Az elmúlt hóna­pokban új kifeje­zés született az amúgy is nagyon kifejező ma­gyar nyelvben: „so­ro­sozás”. Háttérhatalom, gyík­em­be­rek, so­ros­györgy – ez mind egyre megy, lényeg, hogy tud­juk­kik áll­nak a háttérben. De honnan és miért kerülnek elő ezek az összeesküvés-elméletek? Többek között erre keressük a választ az Egység magazin 97. számában Krekó Péter szociálpszichológus segítségével. 

Emellett utánajárunk annak is, hogy vélekednek Soros Györgyről Izraelben vagy éppen Amerikában.

Az Egységben közölt összeállításunkból megismerhe­tik az első magyar talmud-fordítás születésének körülményeit és ennek kapcsán két krimibe illő történetet is bemutatunk. Olvashatnak az egyik legnagyobb port kavaró talmud­ha­misításról, ami éppen Magyarországon történt, valamint egy, a Holokauszt árnyékában zajló perről, amelynek tétje nem más volt, mint a Talmud kiadásának engedélyeztetése.

Mindezek mel­lett exkluzív interjút olvashat­nak David Lauval, Izrael Állam askenáz főrabbijával, aki elárulja, miért hagyta el nagyapja Eperjest, ahol rabbiként szolgált, valamint új néző­pontot kapunk Benjamin Ne­tan­jahu budapesti látogatásának értékeléséhez.

***

Az újságot megvásárolhatja az EMIH Keren Or Központjában (1052 Bp., Károly krt. 20.), vagy a Kóser Piacon (1075 Bp., Dohány utca 36.) Ha nem szeretne semmiről sem lemaradni, akkor fizessen elő a magazinra a www.fizetes.zsido.com oldalon.

Az Egység Magazin archívuma itt található

Megszakítás