A tegnap felolvasott Pekudéj hetiszakasz tudósít a Szentély felállításáról és felszenteléséről. Bölcseink elmagyarázzák, hogy a pusztai Szentélyt hétszer állította fel és szedte szét Mózes, és a nyolcadik napon történt meg maga a felszentelés.
Ávráhám Mordecháj Álter rabbi (1866-1948), az Imréj Emet néven is ismert guri rebbe szerint ez arra utal, hogy a Szentélyt hétszer szedik szét, vagy rombolják le, a nyolcadik felállítása után azonban – ez az, amire most várunk, a harmadik jeruzsálemi Szentélyre -, többé nem rombolják le azt.
A pusztai Szentély hétszeri felállítása és szétszedése utáni nyolcadik napon pedig a Sechina, az Isteni Jelenlét leszállt a sátorra:
Akkor befödte a felhő a gyülekezés sátorát és az Örökkévaló dicsősége betöltötte a hajlékot; és Mózes nem bírt bemenni a gyülekezés sátorába, mert nyugodott rajta a felhő és az Örökkévaló dicsősége betöltötte a hajlékot. Midőn fölemelkedik a felhő a hajlékról, elvonulnak Izrael fiai mind az ő vonulásaik szerint; ha pedig nem emelkedik fel a felhő, akkor nem vonulnak el, amely napig fel nem emelkedik. Mert az Örökkévaló felhője volt a hajlékon nappal és tűz volt rajta éjjel, Izrael egész házának szeme láttára, mind az ő vonulásaiban. (M.II. 40:34-38)
Ezekkel a mondatokkal zárul a Tóra második könyve. A felhő kétféle szerepben jelenik meg a Szentélyben. Egyrészt az a felhő, mely betölti a sátorszentélyt, az Isteni Jelenlét félelmetes és figyelmeztető jele, mely megálljt parancsol még annak az egyetlen embernek is, aki színről színre látta az Örökkévalót. Másfelől viszont ez a felhő annak az Isteni Jelenlétnek a jele is, mely pásztorként vezeti nyáját, Izrael népét a pusztában, olyan helyekre, ahol van ivóvíz, és mely szintén védelmezi a zsidókat a pusztában élő vadállatoktól, rablóktól és más veszélyektől. Akármelyik aspektust tekintjük is, a sátorszentély, illetve az azon nyugvó Isteni Jelenlét felhője valamiféle nyugvópontot jelent a zsidó nép számára az aranyborjú tragédiája után. A Szináj-hegy tetején lebegő Sechiná leköltözött a Szentélybe, a nép közé, és a nép folyamatosan érzékelhette a jelenlétét.
Később ugyanez a jelenet megismétlődött az első Szentély esetében is:
És amint Salamon végzett azzal, hogy imádkozzék, tűz szállt le az égből s elemésztette az égőáldozatot és a vágóáldozatokat, s az Örökkévaló dicsősége megtöltötte a házat. És a papok be nem mehettek az Örökkévaló házába, mert megtöltötte az Örökkévaló dicsősége az Örökkévaló házát. (II. Krón. 7:1-3)
És volt, mikor kijöttek a papok a szentélyből, a felhő megtöltötte az Örökkévaló házát; 11. és nem állhattak ott a papok a felhő miatt, hogy szolgálatot tegyenek, mert megtöltötte az Örökkévaló dicsősége az Örökkévaló házát. (I. Kir. 8:10-11)
Ugyanazt a mintázatot látjuk itt tulajdonképpen: az ember Isten parancsára Szentélyt épít az Örökkévalónak, Ő pedig a földi szerkezetet az Ég egy darabkájával, saját jelenlétével, a Sechinával tölti meg. A Szináj-hegy fölött lebegő felhő először a pusztai Szentélybe, majd a jeruzsálemi kőszentélybe költözött. A szentségnek e megnyilvánulása azonban olyan hatalmas volt, hogy az ember képtelen volt bejutni miatta az épületbe. Istennek magának kellett őt megfognia, ahogyan Mózes esetében történt, magyarázza a Talmud (Joma 4b)
Feltűnő azonban, hogy amikor Ezra próféta könyvében arról hallunk, hogy a zsidók, a babilóniai száműzetésből visszatérve, Dareiosz király engedélyével nekiláttak a második Szentély felépítésének, nem esik szó a rajta nyugvó Isteni Jelenlétről:
És bevégeztetett e ház ádár hónap harmadik napjáig… És megtartották Izrael fiai, a papok s a leviták és a számkivetés többi fiai ez Isten házának fölavatását örömmel. És bemutattak ez Isten házának fölavatására száz tulkot, kétszáz kost, négyszáz juhot és kecskebakokat, hogy engesztelést szerezzenek egész Izrael számára, tizenkettőt, Izrael törzseinek száma szerint. És fölállították a papokat osztályaik szerint és a levitákat rendjeik szerint Isten szolgálatára Jeruzsálemben, Mózes könyvének írása szerint… És megtartották a kovásztalan kenyerek ünnepét hét napig örömmel, mert megörvendeztette őket az Örökkévaló, és feléjük fordította Assúr királyának szívét, erősítvén kezeiket az Isten, Izrael Istene házának munkájában. (Ezra 6:15-22)
Mi lehetett a probléma ezzel a Szentéllyel – melyet napra pontosan 2368 éve, ádár hónap 3-án szenteltek fel – miért nem szállt rá a Sechina úgy, mint a pusztai Szentélyre, illetve az első jeruzsálemi Bét Mikdásra? Rés Lákis, híres talmudi bölcs szerint azért, mert a zsidó nép legnagyobb része ott maradt a babilóniai szétszóratásban, és nem tértek vissza Izrael Földjére (Joma 9b). Nem volt számukra kellőképpen fontos sem a Szentély, sem Izrael Földjének megművelése, ezért nem vették a fáradságot, hogy visszatérjenek. Ezt érzékelték sokan a második Szentély építői közül is, ahogyan Ezra könyvének egy korábbi fejezetében olvashatjuk – bár a nép boldog volt, a vének tudták, hogy valami hiányzik (3:12):
És sokan a papok és a leviták és az atyai házak fejei, a vének közül, a kik látták volt az első házat, midőn alapja vettetett ennek a háznak szemeik előtt, sírtak fennhangon; de sokan riadással, örömmel emelték fel hangjukat.
Adja az Örökkévaló, hogy minél hamarabb megépülhessen a harmadik, utolsó és örökké álló Szentély, és az Isteni Jelenlét abban lakjon örök időkig. Cházák, cházák venitcházek!
zsido.com