A német kancellár a Jad Vasem Emlékmúzeumban mondott beszédet

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, közös kormányülésre érkezett Izraelbe Angela Merkel. A múlt heti eseményen az Ehud Olmert miniszterelnöksége idején elkezdett hagyományt folytatták a két ország vezetői, ami alapján évente találkoznak felváltva Berlinben vagy Jeruzsálemben.

A német kancellár izraeli útja során a Jad Vasem Holokauszt Emlékmúzeumban is látogatást tett, ahol koszorút helyezett el a második világháború hatmillió zsidó áldozatának tiszteletére emelt Emlékezés Csarnokában. A helyszínen elmondott beszédében az antiszemitizmus elleni harcra tett fogadalmat, amit országa „örök kötelességének” nevezett.

„Csaknem 80 évvel ezelőtt, november 9-én olyan progromot hajtottak végre, amely során a Németországban élő zsidók sosem látott gyűlöletet és erőszakot éltek át” – utalt a Kristályéjszaka borzalmaira Merkel.

„De ami utána következett, az a Soah minden addiginál súlyosabb bűncselekmény sorozata volt, és a civilizáció megtiprása. Ebből származik Németország örök kötelessége az emlékezésre, az antiszemitizmus, xenofóbia, gyűlölet és erőszak elleni harcra” – tette hozzá a német kancellár.

Az európai vezető útja során az izraeli kabinet több tagjával is tárgyalt. A megbeszélések középpontjában az Irán elleni szankciók is kiemelt témaként szerepeltek – derül ki a Jewish Telegraphic Agency írásából.

 

zsido.com

 

Megszakítás