje Balira viszi meglepetés utazásra az első házassági évfordulójukon. Amikor azonban az őserdőben anafilaxiás sokkot kap, amit csak kishíján sikerül túlélni, el kell gondolkodnia, hogy minden rendben van-e az életében. Annál is inkább, mert ettől kezdve elveszíti magától értetődő biztonságérzetét, önmagába vetett hitét, amit nagy nehézségek árán épített fel. Sorra jönnek a bizarr tünetek, lassan mindenre és mindenkire allergiás lesz, ki kell költöznie a saját házából is, ahol épp most kezdték új közös életüket. Minden civilizációs ingerre súlyos testi tünetekkel reagál, nem tud enni, nem érintkezhet senkivel és semmivel. Egyedül van, bezárkózva egy kis faházba, a kertjük végében álló fehér törzsű nyírfák árnyékában.

A fordulatos történet középpontjában a családon belül, generációkon átívelő, örökletes, generalizált szorongás változatos megnyilvánulási formái állnak. A szégyen, az önsorsrontás, önmagunk és vágyaink fel nem ismerése és fel nem vállalása.

Apátlanság, szeretetet kimutatni képtelen anya, magányos gyermekkor, és a generációkon át a szereplők génjeibe ivódott holokauszt-trauma feldolgozhatatlansága. Soha meg nem valósuló álmok kergetése, melyek kapuja egy napon megnyílik előttünk, de lehet, hogy már nincs erőnk belépni. Menekülés az élet elől. Menekülés a betegségbe, a lelki defektusok menedékébe, és végül a karanténba, ahol végleg, igazoltan el lehet rejtőzni a világ elől.

Mindent ki lehet bírni, ha az ember megfelelő távolságot tart az érzéseitől – mondja a regény főszereplője Hanga, aki gyermekkori, hétköznapi traumák talaján építi fel saját érvényes szenvedéstörténetének nehezen áthágható falait. Számára a kamaszkori szorongások ágyaznak meg a túlzott és értelmetlen kompromisszumokkal kísért női létnek. 

„Rubin Eszter új kötetének középpontjában – korábbi köteteihez hasonlóan – a családon belül, nemzedékeken átívelő, örökletes szorongás áll. Az apátlanság, a magányos gyermekkor, és a generációkon át a szereplők génjeibe ivódott holokauszt-trauma feldolgozhatatlansága. Mindaz, ami itt van velünk ma is, de aminek az útját magunknak, magunkban kell megtalálnunk.” – írja ajánlójában Juhász Anna, majd hozzáteszi: „Kész válaszok azonban a való élethez hasonlóan itt sem kaphatók. Ám olvashatunk helyettük igaz kérdéseket, valós sorsokat, ráláthatunk életünkre szülőként, gyermekként, felnőtt emberként, és akár egy sokprizmás tükörben, itt is minden esemény által más és más arcunk mutatkozik meg. Rubin Eszter ezeket az arcokat, az emberi lélek sokszínűségét mutatja meg érzékeny írásában, amely minden generáció számára kulcsot adhat az önmagához vezető belső utazás során.”