Elhunyt Alice Herz-Sommer, a legidősebb ismert holokauszt túlélő. A 110 éves hölgy a világ legidősebb zongoristája volt. Az Oscar-díjra jelölt Lady in number 6 (Hölgy a hatosból: Hogyan mentette meg a zene az életemet) című film főhőse Londonban adta vissza lelkét a Teremtőnek.
Vasárnap reggel kétnapos kórházi tartózkodás után hunyt el Alice Herz-Sommer zongorista, a legidősebb ismert holokauszt túlélő. Még 100 éves kora fölött is zongorázott: szellemileg épen, és korához képest jó egészségben volt. “Mind azon a meggyőződésen voltunk, hogy soha nem fog meghalni. Meg sem fordult a fejemben, hogy fogja-e még látni az Oscart.” – mondta el az életéről készült film producere, Frederic Bohbot.
A Haaretznek adott interjújában négy évvel ezelőtt Herz-Sommer így fogalmazott: “A fiatalok mindent biztosra vesznek, miközben mi, idősebbek, megértjük a természetet. Amit megtanultam az előrehaladott koromban, az az, hogy legyünk hálásak a szép életünkért. Van elektromosság, autók, fax, telefon, internet. Van egész nap meleg víz. Úgy élünk, mint a királyok. Én még a londoni rossz időt is megszoktam.”
Alice 1903-ban Prágában született egy ötgyerekes családban. A Herz család otthonában gyakran fordultak meg a kor jeles művészei és tudósai, többek között Franz Kafka is gyakori vendégük volt. Alice-t kisgyermek korától fogva különlegesen vonzotta a zene, ami végül hivatásává vált és egész életében elkísérte.
Csehszlovákia 1939-es náci megszállása után többet nem koncertezhetett, nem vehetett részt hangversenyekben. Később már nem taníthatott nem-zsidókat, így tanítványai jelentős részét is elvesztette. Idős édesanyját a nácik letartóztatták és meggyilkolták.
1943-ban fiával és férjével együtt Theresienstadtba deportálták. Itt a nácik egy “kirakat” tábort tartottak fenn, amit a nyugat számára mutattak be, emberséges bánásmódjukat demonstrálandó. Itt fenntartották a kulturális életet is, így Alice-nak és több zenész társának koncerteket kellett adnia.
“Játszanunk kellett, mert a Vöröskereszt eljött háromszor egy évben” – emlékezett vissza – “A németek meg akarták mutatni a képviselőiknek, hogy jól bánnak a zsidókkal Theresienstadtban. Ahányszor tudtam, hogy koncertem lesz, boldog voltam. A zene varázslat. A zene volt az ételünk. Az tartott minket életben”
Férje Dachauban halt meg, nemsokkal a háború vége előtt. A felszabadulásuk után Alice fiával a Izraelbe vándorolt ki, ahol újra találkozhatott két testvérével, akik túlélték a háborút.
“Nem gyűlölem a németeket” – jelentett ki – “Amit tettek, az rettenetes dolog, de Nagy Sándor jobb volt? A gonosz mindig létezett és létezni fog. Része az életünknek.”
Az elkövetkezendő negyven évben Jeruzsálemben élt és dolgozott: zenét tanított, és úgy érezte, élete legboldogabb szakaszát éli. Később Londonba települt és ott élt vasárnap bekövetkezett haláláig. Mikor a hosszú élet titkáról kérdezték egy szóval válaszolt: optimizmus. “Rajtunk áll, hogy a jót vagy a rosszat nézzük. Amikor jó vagy másokhoz, ők is jók hozzád. Amikor adsz, kapsz.”
fotó: The Times