Megfutamították a jeruzsálemi zsidó lakónegyed elleni tiltakozó EU diplomatákat

Az ellendemonstrációt Árje King polgármester-helyettes vezette.

Az Európai Unió 13 tagországának Izraelben szolgáló diplomatái sajtótájékoztatót szerveztek a Jeruzsálem déli részén fekvő Givát Hámátosz negyedbe, hogy az oda tervezett zsidó lakónegyed felépítése ellen tiltakozzanak. Véleményük szerint ezt a területet zsidómentes övezetként kell fenntartani és a Palesztin Hatóság számára átengedni. A diplomatákat azonban izraeli tiltakozók csoportja fogadta, akik antiszemitizmussal és a terrorizmus támogatásával vádolták meg az Unió képviselőit, utalva arra, hogy az EU minden évben jelentős összeggel támogat olyan palesztin szervezeteket, melyek szoros kapcsolatban állnak különböző terrorcsoportokkal. A tiltakozók Rina Snerb fényképével ellátott táblákat tartottak fel – a fiatal lány egy bombamerényletben vesztette életét. Gyilkosa egy EU által finanszírozott szervezet munkatársa volt.

A diplomaták autóit körülvevő tüntetőket látva a delegációt vezető Sven Kühn von Burgsdorff úgy döntött, hogy mégsem tartja meg a sajtótájékoztatót a tervezett helyszínen, így a konvoj megfordult, és a lakónegyed egy másik részén próbáltak nyilatkozatot tenni. A demonstrálók azonban gyorsan utolérték őket, így ismét tovább kellett állniuk. Végül, miután az egyik gépkocsi kisebb balesetet okozott, a közeli Tájelet sétányon parkoltak le és tartottak rövid tájékoztatót.

“Azonnal reagálni szerettünk volna, mindössze huszonnégy órával az építési határozat bejelentése után. A tiltakozásunkat fejezzük ki és felhívjuk a figyelmet a felek közötti, bizalmon alapuló viszony fontosságára. Itt tulajdonképpen annexió történik és ez elfogadhatatlan. Izraelnek vissza kell vonnia az építési engedélyt és lehetőséget kell teremtenie a béketárgyalásra. Ez az egyetlen előremutató út. Párbeszéd nélkül nem lehet előrelépést elérni. A párbeszédhez pedig bizalom kell és az efféle lépések ezt nem segítik elő. A Trump kormány jelentősen csökkentette a kétállami megoldás esélyét. Az Európai Unió abban bízik, hogy Joe Biden elnöksége alatt ismét lendületet kapnak a tárgyalások ez ügyben.” – utalt a diplomata az izraeli kormány azon döntésére, melynek értelmében 1257 lakás épül a lakónegyedben, ahol jelenleg csupán bevándorlóknak és hajléktalanoknak otthon adó mobilházak állnak. A Tálpiot és Giló városrészek közelében fekvő terület akkor kapta a nevét (Repülőgép-domb), amikor a hatnapos háború során itt zuhant le egy találatot kapott izraeli repülőgép. Pilótája, Dán Givon életét vesztette. Nevét egy emlékmű őrzi a helyszínen.

Von Burgsdorff elmondta, nem érezte úgy, hogy a tiltakozók megfélemlítették volna és sajnálkozását fejezte ki, amiért nem volt lehetősége a kulturált vitára. A diplomata visszautasította az antiszemitizmus vádját, és felhívta a figyelmet arra, hogy ő csak az Európai Unió régóta érvényben lévő közel-keleti politikájának szellemében cselekszik. A palesztin területek EU képviselőjeként működő német politikus azt nem említette, hogy néhány hónappal ezelőtt ő volt az, aki kiállt a terrorizmushoz köthető palesztin szervezetek támogatásának folytatásáért, ami kiváltotta az izraeli kormány éles tiltakozását.

Az EU külpolitikai és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell is elítélte az építési tervet és elfogadhatatlannak nevezte, hogy zsidók költözzenek az izraeli főváros e negyedébe. “Ez egy kulcsfontosságú terület Jeruzsálem és Betlehem között, a megszállt Nyugati-parton. Bármilyen telepes építkezés súlyos csapást jelentene egy élhető és folytonos területtel bíró palesztin állam létrehozása számára, illetve a kétállami megoldás tervére, melyben Jeruzsálem a két állam közös fővárosa lenne”-  jelentette ki a szocialista politikus.

Az Izraeli Régészeti Hatóság szakemberei mindenesetre megkezdték a terület archeológiai feltárását, mely minden építkezést megelőz Izraelben.

zsido.com

Forrás: TOI

  • Küldés emailben