Kedves Rabbi! Mi a véleménye a zsidóságnak a pedofiliáról, amennyiben az még serdületlen, és alig óvodáskorú kislányokat érint? Mi a gyülekezet feladata az ilyen emberrel /?/ szemben? Kérem, ha lehet, nyílt levélben válaszoljon!Üdvözlettel, Vera  

Kedves Vera!
A zsidóság természetesen elítéli és bűnnek tartja a pedofíliát. Sőt a kiskorúakkal való házasságot is tiltja a Talmud (Kidusin 41) ugyanis egészségtelennek tartja, hogy olyan házasságok szülessenek, amelyben az egyik fél nem valódi önszántából hozza meg a döntést.
Később törvényhozók (pl. Birké Joszef) arra is felhívják a figyelmet, hogy a házasodó lánynak nem csak jogilag kell nagykorúnak lennie, hanem ajánlatos, hogy biológiailag is elég érett és erős legyen a házasélethez és a gyermekhordáshoz.
Az ókori időkben, amikor a házasságnak más szerepe és más intézményei, keretei voltak, mint napjainkban, s így az emberek sokkal korábban házasodtak, a Biblia sem tiltotta a kiskorú (de nem túl fiatalkorú) házasságot (ez amúgy még nem feltétlenül jelentett házaséletet is).
Bizonyos szélsőséges esetekben, későbbi korokban is hagyatkoztak erre az engedményre. Ilyesmiről tesz említést a középkori Toszfot talmud kommentár (Kidusin uo.), és ilyesmi volt egyes arab országokban is a bevett gyakorlat még az újkorban is, ahol árva zsidó kislányokat csak úgy tudtak megmenteni az államilag engedélyezett kegyetlen „gyámságtól” (rabszolgaságtól…) ha gyorsan férjhez mentek.
Természetesen, a pedofília bűn és minden lehetséges eszközzel megakadályozandó.
üdvözlettel
Köves Slomó rabbi

Kattints ide és kérdezz a rabbitól!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Megszakítás