A marseilles-i politikus szerint a három zsidó megkéselésével járó legutóbbi támadás összefüggésbe hozható azzal, ahogyan a francia média tudósít az izraeli-palesztin konfliktusról.

Néhány napja megkéseltek egy rabbit, a 19 éves fiát és a velük egy társaságban sétáló zsidó férfit Marseilles-ben. Az egyik áldozatot több késszúrás érte, állapota súlyos, de nem életveszélyes.

Hagay Sobol, a szocialista párt regionális képviselője és a helyi zsidó közösség alelnöke azt írta egy Twitter-bejegyzésben, hogy nem zárható ki a rosszindulatú médiatudósítások hatása sem ebben az antiszemita támadásban – írja a Forward.com.

Bizonyára egyet ért vele az a számos franciaországi és európai zsidó, vagy Izrael-párti aktivista, akik az utóbbi időben rengeteget panaszkodnak az olyan elfogult tudósításokra, amelyek áldozatnak mutatják be azokat a palesztinokat, akik megsebesültek miközben éppen zsidókat próbáltak megölni Izraelben.

Közben a támadás egyik sérültje erőteljesen bírálta azokat a riportokat is, amelyek a merénylőt azonnal mentálisan sérültnek és részegnek írták le, miközben az indíték nyilvánvalóan antiszemita jellegű volt, ami abból is kikövetkeztethető, hogy a támadó antiszemita jelzőket ordibált.

Marseilles-ben 250 ezer muszlim mellett nagyjából 80 ezer zsidó él, ez a második legnagyobb zsidó közösség Franciaországban. Vasárnap nagyjából 1000 ember vett részt az Izraelt támogató szolidaritási meneten a tengerparti városban.

Megszakítás