Jó tett helyébe, nem sok jót kapott egy németországi tanár. Az önkormányzat évekig képtelen volt eltüntetni egy falra festett horogkeresztet az iskoláról, ezért maga festette le a náci szimbólumot. Meg is kapta érte a büntetését.

Ralph Bander egy kisváros, Limburg általános iskolájában tanít. 2013 óta éktelenkedett a horogkereszt a falon, több panasz is érkezett a hatóságokhoz, de nem történt semmi. Ezért a pedagógus úgy döntött, nem vár tovább, vett egy doboz festéket és a tettek mezejére lépett. Ám, ekkor az önkormányzat nem egy vállveregetéssel nyugtázta a történteket, hanem eljárást indított vandalizmus vádjával – írja a israelnationalnews.com.

Néhány napja a helyi bíróság bűnösnek találta Bandert és 1000 euró, tehát több mint 300 ezer forint kártérítés megfizetésére kötelezte. A bíró ugyan akceptálta a tanár igyekezetét, hogy eltüntesse diákjai elől a falfirkát, de úgy látta, hogy az így előállt helyzet rendbetételének költségeit neki kell állnia. Indoklásában kitért arra, hogy a pedagógusnak talán valamivel le kellett volna ragasztania a horogkeresztet. A döntés után Ralph Bander feldúltan nyilatkozott a helyi médiának, abszurdnak tartja a döntést, de sokan támogatásukról biztosították, illetve fenyegető üzeneteket is kapott. Nem nyugszik bele az ítéletbe, nem fizet és fellebbez.

Kép: israelnationalnews.com

 

 

Megszakítás