Van, amikor le kell pihenni
A lubavicsi rebbék Ros hásáná második előestéjén egy hosszú, mély haszid diskurzussal, máámárral szokták mintegy megnyitni az évet. Történt egyszer Lubavicsban, hogy Silem Kurátin rabbi (1885?–1919), aki a település híres jesivájának volt a haszidizmus tanára, a rebbe máámárjára készülve lefeküdt aludni, hogy kipihenten tudja meghallgatni ezt a tanítást. Anyósa meglepődve kérdezte tőle: „aludni Ros hásáná napján? Nem az van írva, hogy ez egy rossz jel?” Mire a rabbi azt felelte: „Annál rosszabb jel nincs, mint hogy máskülönben nem leszek képes megérteni ezt a különleges máámárt” (Chikré zmánim 2. kötet 14. oldal 29. lábjegyzet). Valószínűleg ez délután volt, és a fentiek alapján szükség esetén lehet az ÁrIZáL véleményére hagyatkozni, miszerint lehet délután sófárfújás után pihenni.
Mindenesetre az, aki rosszul érzi magát, vagy például egy fiatal anyuka, aki nagyon kimerült, nyugodtan pihenhet délután (Nité Gávriél, Ros hásáná 67:19.).
Mennyire kell korán kelni reggel?
Azután, hogy beszéltünk arról, meddig nem szabad aludni, most foglalkozzunk azzal a kérdéssel, hogy mikortól nem szabad aludni, vagyis fel kell-e kelni napkelte előtt.
Van, aki azt mondja, hogy lehet addig aludni, ameddig magától fel nem ébred az ember, de ha már megébredt nappal, akkor nem alhat vissza (lásd Minhág ávoténu uo. 79. oldal). Joszéf Chájim (1835–1909) bagdadi rabbi szerint mindenképpen fel kell ébredni és fel kell kelni pirkadat előtt (Ben is cháj 1. év Nicávim 11.)
Askenáz szokás szerint Ros hásánákor (és Jom kipurkor) nagyon korán kezdtek imádkozni, annyira, hogy ima elején még a tálitot sem tudták felvenni (Máté Efrájim 584:1., 619:29.). Ennek egyik oka az, hogy írva van, hogy ezen a két napon korán kezdődik az ima (Máté Mose 958. fejezet), de elképzelhető, hogy az is közrejátszhatott, hogy el akarták kerülni Ros hásánákor a nappali alvást.
Melyik nap nem alszunk?
Van, aki azt mondja, hogy mindez csak az ünnep első napjára vonatkozik (Nohég kácon Joszéf 273. oldal 23. paragrafus), másik vélemény szerint azonban az ÁrIZáL szokása, hogy déltől lehet aludni, a második nap délutánjára vonatkozik (lásd Káf háChájim uo. 36.).
A gyakorlatban az elterjedt szokás az, hogy az első délutánon ébren szoktak maradni, a második napon azonban szoktak aludni, illetve nem szoktak pirkadat előtt felkelni.
Ki kell használni az időt
Az Álter rebbe a Sulchán áruchjában (uo.) a szokás említése után idézi, ami írva van: „az, aki ül és nem csinál semmit, az is olyan, mintha aludna.” Ezért ugyanúgy nem elég, ha az ember ébren van, de csak ül és „smúzol”: értelmesen kell kitölteni az időt. Emlékszem, gyerekkoromban a pápai zsinagógában, amikor otthon befejeztük az ünnepi étkezést, akkor az emberek újra összegyűltek a zsinagógában és elsősorban Töhilimet, a Zsoltárok könyvét olvasták, ahogy az elterjedt szokás volt régen Magyarországon (A Sulchán áruch kivonata 129:20.).
Ehhez kapcsolódik, amit az előző lubavicsi rebbe írt, 1937-ben magyar jesiva bócehereknek címzett levelében (a héber nyelvű eredeti levél magyar fordítása megjelent az ortodox Zsidó Újság című hetilap ros hásánái számában – 1937. szeptember 5. 13. oldal):
„…Erev Ros Hásáná minchája előtti egy órával, egész az ünnep kimeneteléig, a szabad időben állandóan mondjanak T’hillimet (Zsoltárokat), hogy egyáltalában ne juthassanak profán beszélgetéshez. Ne dohányozzanak az ünnep napjain. Erre a két napra szervezzék meg az állandó, éjjel-nappali T’hillim-mondást, lehetőleg tíz-tíz tagból álló csoport recitálja azt két vagy három órát fölváltva, úgy, hogy ez a láncolat az egész ünnepen meg ne szakadjon.”
Oberlander Báruch
