Megjelent az Egység 119. száma

Szép nyári estékre kínál tartalmas szórakozást az Egység magazin 119-es száma.

Megemlékezünk a nemrégiben elhunyt Herman Woukról, aki jó kapcsolatot ápolt a Rebbével – részleteket közlünk levelezésükből is.

Körbejárjuk a tfilinrakás történetét, a régi idők szokásaitól a modern technika vívmányaiig, amelyek segítenek a micvák megtartásában.

Kulturális kirándulásunk során ellátogatunk Pápára Zoltai Bea festőművész kiállítására, interjút is olvashatunk a művésznővel. Színházba is megyünk, egy izgalmas lakásszínházi előadás kapcsán idézzük fel Szenes Hanna emlékét.

Judapest rovatunkban a lubavicsi rebbékről a magyar sajtóban megjelent cikkekből válogattunk.

Bár a tanévnek már vége, mégis fontos kérdés a szülők számára, hogy milyen oktatási intézménybe járnak a gyermekeik. Az EMIH fenntartásában működő Bét Menáchem Iskolában biztonságot adó, szeretetteljes légkörben, gyerekközpontúan oktatnak úgy, hogy az Alaptantervben rögzített tudást is megkapják a gyerekek. Az elmúlt hetekben szakértők bevonásával világították át az intézményben folyó munkát. Ennek részleteiről kérdeztük Nahalka István oktatáskutatót.

  • Küldés emailben