Jeruzsálem óvárosában egy 2000 éves súlymértéket találtak, amely a Szentélyben szolgáló egyik főpap családjának tulajdona volt. A lelet a Tiferet Jiszráel zsinagóga romjainak feltárása közben került a felszínre.

Ezt a zsinagógát a XIX. század közepén építette a város ruzsini haszid közössége, kupolájára Ferenc József császár biztosította a pénzt 1869-ben, jeruzsálemi látogatása során. Fennállása idején ez a volt a város legnagyobb és legdíszesebb zsinagógája. 1948-ban, a Függetlenségi Háború során a jordán légió elfoglalta és felrobbantotta az épületet. 2014-ben döntés született a zsinagóga újjáépítéséről. A régészeti munka során a város szinte összes korszakából találtak emlékeket, köztük a Szentélyek fennállásának idejéből is.

Oren Gutfield, a Héber Egyetem archeológusa elmondta, hogy a súlymérték egy méterrel az épület padlója alatt feküdt. „Nem gyakran fordul elő, hogy a meghatottság vesz erőt rajtam feltárás közben. Ez alkalommal azonban elsápadtam és megremegtem, amikor a főpap nevét olvastam” – idézte fel az eseményeket Gutfield. Ehhez hasonló súlymértéket csak egyet találtak eddig, a közeli, úgynevezett „Leégett Házban„, mely egy papi család otthona volt, amíg fel nem gyújtották a rómaiak a város ostromakor.

A feltárás helyszíne
A feltárás helyszíne
„Miután eltakarítottuk az 1948-as rombolás törmelékét, a zsinagóga pincéjében kezdtük meg a feltárást. Itt egy mikvét (rituális fürdőt), a hozzá tartozó fűtőrendszert és gyertyatartókat találtunk. Amikor mélyebbre ástunk, egy mameluk korabeli épület maradványait tártuk fel a XIII-XIV. századból. Utóbb kiderült, hogy valójában egy Bizánc korabeli épület újrahasznosításáról van szó. Ennek padlója alá ásva egy vastag, tűzvész pusztította rétegre bukkantunk, a polgári időszámítás utáni 70-ből, mely Jeruzsálem lerombolásának éve. Annyira vastag volt ez a réteg, hogy a napi munka végeztével olyan feketék lettünk, mint a tűzoltók. A hamu eltakarítása után egy II. Szentély korabeli mikvét és egy kamrát találtunk. Ez utóbbiban pénzérmék, állati csontok, kő- és agyagedények voltak. Innen került elő a súlymérték is, melyen két vésett sor látható. Az alsón olvasható a Kátrosz család neve arámiul, a felsőt nem tudtuk egyértelműen megfejteni. Feltételezhetően szintén a család neve, csak óperzsa írással”  – mondta Gutfield.

 A Tiferet Jiszráel zsinagóga

A Tiferet Jiszráel zsinagóga
Az utóbbi időben számos olyan lelet került napvilágra, melyek az állandó zsidó jelenlétről tanúskodnak a Szentföldön. Különösen fontos ez akkor, amikor a palesztin propaganda egyik legfőbb eszköze Izrael delegitimálására a zsidó múlt megtagadása. A közelmúltban Mahmud Ábász elnök még a jeruzsálemi Szentélyek létezését is kétsége vonta, s közölte, hogy a zsidó népnek nincs köze Jeruzsálemhez.

A súlymérték
A súlymérték
A feltárt zsidó emlékekről szólva Netánjáhu kijelentette: „Ezek bizonyítják az ősi zsidó jelenlétet és e hely szentségét, ez a Napnál is világosabb. Ezek a legfontosabb történelmi bizonyítékai a zsidó nép Jeruzsálemhez, ehhez a földhöz és a hagyományainkhoz fűződő kapcsolatának.”

Forrás: The Tower

Megszakítás