Idén öt magyar fiatal, Fehérváry Zoltán, Keszler Ábel, Keszler Áron, Lőcsei András és Morvai Bence indul útnak, hogy tanulmányait Jeruzsálemben és környékén levő jesivákban, illetve vallásos középiskolákban folytassa. A fiúk pár évvel ezelőtt az ÁTID ifjúsági szervezetben, illetve a Zstsz-en ismerkedtek meg a magyarországi Chábád mozgalommal.

Többségük az elmúlt években Faith Áserrel tanult a Pesti Jesivában. „Tavaly merült fel az ötlet, hogy jesivában is tanuljanak egy darabig, így idén fokoztuk a tempót és heti négy alkalommal tanultunk.” – meséli Áser, aki szoros barátságot alakított ki a fiúkkal. – „A felkészülés során naponta két órán át Misnát, Sulchán Áruchot,
filozófiát, hetiszakaszt tanultunk. Ezzel elég jó alappal mehettek ki a jesivába.”

Áser szerint, aki maga is a Pesti Jesivából indult el és izraeli jesivában tanult, ezzel az úttal rengeteget nyernek a fiúk: a zsidó gondolkodásmód és tanulási módszer elsajátítása mellett világot látnak és nyelvet is tanulnak. Bár az előző csoport kirepült, nem ürül ki a Vasvári tanulószobája: Áser egy újabb tízfős csoporttal tanul nap, mint nap.

Megszakítás