Jom Kipur - Ünnepi gyertyagyújtás időpontja: 2018.09.18 18:32 - Ünnep kimenete: 2018.09.19 19:34

Minek megnézni Auschwitzot? – Kirúgták a lengyel turisztikai hivatal vezetőjét

Azt mondta, hogy a koncentrációs tábor nem elég attraktív és nem is kötődik a lengyelekhez.

A lengyel turisztikai miniszter bejelentette, hogy felmentette a turisztikai hivatal vezetőjét, aki a külföldi újságíróknak szervezett útból ki akarta venni a náci koncentrációs tábor helyszínét.

A Gazeta Wyborcza elnevezésű újság szerint a hivatalvezető azt mondta: „A lengyel kultúra értékeit kell reklámozni, nincs szükség arra, hogy olyan helyszíneket mutogassunk, amelyek más nemzetek történelméhez kapcsolódnak.” A hivatalvezető hozzátette, hogy Auschwitz nem egy turisztikai termék, hanem a mártíromság és a mély gondolatok helyszíne, miközben nekik az a céljuk, hogy Lengyelországot, mint turista attrakciót reklámozzák.

A lap azt állítja, hogy ennek jegyében nem csak Auschwitzot, hanem a lengyel zsidók történelmét bemutató varsói múzeumot is ki akarta venni a programból.

Bár a miniszter most elhatárolódott a turisztikai hivatal vezetőjének kijelentéseitől, valójában ezek a nézetek összefüggenek az utóbbi években tulajdonképpen hivatalossá vált ideológiával, miszerint a mai Lengyelországnak semmi köze nincsen a náci megszállás alatt a területén történt szörnyűségekhez. Ennek jegyében törvényt fogadtak el arról, hogy nem szabad használni a „lengyel koncentrációs tábor” kifejezést, hiszen az valójában német létesítmény volt lengyel területen.

Arról is beszámoltunk, hogy a Lengyel Rágalmazásellenes Liga kampányt indított egy történész ellen, mert a szervezet szerint bemocskolta Lengyelország jó hírét. A kanadai Ottawai Egyetemen tanító Jan Grabowski-nak több, holokauszttal foglalkozó könyve jelent meg, melyekben azt állítja, hogy a német megszállás alatti Lengyelországban a helyi népesség is aktívan részt vett a zsidók elleni támadásokban. A holokauszt túlélők gyermekeként született lengyel történész rendőri védelmet kapott a számos fenyegetés miatt.

Miközben a tiltakozók azzal vádolták Grabowskit, hogy “meghamisítja a lengyel történelmet, amikor azt állítja, hogy lengyelek is részt vettek a zsidó kiirtásában”, 2014-ben a “Vadászat a zsidókra – Árulás és gyilkosság a német megszállás alatti Lengyelországban” című könyvéért megkapta a Jád Vásem Intézet holokauszt-kutatásért járó nemzetközi díját.

Hasonló tiltakozást váltott ki Jan Tomasz Gross, a Princeton egyetem tanára, aki azt állította, hogy a lengyelek több zsidót gyilkoltak meg a második világháború alatt, mint németet. Emiatt az is felmerült, hogy a lengyel ügyészség megvádolja őt nemzetgyalázás miatt. Gross szerint a lengyel ellenállók nagyjából 30 ezer németet öltek meg, miközben más lengyelek 100-200 ezer zsidót.

Lengyelországban sokan szeretnék országukat a náci megszállás áldozatának tekinteni, és nem hajlandóak elfogadni a tényt, hogy a lengyelek közül számosan lelkesen csatlakoztak a zsidók üldözéséhez, kirablásához és meggyilkolásához. A kormány is arra törekszik, hogy csak a németek elleni küzdelem hőseiről, köztük a zsidókat mentő világ igazairól emlékezzenek meg a történelemkönyvekben.

Talán a turisztikai hivatal vezetője is ebből indult ki, amikor törölte a programból a szerinte nem elég attraktív és a lengyel kultúrától távol álló helyszíneket.

zsido.com

  • Küldés emailben