Minden negyedik francia zsidó a kivándorlást fontolgatja

A francia Ipsos közvélemény-kutató intézet nemrég három, 2014-2015 folyamán készült mérésének eredményeit tette közzé, melyekből kiderül, hogy a francia muszlimok körében sokkal erősebb az antiszemitizmus, mint a társadalom egészében.

A kérdőíven szereplő nyolc ilyen megállapításból a muzulmán megkérdezettek 51 százaléka legalább 5-tel egyetértett, míg a katolikusoknak csupán bő harmada (35 százaléka), a teljes francia lakosságnak pedig 36 százaléka. Négy megkérdezett muzulmán közül három (74 százalék) úgy gondolta, hogy a zsidók jelentős befolyással rendelkeznek. Ugyanez az arány a teljes társadalomban lényegesen kevesebb, 56 százalék. Hasonlóan alakultak az álláspontok arról a kijelentésről is, hogy a zsidók túl sokat szerepelnek a médiában.  A franciák többsége (53 százalék) szerint országukban a zsidók jobban kötődnek Izraelhez, mint Franciaországhoz. A muszlimok 62 százaléka vélekedik így. A megkérdezett muzulmánok 18 százaléka értett egyet azzal, az előzőekhez képest sokkal nyíltabb zsidóellenes kijelentéssel, miszerint „túl sok zsidó van Franciaországban”. Bár a teljes népességben alacsonyabb volt ez a szám, az ebben a körben mért 13 százalék is aggasztónak mondható.

Az Ipsos kutatói arra is kíváncsiak voltak, hogy a franciák mennyire tartják felelősnek az antiszemitizmusért magukat a zsidókat. Tízből négy muszlim nem tartotta őket felelősnek. A teljes lakosságban is hasonló eredmény született (41 százalék). A felmérésben lehetőség nyílt az ezzel ellentétes vélemények árnyalására és itt már ismét jelentős eltérés mutatkozott a muszlimok és a nem muszlimok között. Míg az előbbiek 11 százaléka szerint a zsidók felelőssége nagyon nagy mértékű, addig a francia társadalom egészének csupán 3 százaléka volt ezen a véleményen.

20160211_1

Az antiszemitizmus franciaországi erősödését jól mutatják a most bemutatott kutatási adatok is. Az Ipsos 2015 első félévében, 313 francia zsidó körében végzett közvélemény-kutatásában szinte minden megkérdezett (92 százalékuk) szerint 2011 óta erősödött az antiszemitizmus Franciaországban. 42 százalékuk tapasztalt már valamilyen antiszemita megnyilvánulást és 11 százalékuk személyesen érintett volt ezekben. Így nem csoda, hogy tízből hatan gondolták úgy, hogy a zsidók nagyobb biztonságban lennének Izraelben, mint Franciaországban. Sőt, 26 százalékuk komolyan foglalkozott az alija gondolatával. Erre Izraelben lenne is nyitottság, amint arról korábban beszámoltunk.

 

Munkatársunktól (a Haaretz beszámolója és az Ipsos kutatási jelentése alapján)

  • Küldés emailben