Elküldeni a gyerekeinket külföldre tanulni, nem egyszerű döntés – de elindulni a családot hátrahagyva egy új világba? Az az igazi kihívás… Három Izraelben tanuló diákot kérdeztünk kinti életükről. Nem meglepő módon a válaszaik többsége ugyanaz, amit bármilyen kamasztól kapnánk, ha azt kérdezzük például, mit csinál a szabadidejében. Ami szokatlan lehet, az az, hogy egyikük se mondta, hogy utálja az iskolát…
Rózsa-Groó Benjámin
A Tel Aviv és Jeruzsálem között található Nof ayalon jesiva diákja. Most fejezte be a 11. osztályt, jövőre lesz végzős. Kollégiumban lakik. Az évfolyamán 150 diák tanul, az osztályában 30-an vannak.
Köves Muski
A Haifai Kirayot iskola tanulója. Most fejezte be a 10. osztályt, jövőre 11-es lesz. Kollégiumban lakik, az évfolyamán két osztály van egyenként 30-30 fővel.
Kovács Hodájá
Gimnáziumi tanulmányait az észak-izraeli Nazereth Illit Gimnáziumban fejezte be, ami után jelenleg Kfar Chabadban, a Beit Rivka szemináriumban tanul pedagógiát. Kollégiumban lakik: „amely olyan tanulók számára van fenntartva, akik messziről jönnek, de én vagyok ott a legmesszebbről, mindenki más Izraelből érkezett”. Míg a Nazereth Illitben 29-en voltak egy osztályban, addig a szemináriumban 34 fős az évfolyami csoport, de leginkább kisebb csoportokban tanulnak.
– Miben különbözik a kinti iskola a magyar iskolától?
Rózsa-Groó Benjámin: Nagyon sok mindenben, kint a hangsúly inkább a tórai tanulmányokon van, jobban szeretem az egész rendszert, mint az itthonit, mert kint tényleg az a cél, hogy segítsenek felkészíteni az életre, ami iskola után vár ránk. De emellett sokkal több a stressz, és az érettségi ezerszer nehezebb, mint az itthoni és nem csak a nyelv miatt, ami már nem is az igazi akadály, amikor az ember eljut az érettségiig. Inkább az anyag mennyiségével és minőségével van a „probléma”: nagyon sok és nagyon magas szintű, ami egyrészről nem baj, másrészről viszont nagyon sok időt vesz igénybe a felkészülés és nagyon sokat kell tanulni, hogyha az ember jó jegyet akar szerezni. Pont emiatt nagyon kevés szabadidőnk van. Ráadásul Izraelben az érettségi 11. és 12. osztályban oszlik el, és sajnos emiatt már nem nagyon lehet élvezni az iskolát, mivel tanulni kell éjjel-nappal, és ez nagyon megterhelő. Emellett az órák reggeltől estig tartanak, és csak utána van idő házi feladatot csinálni.
Köves Muski: Az izraeli iskolában sokkal többen vagyunk és sokkal több a barátnőm. Többen vannak Chábád lányok, akik olyanok, mint én. Több a program és az egész iskola vallásosabb.
Kovács Hodájá: A kinti iskola különbözik az itteni iskolától, bár ez azért is lehet, mert nem vallásos iskolában tanultam itt, Magyarországon. Izraelben már a napirendem is más, ahol én tanultam, reggel 8-kor kezdjük a napot, de nem tanulással, hanem előbb imával és ima után van a rendes tanítás. Nekem nagyon jó élményeim vannak a kinti iskolából.
– Milyen tantárgyakat tanultok?
R-G. B.: Gemarát, Tánáchot (Bibliát – a szerk.), matekot, társadalomismeretet, héber és angol nyelvet és még sok minden mást. Érettségire fel kell venni legalább egy fakultációt, ami többségében nálunk reál tantárgy, mint például fizika vagy biológia, a fakultációból csak emelt szinten lehet vizsgázni, nálunk nem biztosítják a középszintű érettségit, ezért jól meg kell gondolni, hogy mit fog tanulni az ember, mert nem lehet faktot váltani, ha egyszer elkezdtük. Ezen kívül még két tantárgyból emelt érettségi vizsgát kell tenni.
K.M.: Világi és vallási tárgyakat is tanulunk, Tórát, haszidizmust, angolt, matekot… Vannak fakultációk, lehet választani számítástechnikát, kémiát vagy számítógépes tervezést például.
K.H.: Mivel ez egy szeminárium, főiskola és nem gimnázium, ezért rengeteg tárgyat tanulunk. Minden tárgy csak egyszer van egy héten van és minden óra 90 perces. A tanáraink között vannak rabbik is és tanárnők is. Van szakképzés, de amellett vallási tárgyakat is tanulunk, amik nagyon fontosak az élethez.
– Mit csináltok szabadidőtökben?
R-G. B.: Megpróbáljunk bepótolni az alvást, amit elvesztünk a sok tanulással töltött óra miatt… Igazából semmi különös, ha arról beszélünk, hogy mit csinálok szabadidőben, átlagosan azt csinálom, mint a többi fiú az én koromban, kosarazom vagy sportolok, elmegyünk enni meg beszélgetni a barátaimmal mindenféle helyekre.
K.M.: Szabadidőmben a kollégiumi programokra megyek vagy meglátogatom a barátnőimet, akik nem a kollégiumban laknak, hanem otthon. Vagy csak alszom. De általában barátnőkkel megyünk
K.H.: Nincsen túl sok szabadidőm, mert majdnem minden nap 17:30-kor végzek és vannak házi dolgozatok is stb. A kollégium fantasztikus élmény számomra, én nagyon szeretem. Van két mádrichánk (ifjúsági vezető – a szerk.), akik mindenféle programokkal várnak minket esténként. Ezek a programok nagyon összehozzák a lányokat a kollégiumban és nagyon erős baráti kapcsolatok maradnak meg ennek köszönhetően.
– Mi a legnagyobb kihívás a kinti életedben? Mi hiányzik a legjobban?
R-G. B.: Az elején inkább a nyelv okozott problémát, aztán ezen viszonylag gyorsan túllendültem, később az izraeli társadalomba való beilleszkedés volt nagy kihívás, mivel az izraeli mentalitást nagyon nehéz megszokni. Úgy fogalmaznék, hogy Izraelben mindig nagy a nyüzsgés és soha sincsen csend. Ami európaiként a legnagyobb kihívás volt, az az, hogy a vasárnap már munkanap, az iskola reggel 7-kor kezdődik és péntek délelőtt fejeződik be. Amióta kint vagyok, mindig más kihívások jönnek, ez állandóan változik.
Legjobban a családom hiányzik, de szerencsére itthon vagyok párszor egy évben, nehéz dolog az, amikor az ember ilyen fiatalon fel kell, hogy áldozza a családját egy jó cél érdekében, de ők mindig is nagyon támogattak és támogatni is fognak, bármit is csinálok. Nélkülük nem lettem volna képes kint folytatni… Néha nagyon nehéz helyzeteken kellett átmennem, ahonnan nem lettem volna képes továbbfolytatni, hogyha nem álltak volna mellettem.
Mondanám, hogy hiányzik Magyarország, de ez sajnos nem igaz, akárhányszor vagyok itthon, az első hét után már vissza akarok menni, szívesebben vagyok ott, mint itt.
K.M.: Hiányzik Magyarországról a közösség meg a családom.
K.H.: A legnagyobb kihívás a kinti tanulásban az a távollét a családtól, természetesen. Amikor elkezdtem Izraelben tanulni, hirtelen felfogtam, hogy már nincs mellettem a családom folyamatosan, és ez önállóságra és felelősségre tanított engem, ami nagyon fontos. Természetesen a távollétem a családtól nemcsak nekem volt kihívás, hanem a családom számára is, de ettől függetlenül ők mindig támogattak engem és mindenben, amiben lehet ilyen távolról, segítettek nekem. Nagyon hozzá voltam szokva már az itteni közösséghez, ezért hirtelen közösséget váltani is nehéz volt, hirtelen rengeteg új ember, de szerencsére hamar beilleszkedtem. Évente kétszer szoktam hazalátogatni és olyankor teljesen feltöltődök, vissza a régi közösségbe a családhoz, újra találkozni olyan emberekkel, akik fontos részei az életemnek. Mióta kint tanulok, az itthonlét szabadidő számomra és végre, amikor itthon vagyok, akkor itt vagyok a családomnak és a barátnőimnek, és nem pedig a tanulással vagyok elfoglalva.
– Mi a legjobb a kinti életedben?
R-G. B.: Minden. Szeretem a kinti légkört, a sok nehézség ellenére, van egy különös szabadságérzetem, ami csak ott van, és jobban tudom kezelni a dolgokat, mint itthon. Úgy érzem, hogy kint végre önmagam lehetek, itthon nagyon szomorú hangulat van, mindenki depressziós.
K.M.: Legjobban azt szeretem itt, hogy sokan vagyunk, sok-sok lány van. Most is a barátnőimmel csinálunk egy tábort itt Magyarországon, Badacsonytomajban. Vannak érdekes történeteink, például az egyik barátnőm nemrég elhagyta a telefonját a buszon. Rögtön írtam rá egy üzenetet, és válaszoltak, akik megtalálták és visszaadták a telefont. Ez nagyon kedves volt.
K.H.: A tanárok mindent megtettek azért, hogy nekem minél könnyebb és egyszerűbb legyen a tanulás, mert az elején nagyon nehéz volt hozzászokni a héberül tanuláshoz és még ezen felül voltak a nehézségek az anyaggal. A tanárnőim mindig ott voltak, hogy segítsenek, amikor kellett, még akkor is, ha a saját délutánjukról volt szó, amit nem tudom, hogyan köszönhetnék meg nekik.
Steiner Zsófia írása
A cikk az Egység 120. számában jelent meg.
Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 120. szám – 2019. július 1.