Miért tiltották be a rómaiak a purimi dorbézolást?

Izraelben és a jelentősebb vallásos zsidó közösségeket tömörítő városokban a rabbik minden purim előtt figyelmeztetik híveiket a túlzott részegség veszélyeire, és megkérik közösségük tagjait, hogy felelősen viselkedjenek, még az után is, hogy alaposan a pohár fenekére néztek.

Nem minden ok nélkül: már a Talmud (Megila 7/b) is feljegyez egy hajmeresztő esetet: “Rábá és Zérá rabbi együtt lakomáztak purimkor. Lerészegedtek, majd felkelt Rábá és megölte Zérá rabbit. Másnap kegyelemért könyörgött a számára és feltámasztotta. A következő évben azt mondta [Zérá rabbinak]: Gyere, lakomázzunk együtt purimkor! Az így felelt: Nem történik mindig csoda…!”

A rabbik minden helyen és időben igyekeztek elejét venni a felelőtlen ivászatnak, melynek alapja szintén a fent említett talmudi lapon olvasható: „Az ember köteles annyit inni purimkor, hogy ne tudjon különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között.”

A Lubavicsi Rebbe például úgy rendelkezett, hogy aki negyven évesnél fiatalabb, az ne igyon négy italnál többet purimkor.

A purimi mulatozásra felfigyeltek már az ókori római hatóságok is. Ennek legjobb példája a polgári időszámítás szerinti 408-ban született Theodosius Törvénykönyv, mely az első olyan, nem zsidó forrás, amelyik a purimi vigasság megrendszabályozásával próbálkozik. Az egyik törvénycikk a bibliai Eszter könyvében szereplő főgonosz, Hámán bábujának nyilvános elégetését tiltotta meg a zsidóknak. Ez a szokás azt fejezte ki, hogy az ünneplők a zsidók kiirtását tervező perzsa miniszternek még az emlékét is meg akarták semmisíteni. A római hatóságok attól tartottak, hogy a város keresztény lakossága esetleg úgy értelmezi a bábuégetést, mint vallásuk alapítójának meggyalázását. Az óvatosságra az is indokot szolgáltatott, hogy abban az időben – a korszak kedvelt kivégzési módját utánozva – Hámán bábuját gyakran keresztre feszítve égették el.

Eszter könyve ugyan azt írja, hogy Hámánt felkötötték egy bitófára, de a római hatás következtében számos korai magyarázó (például Josephus Flavius) ezt keresztre feszítésnek értelmezte. Hasonlóan ábrázolták Hámán halálát számos középkori művészeti alkotásban, például Michelangelo a Sixtus-kápolna freskóján, vagy a XV. századi holland mesterek a képeiken, de Dante is így írja a Purgatóriumban.

A rendelkezés tehát a keresztények vallási érzületeinek tiszteletben tartása érdekében íródott, ám a későbbiekben, ahogy az új vallás hivatalossá vált egész Európában, a zsidóknak is jól felfogott érdekévé vált, hogy ne provokálják a könnyen félreérthető szertartással a többségi társadalmat, mely alapvetően gyanakodva tekintett rájuk. Később, a vérvádak korában pedig már figyelmeztetni sem kellett zsidókat, hogy tartózkodjanak mindentől, amit a kereszténység kicsúfolásának értelmezhettek, igaz, a hatóságoknak sem kellett különösebb indok, hogy igaztalan vádakkal illessék a zsidókat.

zsido.com

Forrás: TOI

 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.
zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287

  • Küldés emailben