Milyen az igazi zsidós asszonynév?

Sávuotkor egy házaspár kereste fel Oberlander rabbit. Vitájuk támadt, a feleség ugyanis nem akarta felvenni a férj nevét. Arra voltak kíváncsiak, a zsidóságban van-e valamilyen útmutatás erre nézve.

Ez a kérdés nem csak Magyarországon okoz fejtörést. Simon Peresz temetésén lánya mesélte el azt a történetet, hogy édesapja igencsak megorrolt rá, amiért felvette férje nevét a házasságkor és elhagyta a Peresz vezetéknevet. Annyira, hogy majdnem egy éven keresztül ahányszor lánya hazalátogatott, azt mondta a feleségének: „Nézd, Szonja, Valdenné jött el hozzánk!”. Tette ezt annak ellenére, hogy saját felesége felvette a Peresz vezetéknevet…

Amióta Magyarországon élek hatalmas változás zajlott le ezen a téren. Amikor 1989-ben ideköltöztünk, szinte minden házas asszony az asszonynevét használta mégpedig úgy pl. hogy Kovács Lászlóné. Azonban nagyon rövid idő alatt megfordult ez a tendencia a másik végletig, és a nők elkezdték megtartani a házasság után is a leánykori nevüket.

Nekem mindig nagyon idegen volt a „Kovács Lászlóné” forma, olyannyira, hogy amikor a feleségem „Oberlander Báruchné”-ként mutatkozott be egyszer, arra kértem, semmiképp ne használja így a nevét. A nők identitását veszik el azzal, hogy teljesen eltüntetik a nevüket. Ugyanakkor a vezetéknév felvételét támogatom, mint ahogy ez elfogadott vallásos körökben is. De nézzük, mit mond minderről a zsidóság!

Szövetség: két fél egyesülése

Az Örökkévaló és a zsidó nép szövetségét szokás a házassághoz hasonlítani (lásd Midrás ágádá, Nászo 7:1.; Misna Jádájim 3:5.; Rási kommentárjá az Énekek éneke eléjéhez). Az  Örökkévaló az Ábrahámmal kötött szövetséget különös módon pecsételtet meg „És ő mondta neki: Végy három üszőt… És ő vette mindezeket, középen kettévágta őket és mindegyik darabot a másik mellé tette…” (1Mózes 15:9-10.) és átment közöttük. Ez a szokás Rási szerint általános volt szövetségkötéskor (lásd Jeremiás 34:19.). A haszidizmus rákérdez erre a látszólagos ellentmondásra: hogy lehet egy szövetség megalakulását félbevágással jelképezni? 

A válasz szerint kétféle kapcsolat van. Az egyikben a társak közel vannak egymáshoz, de mindketten teljesek önmagukban: külön-külön állnak egymás mellett. Az igazi kapcsolat azonban olyan, mint amikor két fél egyesül, a szövetség által eggyé válnak: amikor két fél darabot összerakunk, hogy egy egységgé váljanak, akkor már el se tudjuk képzelni, milyen volt, mikor nem voltak egyek (lásd RSZ: Likuté Torá, Átem nicávim 2.). A kabbala szerint (Zohár 1:85b., 91b.), amikor egy pár összeházasodik, az egy különlegesen mély kapcsolat, melynek során nem két egész lélek egyesül, hanem két fél-lélek válik eggyé. Ha külön-külön is egészek, akkor bármikor szét tudnak válni, míg, ha valójában egy lélek két feléről van szó, akkor a házasság során teljesen eggyé válnak.

Az egységet szimbolizáló szokások és családnév

Ahogy a fentiekből láttuk, a házasságkor a két félből egy egység, egy új család lesz, ebből kifolyólag egységes szokásaik is vannak, hiszen a felek egyesülése mindenre kiterjed. A háláchá szerint (Sulchán áruch, Even háezer 4:20.) az anya adja a gyereknek a zsidóságot, ám a zsidóságon belüli törzsi hovatartozás az apán keresztül öröklődik (4Mózes 1:2. [és Rási uo.], 36:3–4.; Bává bátrá 109b.), és így a szokásokat a férj viszi a házasságba (TáSBéC responsum 3:179., Tchumin 15. kötet 301-307. oldal). Így, ha különböző közösségből vannak a felek, pl. a férj askenázi, feleség szefárádi, akkor az új család az askenáz szokásokat fogja követni, és ez száll tovább a gyerekekre. (Pl. Peszáchkor egy ilyen családban a feleség sem eszik rizst, vagy hüvelyeseket, míg fordított esetben, ha a férj szefrádi és a feleség áskenáz, akkor a házasságkötés után már a nő is ehet ilyeneket szefárádi szokás szerint.)  Ennek az is az oka, hogy a nők sok micva alól fel vannak mentve (pl. tfilinkötés), így nincs is más szokásuk ezekre. 

Közismert, hogy a zsidókat II. József kötelezte a vezetéknév használatára, de mivel ez nem vallási előírás, a háláchá nem is használja ezt az elnevezést. A ketubán (házasságlevél) vagy a geten (válólevél) a férj, a feleség és a tanúk héber neve, valamint az apjuk héber neve szerepel. Ugyan napjainkra Izrelben elterjedt, hogy a könnyebb azonosíthatóság kedvéért a vezetéknévet is beírjak  ketubába (Igrot Mose responsum, Even háezer 1:178., Orách chájim 4:40:20.), de a legtöbb ortodox és haszid körökben ez továbbra sem szokás (Széder ktubá köhilchátá 6:23., 8:25.).

A fentiek alapján alakult ki az a mai napig létező szokás a zsidóságban, hogy egy családban ahogy a szokásaik egységessé válnak, úgy egy egységes nevet is használnak, mindannyian, szülők és majdani gyerekek egyaránt, ezzel is jelezve férj és feleség egyesülését.

A családi név továbbvitele

Egy esetet tudok, amikor a vezetéknevet háláchikus kérdésben figyelembe vették. Egy budapesti pár polgári házasságot kötött, majd szintén polgári úton elváltak, ám a férfi később vallásos lett és újra akart házasodni. Felmerült a kérdés, kell-e a polgári házasság után getet adni az előző feleségének (aki egyébként nem akart a vallási válással foglalkozni). 1980-ban Weisz Mojse (1904–1982) budapesti ortodox rabbi Weisz Jichák Jáákov (1902–1989) jeruzsálemi rabbihoz fordult a problémával, aki azt a választ adta (más egyéb érvek mellett), hogy mivel a feleség nem vette fel a férj vezetéknevét, így a házasság nem is tekinthető valódinak, ezért nem kell getet adni (Minchát Jichák responsum 8. kötet 130. fejezet).

Izrael korai éveiben erős nyomás volt, hogy a vezetékneveket héberesítsék az emberek. Sok Holokauszt-túlélő azonban ellenállt ennek, mondván ők az utolsók, az egyedüli túlélők, akik a családjuk nevét tovább tudják vinni. Ugyanígy előfordul, hogy a feleség a felmenői nevét szeretné megörökíteni és emiatt nem akarja férje nevét felvenni.

Azonban ennek a gondolkodásmódnak nincs háláchikus alapja. Hisz a zsidóságot, a zsidó ősöket nem a vezetéknevekkel szokták megörökíteni, hanem a héber nevekkel: ha a nagypapát Mojsénak, vagy a nagymamát Szárának hívták, akkor haláluk után továbbviheti az emléküket egy Mojse vagy Szárá nevű unoka. 

Személy szerint én – annak ellenére, hogy háláchikus jelentősége nincsen a dolognak – én amellett vagyok, hogy az emberek tartsák meg a hagyományos, „zsidós” vezetéknevet, sem a magyarosításnak, sem a héberesítésnek nem vagyok híve. Azoknak, akik azt kérdezik tőlem, hogy visszavegyék-e az eredeti zsidós vezetéknevüket, amit valamelyik felmenőjük magyarosított, azt szoktam javasolni, hogy tegyék meg. Ahogy visszatérnek a vallási gyökereikhez, úgy visszatérhetnek az eredeti nevükhöz is.  Ez egyfajta jogfolytonosságot jelez, és ez összeköt minket vallásos őseinkkel.

Oberlander Báruch

 

 

 

 

 

 

 

  • Küldés emailben