Melyik keserűfüvet fogyasztjuk a széderen?

Olvasónk, Miriam azzal a kér­dés­sel fordult a rabbihoz, miért jégsalátát kapott a Bét Me­ná­­chem iskolában rendezett szé­de­­ren márorként: „Ami az iga­zi salátát illeti, amikor a kül­ső levelei haragoszöldekké válnak, keserűek lesznek. Nem ezt kellett volna a tálra tenni?”

A Misna (Talmud, Pszáchim 39a.) felsorolja, melyik öt növény használható márornak: cházeret, támchá, chárcháviná, ulsin és máror. Ezeknek a beazonosítása mai növényekkel nem egyszerű feladat.

 

A keserűfű beazonosítása

A Talmud idézi Osájá rabbit, aki azt mondja, hogy az öt növényből leginkább az elsőként említett cházeret alkalmas a micva teljesítésére. Mégpedig azért, mondja RáSI, mert „a növény több szempontból illik bele a peszáchba, ahogy következik”. Mi az a cházeret? Chászá. Miért nevezzük ezt chászának? Azért, mert a chászá szó sajnálatot jelent, ahogy az Örökkévaló megsajnált minket Egyiptomban.”

RáSI (uo.) a chászát az ófranciául leituge-nek nevezett növénnyel azonosította, melyet más latin nyelveken lautuca sa­ti­va vagy salat szóval illettek – vagyis a salátáról van szó, melynek ma sok fajtája létezik (Zohar Amar: Mörorim, 2008, 17. oldal). Kelet-Európában, ahol ilyentájt még nem nagyon volt beszerezhető a saláta, már a 13. századtól a Misna második helyezettjét, a tormával azonosí­tott támchát használták (lásd Hágáhot Májmonijot a A cháméc és mácá törvényei-hez 7:20.).

 

Elég keserű-e a saláta?

A rabbinikus irodalomban voltak, akik a saláta használatát megkérdőjelezték, hiszen az nem keserű. Erre válaszul mások azt hozták fel, hogy nem kell, hogy a fogyasztás pillanatában keserű legyen a növény, elég, ha tudjuk, hogy ha tovább a mezőn maradt volna, akkor megkeseredik (Dvár Mose responsum, tánjáná 98:60.). Másrészt van, aki azt írja, hogy a gyökere mindenképpen keserű (lásd Halachically Speaking 10:4. 6. oldal végén). 

 

Melyik a legjobb saláta?

A saláta vizsgálata és kártevőktől való megszabadítása nem egyszerű feladat, mivel azok olyan zöldesek, mint maga a növény, és nem lehet vízzel lemosni őket. Szappanos vagy sós vízzel kell fellazítani, hogy aztán le lehessen öblíteni őket. Utána erős fény mellett egyenként kell átvizsgálni a leveleket (lásd Moshe Vaye: Bödikát hámázon köháláchá 1. kötet 262–272. oldal). Ezért véltek úgy a rabbik, hogy aki nem sajátította el, hogy felismerje a kártevőket, az inkább használjon tormát.

Általában a római salátát (kö­.­tözősaláta, római vajsaláta) szokták használni a peszáchi szé­­deren, mert ez a legrégebben, már az ókorban termesztett fajta.

A 20. században elterjedt a jégsaláta fogyasztása a mindennapokban, melynek előnye, hogy egész évben kapható, és zárt formája miatt nehezebben férnek hozzá a kártevők, mint a nyitott levelű római salátához. Bár a jégsalátát is tüzetesen át kell vizsgálni, mivel kevesebb a kártevő benne, ez könnyebb feladat.

A békéscsabai származású Zinner Gávriel rabbi (Nité Gávriel uo. 54:10.) idézi Grünwald József (1905–1984) pápai és Grünwald Lévi Jichák (1893–1980) németkeresztúri (ma Deutsch­kreutz, Ausztria, jiddisül: Cé­lem) rabbi véleményét, hogy a jégsaláta is használható a pe­szá­chi széderen. Mivel a jégsalátát már meglevő salátafajból tenyésztették, talán ezért tartják ezt márorként elfogadhatónak. Sokan azonban továbbra is ragaszkodtak az eredeti római salátához.

Mivel szinte lehetetlen átvizsgálni ennyi római salátát, mi a nyilvános szédereinken legin­kább jégsalátát használunk. 

Oberlander Báruch

 

  • Küldés emailben