Miért kellett Istennek megszámoltatnia a zsidó népet?

Ezen a szombaton kezdik olvasni a zsidó közösségekben a Bámidbárt, Mózes negyedik könyvét. Címe annyit jelent: a sivatagban. Bölcseink a Bámidbár mellet a chumás hápekudim, a számlálások könyve címmel is illették a negyedik könyvet (ahogyan a nem-zsidó fordításokban is a Numeri – számok könyve címet viseli).

 

Rögtön a nyitó hetiszakaszban, melynek kezdő mondatáról kapta mind a szakasz, mind pedig a negyedik könyv a címét, felsorolásokkal, népszámlálással találkozunk. Az Örökkévaló felsorakoztatja maga előtt a népét, és megszámolja őket:

Vegyétek föl Izrael fiai egész községének összegét családjaik szerint, atyáik háza szerint…

A midrás felteszi a kérdést: miért kellett Istennek megszámoltatnia a népet? Hát az Örökkévaló és Mindenható Isten nem tudja, hogy pontosan hány zsidó vonul a pusztában? Miért fontos ezt egyáltalán tudni? A válasz erre az, mondja a midrás, hogy amint a gazdag ember szívesen előveszi és nézegeti, rakosgatja kincseit, ugyanúgy az Isten is örömét leli abban, hogy szemlét tartson gyermekei fölött, és megszámolja őket.

A megszámlálás tulajdonképpen a megnevezés egy formája, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a héber betűk egyben számokat is jelentenek, vagyis minden egyes héber szó egyben egy számot is képvisel. Korábban már beszéltünk arról, hogy amit az ember megnevez, azt egyben birtokolja is, ezért volt fontos a teremtés történetében, hogy az első ember (ádám hárison) nevet adjon az állatoknak. A számlálás, ahogyan a fent idézett midrás mutatja, szintén egyfajta tulajdonviszonyt fejez ki. Amit képes vagyok megszámolni, azon uralkodni is tudok. A számlálás tudást és egyfajta hatalmat is ad az embernek, afölött, amit megszámolt. Érdekes, hogy ezt a hetiszakaszt éppen most, peszách és sávuot között, az ómerszámlálás idejében olvassuk. Hét héten át minden nap eggyel többet számolunk, és eközben megtanuljuk legyőzni saját magunkat. A napoknak megfelelően egyre jobban tökéletesítjük önmagunkat, ahogyan ezt napról napra megjelenő spirituális útmutatónkban követhetik olvasóink.

Ugyanígy számoljuk a napokat hanuka ünnepén: minden nap eggyel több gyertyát gyújtunk, melyekkel nemcsak az idő múlását és a csoda egyre nagyobbá válását fejezzük ki, hanem egyben azt is, hogy a szentségben csak növekedni lehet. A számolás előrefelé visz, minden nap eggyel több gyertyát gyújtunk meg a fény ünnepén. A héberben a szombaton kívül egyik napnak sincsen neve, csak száma. Első nap, második nap és így tovább egészen a hatodik napig, melyet a hetedik, az egyetlen, néven nevezett nap, sábát követ. A mindennapos számlálással fejezzük ki azt, hogy mennyire várjuk a hetedik napot, a szombat királynőt, mely hetünk fénypontja, és jel közöttünk és az Örökkévaló között örök időkig.

E kitérő után kanyarodjunk vissza ismét a hetiszakaszunkhoz. A Bámidbár könyvében az egész nép elvonul Isten előtt. A népszámlálás csak a nyitó eleme ennek, mintegy a szereplők felvonultatása. A könyv narratívája a Szináj-hegytől a Jordán folyó partjáig tartó utat tartalmazza. Nemcsak földrajzi útról van azonban itt szó, hanem a néppé válás útjáról is. A Szináj-hegyi kinyilatkoztatás után a zsidókra igen fontos feladat hárul: ahhoz, hogy a Tóra által képviselt vallási-morális ideáloknak megfelelően tudjanak élni, hosszú lelki-spirituális utat is be kellett járniuk, amihez a negyvenéves vándorlás éppen megfelelő kereteket adott.

Szakaszunk tehát a vándorlás kiindulópontját mutatja be, és felsorakoztatja mindazokat a szereplőket, akik ebben az átalakulásban részt vettek. Részletesen felsorolja a törzsek vezetőit, majd sor kerül a népszámlálásra, hiszen ebben a transzformációban éppen olyan szerepe volt a törzsek egyszerű tagjainak, mint a vezetőknek. Külön értesülünk a lévi törzsről, felosztásáról, feladatairól, ami nem véletlen, hiszen a lévi törzs tagjai különleges szerepet töltenek be az istenszolgálatban, és különleges szentséget élveznek, ahogy arról az elmúlt hetekben már többször írtunk.

Fontos azonban megjegyezni, hogy hiába számlálja meg Mózes Isten parancsára a zsidókat, ez a nemzedék, a kivonulás nemzedéke nem juthatott be Erec Jiszráelbe. A Bámidbár könyve választóvonal a nemzedékek között, ahogyan a midrás (Berésit Rábá 3:5) mondja: „És elválasztotta Isten a világosságot a sötétségtől – ez a Bámidbár könyvére utal, mely elválasztja a kivonulás nemzedékét attól a generációtól, mely bevonult az Országba.” Az Egyiptomból megváltott nemzedék kapta a Tórát, de – különféle okoknál fogva – nem tudta beteljesíteni a feladatát, és néhány hét alatt megérkezni az Ígéret Földjére, ehelyett a sivatagban kellett meghalniuk. A sivatagban felnövekvő, új nemzedék volt az, melynek tagjai spirituális szinten képesek voltak betölteni ezt a szerepet, és ezért ők voltak azok, akik a Jordán folyót átszelve bevonulhattak Izraelbe. Ezt a nemzedéket a néhány hét múlva sorra kerülő Pinchász hetiszakaszban ismerhetjük meg.

 

zsido.com

Bár Saul és Joel filmsorozata véget ért, a tavalyi magyarázatok természetesen idén is érvényesek. A Bámidbár hetiszakaszról szóló film megtekintéséhez és további magyarázatok megismeréséhez kattintson ide. A kisfilm segítségével nézőink megismerkedhetnek a jövő hétre eső sávuottal, a tóraadás ünnepével is, valamint hallhatnak az ünnepen felolvasott Rut könyvéről is, és megtekinthetik annak kiindulópontját, Efrátot is.

  • Küldés emailben