A mikvék, rituális fürdők a zsidó családi élet alapkövét jelentő intézmények. Az elkülönülés és az együttlét megszentelt ideje sokat segíthet a házasság frissentartásában is. Amikor ma egy zsidó nő felkészül a mikvében való alámerülésre, ugyanazt teszi, mint az ókori Izrael földjén élő nők, vagy a középkori Budavárban egykor élt zsidó asszonyok. A körülmények persze gyökeresen megváltoztak, a modern tisztálkodó eszközök, fürdőszobák és jól felszerelt mikvék sokkal kényelmesebbé varázsolják a felkészülést, de a fizikai tisztálkodást követő lelki megújulás ugyanaz maradt. 

A mikve szerepe

Ha egy zsidó közösség történelmi nyomait keressük, akkor két épület után mindenképpen érdemes ku­tatnunk. Az egyik az imaház, a zsinagóga, ahol összegyűltek a hí­vek közösségi imára szombatonként vagy nagyobb közösségekben akár naponta is. A másik épület a mik­ve, a rituális fürdő, a házas élet szentségének legfontosabb segítő in­tézménye, melybe a zsidó asszonyok havonként eljárnak (lásd keretes írá­sunkat).

Háláchikusan ez utóbbi épület fontosabb, mint a zsinagóga, annyira, hogy ha nincs más lehetőség, akár el is kell adni a zsinagógát mikve létrehozása céljából1, hiszen imádkozni bárhol lehet, akár egyikük otthonában is összegyűlhetnek a hívek2, de a rituális fürdőnek konkrét háláchikus előírásoknak kell megfelelnie: a merülés kósersága áll vagy bukik a mikve kóserságán. Sajnos Magyarországon a mikvék közül nagyon kevés élte túl a történelmi viharokat, ha a zsinagóga még létezik is, itt-ott lelhetünk már csak rá a fürdők maradványaira.

A budapesti mikvék története akkor kezdett igazán foglalkoztatni, amikor 2004-ben új női mikvét hoztuk létre a Kazinczy utcában (erről a sorozat további részeiben ejtek majd szót). Az adatgyűjtés évei alatt azt tapasztaltam, hogy a mikvék történetét összefoglalóan még nem dolgozta fel senki. Ezt a hiányt pótlandó indítjuk el ezt a sorozatot, melynek első részében a hivatalosan működő budai és pesti fürdők gyökereit keressük a rabbinikus irodalomban.

 

Mi is egy mikve?

Maga a mikve elnevezés a Bibliában3 említett mikvé májim kifejezésből származik. E szavak szó szerint azt jelentik, hogy egybegyűjtött víz. Kétféle medence felel meg mikvének. Az egyik – ez a preferált megoldás – a forrásvíz által táplált4, vagy a forrásból elvezetett vízzel meghatározott módon feltöltött medence5. Ha erre nincs lehetőség, megfelel az előírások szerint összegyűjtött esővíz. A medencét nem szabad feltölteni „nem természetes” vízzel, vagyis májim söuvim-val, ún. „merített vízzel”. Ez alatt olyan vizet értünk, amit edényben tároltak és utána került a medencébe6.

Forrásvizes mikve esetében álta­lá­ban közvetlenül a forrásvízben me­rülnek meg, hiszen ez szinte min­dig tiszta és folyamatosan pótló­dik. Ezzel szemben az esővíz nem pót­lódik folyamatosan, ezért takarékos­kod­ni kell vele. Így az ilyen mikvéknél az esővíz-gyűjtő mellé vagy fölé épí­tenek egy másik, sima – tehát a mikvézésre alapból nem kóser – víz­zel teli medencét, ami egy előírt mó­don kialakított lyukon át érintkezik az esővízzel és ebben a második me­dencében lehet merülni7. Így ez kó­ser mikvének számít, a fürdő vize pedig tiszta és cserélhető lesz. 

Forrásvízzel táplált mikve esetén nem probléma, ha a medencéből továbbfolyik a víz8, az esővízzel táplált fürdőből azonban nem szivároghat el a víz9. Ha megszakad a kapcsolat a medence és a forrás között, akkor az már nem számít forrsávizes mikvének, és onnantól a gyűjtött vizes mikvék szabályai érvényesek rá10.

Minimális vízmennyiség a rituális fürdőben 40 söá11, amit 454.28 vagy 921.60 literre szoktak átszámítani12 de írva van13, hogy illik ennél több vizet biztosítani. Steif Jonatán rabbi (1877–1958), a Pesti Ortodox Rabbinátus tagja úgy emlékszik vissza a pesti Kazinczy utcai mikve építésére, hogy „a Budapesti mikvébe ezer litert raktunk”14.

Melegvizes fürdők és mikvék a középkori Budán

A fenitek ismeretében nem meglepő, hogy a Budai Várban fellelt zsinagóga közelében mikvére is bukkantak. Ez az egyik első mikve, amiről tudomásunk van Magyarországon, kortársa a ma is látogatható soproni mikvének. A Képes Krónika által is említett zsinagógát sajnos szinte azonnal visszatemették a feltárása után, de a 13. századi mikve 2015 augusztusa óta a Vár alatti pincerendszer részeként látogatható. Amikor ellátogattam a Várkert Bazár sétájára, hogy megnézzem az újonnan feltárt mikvét, már rég túl voltam a Kazinczy utcai női mikve kialakításán, így különösen érdekelt, mit fogok találni. Örömmel tapasztaltam, hogy a feltárt mikve méretei megfelelnek az előírásoknak. A túrán az is kiderült, hogy felújításkor újra feltört a mikvét egykor tápláló természetes talajvíz, amit ma mesterséges módon szorítanak vissza, hogy látogatható legyen a fürdő. Ha szabadjára engednék a természetet, a középkori mikve talán újra használhatóvá válna. Elképesztő volt belegondolni abba, hogy a hegybe vágva áll ez a mikve, ami úgy tűnik, hogy még most is kóser, lehet, hogy akár meg is lehetne benne merítkezni.

A Duna menti források vizének mikveként való használatáról a híres Jichák Ben Mose bécsi rabbi (1180–1250) írásából is értesülünk. Mint írja Or záruá című könyvében24: „Én, a szerző, elvetődtem Hágár (Ma­gyarország – a szerk.) földjére, Bu­dára25 és Esztergomba, ahol… me­leg vizű források buzognak fel a földből, és azt kér­dezték tőlem, hogy ezek alkalmasak-e ara, hogy a nők megmerítkezze­nek bennük, mert aggályuk volt ez iránt, a [vizük] ugyan­is forró. Azt ta­nítottam nekik, hogy alkalmasak.”

Spitzer-Komoróczy26 fenti fordítása úgy értelmezhető, hogy a kérdés arra vonatkozik, nem túl meleg-e a víz a megmerüléshez, ám ez nem egy háláchikus kérdés így, nem olyasmi, amit egy vendég rabbitól kellene megkérdezni.

Az Or záruában olvasható részletes érvelésből egyértelműen kiderül, hogy a helyes fordítás inkább úgy hangzik: „kétségük volt ez iránt, a vizük ugyanis meleg”.

A kérdés oka ugyanis háláchikus. A kérdezők attól tartottak, hogy a meleg víz miatt a mikvébe merülés inkább fürdőzéshez lesz hasonlatos27, és ez félreértésnek lehet a forrása. Félő ugyanis, hogy lesznek, akik az fogják hinni, hogy a rituális tisztálkodáshoz nem kell mikve, elég a sima fürdő, hiszen a természetes forrásvíz általában hideg és a fürdővíz az, ami meleg. Ám az Or záruá szerint, mivel ez a víz eleve melegen tör fel a földből, így más, mint a felmelegített fürdővíz, ráadásul mások szerint egyáltalán semmi nem írja elő, hogy hideg legyen a víz.

A Sulchán áruch28 két véleményt idéz erről. A szentföldi Joszéf Káró rabbi (1488–1575) szerint tilos felmelegíteni a vizet. Ám a krakkói RöMÁ rabbi (1530–1572), aki az askenáz zsidók számára mérvadó döntéshozó, úgy vélte, hogy ha valahol szokás a mikve vizét melegíteni, ott nem tilos. Annak a víznek a használata pedig, ami eleve melegen tör fel, egyértelműen megengedett.

 

A 19. század elejei pesti mikve terve

A modern korról van a következő információnk: a pesti hitközség 1807. január 25-én határozta el rituális fürdő építését29. Úgy tűnik, hogy ez a mikve soha nem épült fel, hisz 1824 májusában azt írja Wahrmann Izrael (1755–1826) Pest első rabbija levélben Efrájim Zálmán Márguliesznek (1762–1828), aki híres rabbi és bankár volt Brodyban30, hogy „Itt Pesten sok ember jár a hídon, ami a Dunán van, fürdeni Ofen (Buda) meleg forrásaiba. A nők is odajárnak rituális fürdésre (hisz még nincs nekünk telkünk itt megfelelő mikvét létrehozni)”. A Lánchíd 1849-es átadásáig nem volt állandó híd a Dunán. Amire tehát a rabbi utal, az a tavasztól őszig működő hajóhíd (télen csak akkor lehetett átkelni, ha befagyott a folyó). 1831-től vannak nem-rabbinikus forrásaink arról, hogy működtek más mikvék Pesten. Talán ezeket használták télen, ám nincsenek információink arról, hogy ezek mennyire voltak általánosan elfogadottak háláchikusan. (Ezekre a sorozat későbbi részeiben térünk ki.)

Egy későbbi mikvéről szól az a levél, melyet Eisenstatt Méir (1780–1852) ungvári rabbi írt „Mecénás rabbinak, Slomó Mórnak, Pesten”31. Kétség kívül Rosenthal Slomó (1764–1845) hitközségi vezetőnek szól a levél, aki Móron született. A levél nincs dátumozva, de mivel Rosenthal csak 1819-ben költözött Pestre32, így a levél 1819–1845 között íródhatott.

Azt írja Eisenstatt rabbi: „A mikvéről, amit terveznek megcsinálni a szent helyükön zsidó nők tisztulása céljából, nehogy Isten őrizz félvállról vegyék az alámerülést, hanem szentek legyenek. Jáser kojáchot mondok [gratulálok], legyen Önnel Isten, hogy végre tudja a tervet hajtani. De mivel nincs ott forrás, ezért ön a következőképpen tervezi csövekkel az esővíz elvezetését…”. Ezzel a mondattal ráirányítja a figyelmet a Pesten alakítandó mikvére, amit olyan helyre terveztek, ahol nincsenek természetes források. Eisenstatt rabbi itt hosszasan tárgyalja, hogy kóser-e az a víz, ami elzárás után benne marad a fém csőben, amin elvezetik az esővizet. Érvelésében Eisenstadt Méir (1670–1744) kismártoni rabbi responsumára támaszkodik33. A konklúzió az, hogy az a víz, ami felgyűlt a csőben, nem kóser, csak az, ami átfolyt. Nem szabad, hogy a cső vége a vízbe érjen: kell egy 3 tefáchnyi (24 cm) távolságot a földön folynia a víznek34. Arról, hogy ez a mikve felépült-e végül, arról nincs információnk.

19. század közepe: Kóser mikve a budai Rácfürdõben?

Több forrásból tudjuk, hogy a székesfőváros zsidó közössége a budai törökfürdőbe, a Rácfürdőbe járt mikvébe.

1858 júliusában Halberstam Chájim (1797–1876) újszandeci (jiddisül: cánzi) csodarabbi látogatott el a Rácfürdőbe, ahol kihirdette: a medencék az „ofeni (budai – a szerk.) fürdőben” nem kóserek mikvének: „Hallottam, hogy vannak, akik vitáznak azzal, amit mondtam, arról, hogy a mikvék, amik a ofeni fürdőben vannak, nem kóserek, azt kifogásolva, hogy nagy elődeink azokat kósernek nyilvánították ki. Szeretnék erről magyarázatot adni: Isten ments, nem szeretnék ellentmondani a nemzedékünk nagyjainak, mert tudom a csekély értékemet, és hogy por vagyok a lábuk nyomában. Bölcseink, akik azt mondták, hogy kóser, biztosan tudták, hogy miért mondták, hogy kóser, és akkor úgy is volt megépítve. De ahogy most van építve, az biztosan nem kóser, ez nem is kérdés.”

Ezután részletesen leírja35 a fürdő medencéit és a fenntartásait ezzel kapcsolatban:

„A mikve úgy van építve, hogy a medence márványkővel van kikövezve, és ebbe folyik bele meleg vagy hideg víz egy messze levő forrásból, vas csövön keresztül, ami a medence falához van rögzítve. Ebben a csőben van egy csavar, ami nem ennek a része, csak be van dugva, ezzel lehet szabályozni a vizet. Ahogy az ember kinyitja a csavart, mindenfelől kezd folyni a víz, ahogy azt én magam láttam. A medence alján van egy nagy lyuk, azon lehet kiengedni a vizet, amikor a mikvét akarják tisztítani. Itt van egy fém dugó, ami lezárja a lyukat, hogy ne nyíljon meg, csak akkor, amikor szükség van a medence tisztítására. Amikor kinyitják az előbb említett fém dugót, akkor teljesen kiürül a medence, nem marad benne semmi. Összességében ilyenek a mikvék a fent említett helyiségekben.”

Mi volt a problémája a rabbinak? Egyrészt, ha azt, hogy kifolyjon a medencéből a víz, egy tárgy (dávár hámekábél tumá) akadályozza meg, mint itt a dugó, akkor nem kóser a fürdő36. Itt ráadásul a vascsövek és az azt elzáró csavar ugyancsak problémásak volt véleménye szerint.

„Ezenkívül csodálkozom, hogy hogyan lehet az, hogy több ezer zsidó nő olyan mikvébe jár, ahol nincs felügyelet és ki tudja, milyen változásokat eszközölnek a fürdő szükségletei szerint. Csodálkozom, hogy egy ilyen nagy városban nem építenek egy hitközségi tulajdonban lévő ingatlanban kóser mikvét, amit könnyen lehet úgy alakítani, hogy semmiképpen nem válik nem kóserré… Mindezt el akartam magyarázni, hogy a zsidó közösség helyesen cselekedjen Isten előtt, én pedig a lelkemet megmentettem…”.

Halberstam rabbi írásából további problémákra is fény derül: „több olyan medence is van, ahova emberi merítés által kerül be a víz – nem lehet kérdés, hogy ez nem kóser…” – írja, hozzátéve, hogy ez azért is aggályos, mert az emberek nyilván nem ellenőrzik, melyik medencét hogy töltik fel, hanem csak bemennek az első üres medencébe. „…azt is mondták nekem többen, még rabbi Náchum a helyi [budai] dáján [helyetes rabbi] is azt mondta nekem, hogy amikor a víz kijön a forrásból, akkor bemegy egy nagy tartályba és onnan meg tovább csöveken a különböző medencékbe, így egyértelmű, hogy nem kóser. Aláírva itt az ofeni [budai] fürdőben”.

 

A pozsonyi rabbi érvei a Rácfürdő védelmében

A fenti dátum nélküli levélre Szofér-Schreiber Smuél Benjámin (1815–1872) pozsonyi rabbi válaszolt 1858. július 9-én37. „Megtisztelt tegnap szent levelével, amiben utasít, hogy fejtsem ki véleményemet és nyilvánítsam nem kóserré a nők alámerülésére szolgáló, ismert helyen levő [budai] melegvízű fürdőket. Csodálkozom szerénységemben, hogy miért kopogtat az én ajtómon tollával, és miért nem kereste meg a környéken élő dájánokat, akik ott szolgálják a szent közösséget, hogy ők alaposan kutassák ezeknek a für­dők kóserségét. Kétségkívül ne­kik megvan hagyományuk, amit mes­tereiktől, a korábbi híres gáo­noktól örököltek, hogy miért és mi­lyen szerkezetben nyilvánítottak kó­sernek ezeket [a mikvéket]. Talán most, amikor alaposan meg fogják vizsgálni a fürdőt, észreveszik, hogy megváltoztak a körülmények és el fogják hárítani a buktatókat, ha látják, hogy nem kóser. És ha kétség lesz a mikve kóserságában és nehéz lesz a döntés, akkor tanácskozni fognak a közeli [rabbikkal], vagy távoliakkal, vagy [felkeresik] a híres [rabbi]t. Isten ments, hogy rossz gondolatom legyen nekem Önnel, a híres rabbival szemben, ezért nyilvánítottam ki szerény véleményemet. Egy picit se akartam várni, míg elmélyedek a témában, mert nagyon nagyra becsülöm magát és azt írta, hogy még ezen a héten válaszolják. De ezen a héten nagyon el vagyok foglalva a tanítványaimmal, ezért sietek most rögtön válaszolni.”

Ezután hosszasan cáfolja a cánzi rebbe érvelését, mondván, hogy a csövek és a dugó úgy vannak kialakítva, hogy a medencéhez vagy a falhoz legyenek rögzítve, így nem számítanak „tárgy”-nak és bizonyos feltételek mellett így is lehet kóser a mikve. Ugyanakkor azzal egyetért, hogy ha rögtön átmegy a tartályba a víz a forrásból és onnan osztják tovább, az semmiképp nem fogadható el, ezt meg kell változtatni.

Sorait zárva tovább exkuzálja magát: „Ezt írtam anélkül, hogy újra elmélyedtem volna a témában. Nagyon kérem önt, a nagyra becsült gáont, hogy vegyen erőt magán, mint egy hős, és beszéljen a város őreivel [közösségi vezetőkkel], akik a fürdő helyen vannak és mondja el neki a kifogásait és ők utána fognak nézni, és ezzel megmentik a tömegeket egy ilyen komoly tilalomban való elbukástól. Ezt írtam, a sietségemről a kézírásom formája tanúskodik is ezen”.

Oberlander Báruch rabbi írása

A második rész itt olvasható el. 

Mire való a mikve?

A rituális fürdő, vagyis mikve a vallásos zsidó élet egyik legalapvetőbb

feltétele.

Ÿ Napjainkban az elsődleges funkciója, hogy itt merítkeznek meg a nők

a menstruáció miatti elkülönülés után: „A Tóra szerint15 a havi menstruációs

szakasz kezdetétől tilos minden szexuális érintkezés férj és feleség

között. Azt az állapotot, amelyben az asszony a menstruációs szakasz

alatt van, nidának nevezi a Tóra, ami szó szerint »eltávolított«, »elkülönített« állapotot jelent. A háláchá szerint16 az elkülönültség állapota a menstruációt követő »hét tiszta napig« tart. A menstruáció háláchikus időtartama minimum öt nap (ha ténylegesen ennél tovább tart a vérzés, akkor azok is a nidá napjai, míg el nem múlik)17, tehát az elkülönültség ideje havonta körülbelül tizenkét nap. A megmerítkezés szertartása választja el a két időszakaszt egymástól18: az elkülönítettség szakaszát, amikor tilos a házastársi érintkezés, és az egyesülés szakaszát, amikor az érintkezés nemcsak megengedett, hanem a testi és lelki egészség

szempontjából pozitív tevékenység.”19

Ÿ Emellett a mikvében való megmerülés a betérési folyamat végső fázisa

is (tvilát gérim) mind a nők, mind a férfiak számára20.

Ÿ Az új edényeket is meg kell mártani a mikvében (tvilát kélim) azután,

hogy zsidó tulajdonba kerültek21, az első használat előtt22. Erre a célra

általában külön kis medence szolgál.

Ÿ Sok szigorúan vallásos és haszid férfi is használja a mikvét, reggeli ima

előtt, vagy szombat és ünnepnapok előtt merülnek alá, hogy megtisztuljanak23

 

1 Igrot Mose OC 1:51., JD 2:115., CM 1:42.; Táhárát Májim 81. fejezet; Sulchán Menáchem 4. kötet 166. oldal és az 1. lábj. uo.; 2 Lásd 2Mózes 20:21.; 3 3Mózes 11:36.; 4 Uo.; Misná Mikváot 1:7.; 5 Sulchán áruch JD 201:10.; 6 uo. 3.; 7 Uo. 52–54.; 8 Uo. 2.; 9 Uo. 2. Lásd még uo. 51.; 10 Uo. 10.; 11 Uo. 1.; 12 Ávrahám Chájim Náe: Siur mikve 154. oldal; lásd még Yirmijahu Katz: Mikvé májim 3. kötet 56. oldal; 13 Lásd Mikvé májim uo. 58. oldal; 14 MáHáRI Steif responsum 71. fejezet végén és Divré Sálom responsum 1. kötet 1. fejezet; lásd még Chésev háéfod responsum 1. kötet 150:2.; Mikvé májim 56. oldal 5. lábj.; 15 3Mózes 12:2., 18:19.; 16 uo. 183:1., 196:1.; 17 Uo. 11.; 18 Uo. 197:1.; 19 Hayim Halevi Donin: Zsidónak lenni 127–128. oldal alapján; 20 uo. 268:2.; 21 Uo. 120:1.; 22 RöMÁ uo. 8.; 23 Lásd Talmud Bráchot 22a.; Sulchán Memáchem 1. kötet 13. oldal 1. lábjegyzet, uo. 140–143. oldal; 24 1. kötet Hilchot nidá 366. fejezet. A fordítás forrása: Shlomo J. Spitzer–Komoróczy Géza: Héber kútforrások Magyarország és a magyarországi zsidóság történetéhez a kezdetektől 1686-ig 159. oldal; 25 Az eredetiben „Budun” szerepel, ahogy régén nevezték Budát. Az Or záruá egy újabb kiadásban (Or Etzion 2013, 1. kötet 135. oldal 18. lábjegyzetben) azt írja, hogy „talán itt a német Baden-Badenről van szó”. De ez ki van zárva, hisz azt írja, hogy ez „Hágár (=Magyarország) földjén” történt ; 26 Uo.; 27 Lásd a Talmudba (Nidá 66b.) más összefügésben; 28 Uo. 201:75.; 29 Büchler Sándor: A zsidók története Budapesten 391. oldal valamilyen jegyzőkönyv alapján; 30 Megjelent könyvében, Bét Efrájim responsum EH tinjáná 27. fejezet po kezdetű bekezdés. A levélnek nincs dátuma. Írásának idejére következtethetünk abból, hogy ez egy válaszlevél Márguliesz rabbi 1824. február 17-én kelt levelére (uo. 26. fejezet), amiről azt írja Wahrmann rabbi jelen levelében, hogy „már majdnem egy negyed éve, hogy megkaptam levelét”; 31 Imré és responsum JD 84. fejezet; 32 Zsidó lexikon 754. oldal; 33 Pánim möirot responsum 2. kötet 105. fejezet; 34 uo. 201:45.; 35 Divré Chájim responsum 1. kötet JD 45. fejezet; 36 uo. 48.; 37 Ktáv Szofér responsum JD 97. fejezet.

Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 111. szám – 2018. október 1.

 

Megszakítás