Lesújtó eredményeket tett közzé az antiszemitizmus növekedéséről a diaszpóra ügyeiért felelős minisztérium Izraelben.

Németországban és Nagy-Britanniában nőtt az antiszemita indíttatású bűncselekmények száma 2016-ban, míg a francia kormány intézkedései hatékonynak bizonyultak ezen a téren – derült ki abból a jelentésből, melyet vasárnap tett közzé a zsidó diaszpóra ügyeiért felelős minisztérium Izraelben.

A dokumentum szerint 2015-ben 194 antiszemita incidenst regisztráltak január és szeptember között Németországban, ez a szám 461-re nőtt a 2016-os év ezen időszakában. Nagy-Britanniában szintén riasztó a helyzet. A szigetországban 62%-kal több esetet rögzítettek az előző évhez képest. Ezzel szemben Franciaországban, ahol a kormány hadat üzent az antiszemitizmus ellen, 65%-kal csökkent az incidensek száma 2016-ra – olvasható a Jerusalem Post honlapján.

A tanulmány alapján kiemelt problémát jelent az interneten terjedő gyűlöletbeszéd is. Csak októberben közel 40 millió felhasználó találkozott antiszemita posztokkal. A riport készítői az amerikai kampuszokon erősödő antiszemitizmus veszélyére is felhívták a figyelmet, amely a Students for Justice in Palestine nevű szervezet tevékenységének következményeként 45%-kal növelte az incidensek számát a tengeren túli egyetemeken. A kutatás szerint az intézmény zsidó tanárai és diákjai egyre többször élnek ét antiszemita bántalmazásokat – verbálisat és fizikait egyaránt.

Naftali Bennett, a minisztérium vezetője arra kérte a világ kormányait, hogy a francia vezetés példáját követve tegyenek meg mindent az antiszemitizmus visszaszorítása érdekében. „Nagy erőkkel kell dolgoznunk, hogy biztosítsuk a diaszpórában élő zsidóság teljes és virágzó életét” – mondta a politikus.

zsido.com

Kép forrása: Jerusalem Post

Megszakítás