Kedden este késes támadás ért egy zsidó férfit New York Crown Heights negyedében. A jobbára lubavicsi haszidok lakta környékre mától több ezer rabbi érkezik az éves gyűlésükre. A New York-i rendőrség az eset hatására megerősítette jelenlétét a környéken.

A 34 éves férfit a vállán érte a szúrás, miközben egy viszonylag forgalmas utcán sétált, nem messze attól a helytől, ahol ma este megkezdődik a Kinus Hasluchim konferencia. A támadó, akit azóta is keresnek, a rendőrség leírása szerint „fekete férfi volt, fekete kapucnis felsőben és maszkkal”.

A rendőrség nagyon komolyan veszi a támadást, és még magasabbra emelte a készültségi szintet, noha a szerdán több ezer rabbi részvételével megkezdődő konferencia miatt amúgy is kiemelten őrzik a negyedet.

A brooklyni körzet vezetője, Eric Adams ellátogatott a tett színhelyére, ahol arról beszélt, hogy az eset feltehetőleg gyűlölet-bűncselekmény volt: „Nagyon érzékenyek vagyunk most, hogy vallási vezetők ezrei érkeznek a napokban a lubavicsi gyűlésre. Biztosítani akarjuk a közösség biztonságát”

Az áldozat, akinek állapota stabil, a Hatzalah nevű önkéntes mentőszolgálat tagja. A család arra kérte a közösség tagjait, imádkozzanak Dovid Slomó hakohén ben Sterna Malka felépüléséért.

ColLive.com

Megszakítás