Miért ne utazzunk pénteken?

A repülő a „senkiföldjén keresztül” száll be a sábeszbe

 

A Sulchán áruch (OC 249:1., Mágén Ávrahám 1., Misná brurá 3.) nem javasolja, hogy pénteken hosszú útra induljunk, nehogy egy váratlan fennakadás miatt szombatot szegjünk, vagy ne legyen megfelelő ellátásunk szombatra (Kcot hásulchán 69. bádé hásulchán 5.). Az egyik kommentár szerint „közismert, hogy a sátán mindenféle akadályokat tesz” a pénteken utazó útjába (Áruch hásulchán 249:3. végén).

 

 

Múlt héten a saját bőrömön tapasztaltam meg mindezt. New Yorkba készültünk a feleségemmel Gitty lányunk eljegyzésére. Mivel szerettük volna a közösségünkkel tölteni a Purimot, kénytelenek voltunk péntekre halasztani az utazást. A tervek szerint a sábeszt édesanyámnál töltöttünk volna Gitty-vel együtt.

Az időjárási körülményeket figyelembe véve Párizson keresztül utaztunk és gondoskodtunk róla, hogy ott is legyen szállásunk, ha elakadnánk. Azonban gond nélkül eljutottunk New Yorkig, ahol azonban a gépünk nem tudott a hóvihar miatt leszállni. Tájékoztattak bennünket, hogy Detroitba irányítanak bennünket. Mivel ott él a feleségem egy unokatestvére, nem aggódtunk a változás miatt. Csakhogy kiderült: Detroitban nem engednek bennünket kiszállni, a gépen ülve kell majd megvárnunk a vihar elültét, hogy New Yorkba repülhessünk.

Hamar kiderült, hogy összesen nyolc szombattartó zsidó utazik a gépen (azonnal whatsapp csoportot is alakítottunk az információáramlás megkönnyítése érdekében…), és engem kértek fel, hogy rabbiként képviseljem a csoportunkat.

Rögtön eszembe jutott feleségem anyai nagyszüleinek, a Steinmetz családnak az esete, akik Debrecenből Budapestre menekültek, ahol bujkálva élték túl a háborút, majd Bécsen keresztül az USA-ba emigráltak 1952 elején. A hajójukon utazott az akkori izraeli főrabbi, Yitzhak Halevi Herzog (1888–1959). (A hajó másik híres utasa Winston Churchill volt.) A hajó pont sábeszkor kötött ki New Yorkban. Csakhogy, háláchikusan olyan volt ez számukra, mintha több mint 960 méternyire elhagyták volna szombaton a városukat, amely esetben nem szabad tovább menniük (uo. 405:1.). Így nem tehettek mást, minthogy a hajón Herzog főrabbi gyönyörű szép lakrészén üldögélve várták ki a szombat végét. 

Először úgy tűnt ez alapján, hogy mi sem fogunk tudni leszállni a gépről, ha New Yorkba már sábeszkor érkezünk (a személyzet közölte, hogy akkor a rendőrség fog kötelezni minket a gép elhagyására), de szerencsére eszembe jutott, hogy különbség van a hajó és a repülő között, hisz ha a repülő már sábesz bejövetele előtt a levegőben, a „senki földjén” utazik, akkor ha egy lakott területen landol, az egész városban lehet bármennyit sétálnia az utasoknak (Nötivot sábát 45:15., lásd még Émek hatsuvá responsum 7:26.). Eközben kiderült az is, hogy New Yorkban van olyan szervezet, mely kóser ételt juttat azoknak, akik sábeszre a reptéren ragadnak, így értesítettük őket, és azt is ellenőriztük, hogy 3,5 óra alatt el tudnánk sétálni édesanyámhoz a reptérről.

Ezzel párhuzamosan Detroitban is felkészültek a fogadásunkra. Leszállás után a pilótafülkébe hívtak, ahol a légitársaság képviselőivel és a pilótával egyeztettem, akik mind nagyon segítőkészek voltak. Meglepő módon a sábeszi törvényeket ismerték, és nekem csak a sábesz bejövetelének New York-i és detroiti idejét kellett megmondanom, és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy – mivel New Yorkba indulnunk egyelőre nem biztonságos – az egyetlen megoldás, ha mégis mindenki leszáll a gépről és a szombattartó utasok a városban maradnak. Az utasok is megértőek voltak – egyikük elmesélte nekem, hogy hét évig segített szombatonként egy zsidó családnak, így aztán teljesen megérti, hogy ez a helyes megoldás.

Így is történt, és a detroiti lu­bavicsi közösségnek hála, nagyon szép, tartalmas sábeszt töltöttünk a városban.

Oberlander Báruch

 

  • Küldés emailben