Megugrott a háredi közösség internethasználata a járvány alatt

Az Izraeli Internet Szövetség felmérése szerint a háredi közösség egyre nagyobb hányada kezdett el internetet használni és online tanulmányokat folytatni. Olyanok is, akik korábban a hagyományos módszereket részesítették előnyben, ma már a világhálón intézik a pénzügyeiket, bevásárlásaikat, hivatalos ügyeiket vagy akár átállnak az otthoni munkavégzésre.

Ennek az az oka, hogy a járvány miatt mindenki igyekszik elkerülni az olyan nagy forgalmú helyszíneket, mint a bankok, bevásárlóközpontok vagy hivatalok. Ennek természetesen ára is van: az utóbbi hónapokban számtalan, régóta családi tulajdonban álló kis üzlet húzta le a rolót, melyek – az általános trendtől eltérően – népszerűek voltak a háredi városnegyedekben.

A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy jelentősen csökkent a különbség az általános népesség és a háredi, illetve az arab társadalom internethasználata között, sőt egyes területeken meg is haladta azt. A megkérdezett hárediek közül 27% válaszolta, hogy otthonából, a világhálón keresztül dolgozik, amíg a teljes népességben csak 22% volt ez az arány. A hárediek 43% és a teljes népesség 63% tanulásra is igénybe vette az internetet. A távoktatásban résztvevők 45%-a nyilatkozta azt, hogy pozitív élmény volt számára ez a tanulási módszer.

A felsőoktatásban résztvevő háredi hallgatók kiemelkedő arányban, 50% felett választották a Nyitott Egyetem kínálta kurzusokat. Ez az intézmény távoktatással, a Zoom program segítségével oktat, s ez a járvány előtti időkben is jobban illeszkedett a háredi életstílushoz, mely például megköveteli a nemek szétválasztását az iskolapadokban is.

“A mostani időszak is jól mutatja a Nyitott Egyetem előnyét a többi felsőoktatási intézménnyel szemben. Az internetes oktatás megkönnyíti a háredi társadalom részvételét a tanulási programokban, hiszen lehetővé teszi, hogy hagyományaik és világnézetük feladása nélkül szerezzenek diplomát” – mondta Dr. Mosik Lávi, az egyetem dékánja.

zsido.com

Forrás: Arutz7

  • Küldés emailben