A CEDEK Szeretetszolgálat be­­jelentette, hogy megnyitotta el­ső népkonyháját. Június 4-től minden hétköznap 11-15 óra között várják a vendégeket. A projekt kiterjesztéseként a tervek szerint egy éven belül kóser ételt is fognak tudni biztosítani az arra rászorulóknak.

Helyszín: VIII. kerület, Baross u. 61. 

Bejárat a Vajdahunyad és Kis Stáció utca sarkán.

 

Első budapesti népkonyhánk névadójának Weiss Manfrédot választottuk, akinek nagyvonalú karitatív munkája az 1900 évek elején követendő példát mutat mindenki számára. Nevéhez fűződik több népkonyha üzemeltetésére is, ahol naponta több mint 2000 gyermek és felnőtt ebédelhetett.

 

Megszakítás