Danny Danon izraeli ENSZ-nagykövet szerint az Izrael-ellenes mozgalom hatása érezhető a nemzetközi szervezet New york-i épületében.

„Én és a családom Izraelt képviseljük az ENSZ-ben, New Yorkban, ami egy erősen zsidók lakta város. De mikor átmegyünk az utcán és az ENSZ épületébe érkezünk, egész más világ tárul elénk. Olyan világ, ahol a BDS (Izrael-ellenes nemzetközi mozgalom) hatását minden percben lehet érezni” – mondta Danny Danon, izraeli nagykövet, aki vasárnap beszélt tapasztalatairól a „Modern Antiszemitizmus: BDS” nevű jeruzsálemi konferencia résztvevői előtt – írta az Arutz Sheva.

„Nem szabad figyelmen kívül hagyni a BDS-t; károkat okozhat a fiatalabb generációk körében és ráveheti őket arra, hogy ne kössenek üzletet Izraellel, és egy második Dél-Afrikaként tekintsenek az országra” – jelentette ki Danon.

„A világ azt szeretné, hogy lógassuk a fejünket, de emelt fővel kellene járnunk. Az én üzenetem számotokra az, hogy amikor megjelenik a BDS, nekünk kötelességünk elmondani az igazságot a hazugságokkal szemben” – olvashatóak Danon szavai a Jerusalem Post oldalán.

Az izraeli nagykövet arra is felhívta a figyelmet, hogy a közgyűlésben tavaly 22 határozat született országával szemben, míg Iránt és Észak-Koreát mindössze egyetlen alkalommal ítélték el. „Szíriával szemben egyetlen határozat sem született, holott csaknem 250 000-re nőtt az ottani halottak száma. Az ENSZ-ben csak Izraelről beszélnek” – hangsúlyozta Danny Danon.

zsido.com

 

Kép forrása: The Guardian

Megszakítás