A mai ünnep üzenete: sohasem késő megtérni

Ijár hónap 14., idén április 29. peszách séni, azaz a második peszách napja. A jeruzsálemi Szentély fennállásának idején azok az emberek, akik egy hónappal korábban valamilyen ok miatt nem tudtak felzarándokolni a szent városba, e napon kaptak még egy lehetőséget, hogy bemutassák a peszáchi áldozatot.

Manapság azzal emlékezünk peszách sénire, hogy ismét maceszt fogyasztunk. Vannak, akik a széder estén elrejtett áfikomán egy darabját eszik meg ilyenkor, mely az áldozati húst szimbolizálja.

A Tóra (4Mózes 9:6-12.) így örökíti meg a második peszách születését:

“De voltak férfiak, kik tisztátalanok voltak emberi holttest által és nem készíthették el a peszách áldozatot azon a napon; azért odaléptek Mózes elé és Áron elé azon a napon,  és mondták neki azok a férfiak: Mi tisztátalanok vagyunk emberi holttest által, miért vonassék meg tőlünk, hogy bemutassuk az Örökkévaló áldozatát a maga idejében, Izrael fiai között?  És mondta nekik Mózes: Álljatok itt, hadd halljam, mit parancsol az Örökkévaló felőletek.

És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván:  Szólj Izrael fiaihoz, mondván: Bárki, ha tisztátalan lesz holttest által, vagy messze úton lesz, nálatok vagy nemzedékeiteknél, és készítene peszách áldozatot az Örökkévalónak,  a második hónapban, a tizennegyedik napon, estefelé készítsék el azt; kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék azt meg;  ne hagyjanak belőle reggelig és csontot ne törjenek össze benne, a peszach áldozat minden törvénye szerint készítsék el azt.” 

Az előző lubavicsi rebbe, Joszef Jicchák Schneerson (1880-1950) magyarázata szerint peszách séni legfontosabb üzenete, hogy sohasem késő kijavítani a múltban elkövetett mulasztásokat. Még abban az esetben is, amikor valaki nem teljesítette be küldetésének egy fontos elemét élete során, mert “tisztátalan lett holttest által” (más szóval elvágta magát az élet isteni forrásától) vagy “messzi úton volt” (azaz eltávolodott Istentől és népétől), mindig van egy második peszách, egy második lehetőség, amivel jóváteheti a múltat.

Ez a nap tehát a megtérést szimbolizálja. A megtérést gyakran bűnbánatnak értelmezik, pedig valójában sokkal inkább a múltbéli hibák kijavítását jelenti.

Még egy érdekességet találunk pszách séni kapcsán: a Tóra parancsolatai általában az Örökkévaló Mózesnek szóló utasításaiként jelennek meg, ám ez esetben alulról jövő kezdeményezéssel állunk szemben. Emberek egy csoportja fordult Mózeshez és kérdezték: “Miért vonassék meg tőlünk, hogy bemutassuk az Örökkévaló áldozatát a maga idejében, Izrael fiai között?”  Az Örökkévaló erre válaszként adta a zsidó népnek a második peszách parancsát, tehát ez a micva hús-vér emberek kérésére került az isteni törvények közé.

Felmerülhet a kérdés: vajon ez a parancsolat eredetileg miért nem tartozott a peszáchi törvények közé? Miért kellett külön kérvényezni? Erre nem találunk máshol példát a Tórában.

A haszid tanítások szerint ennek oka az, hogy a megtérés lehetőségének ajándéka nem érkezhetett volna a Tóra hagyományos csatornáin.  A Tóra alapvetően egy törvénykönyv, mely 613 parancsolatot tartalmaz. Ezek egy része tilalom, más része tevőleges utasítás.

A Misna (Jálkut Simoni) így világítja meg e problémát:

“Megkérdezték a bölcsességet: Mi a vétkes büntetése? A bölcsesség így felelt: A bűn üldözi a bűnöst! Megkérdezték a próféciát. A prófécia így felelt: A bűnös léleknek halál jár. Megkérdezték a Tórát. A Tóra így felelt: Hozzon egy bűnáldozatot és vétke megbocsátást nyer. Megkérdezték Istent. Isten így felelt: Térjen meg és megbocsátást nyer.”

A Tóra tehát felajánlja a megtérés lehetőségét, azonban az a szomorú tény nem tűnik el, hogy a vétkes korábban az isteni akarat ellen cselekedett és ezzel – a bűn elkövetésének pillanatában – elszakította magát az Örökkévalótól, az élet forrásától.  A peszách séni üzenete, mely szerint kijavíthatjuk a múltat, nem fér bele ebbe a gondolatmenetbe. Egy csoport olyan embernek kellett kiharcolnia a múltat megváltoztató megtérés lehetőségét, akik “tisztátalanok” voltak és “messzi úton” jártak. Kiáltásuk az Örökkévalóhoz – “Miért vonassék meg tőlünk?” – az Istenhez való közelség iránti vágyról tanúskodik, amit nem érhettek el akkor, amikor az egész nép Jeruzsálemben áldozott az egyiptomi kivonulásra emlékezve. Az Örökkévaló megkönyörült rajtuk, és a Tóra alapelvein felülemelkedve megadta nekik a múlt kijavításának lehetőségét, a második peszáchot.

A Talmud bölcsei azon is tanakodtak, hogy a peszách séni vajon az eredeti, niszán hónapban tartott ünnep része, vagy önmagában álló, független ünnep?  A haszid gondolkodás szerint mindkét vélemény érvényes, és a megtérés két különböző fokozatát szimbolizálja.

A megtérés alapvetően nem más, mint egy elkövetett bűn következménye. Csak az képes átélni az Istenhez való újrakapcsolódás élményét, aki korábban megszegte az isteni parancsokat. Eszerint a peszách séni csupán a “valódi peszách” része, az eredeti ünnep meg nem tartásának függvénye. Létezik azonban egy sokkal egyetemesebb és átfogóbb megtérés is – az a vágy, amikor valaki vissza akar térni korábbi, még tiszta önmagához. Ez a vágy az ember jelenlegi, a fizikai létezés által terhelt állapotából fakad. Amikor a lélek a testbe költözik, azonnal a fizikai vágyak és késztetések foglyává lesz, melyek gyengítik az eredeti, szoros kötelékét az Örökkévalóhoz. Az ebből az érzésből fakadó, az Istenhez való abszolút kapcsolódás utáni vágy az, mely független bármilyen bűn elkövetésétől, és egyszerűen a fizikai világban való létezés váltja ki. Ezt figyelembe véve elmondhatjuk, hogy peszách séninek van egy másik, az eredeti peszáchtól független arca is, és így tekinthetjük egy önmagában álló, saját jogon is létező ünnepnapnak.

zsido.com

Forrás: Chabad.org

  • Küldés emailben