Zsidó közösségnek szánt üzenetében Luxemburg kormánya bocsánatot kért a második világháború ideje alatt okozott szenvedésekért.

„A kormány kifejezi bocsánatkérését a zsidó közösség felé a számára okozott szenvedésekért és az ellene elkövetett igazságtalanságokért; továbbá elismeri azon köztisztviselők felelősségét, akik részt vettek a megbocsáthatatlan események elkövetésében” – szerepelt a közzé tett nyilatkozatban, melyet Xavier Bettel miniszterelnök és több miniszter is aláírásával hitelesített. 70 évvel a háború lezárulását követően, kedden első alkalommal került sor ilyen jellegű hivatalos gesztusra az ország vezetőségének részéről – írta az Ynetnews.

A luxemburgi parlament 60 képviselője szintén megbánását fejezte ki abban a határozatban, melyben többek között bocsánatot kértek „azért a gaztettért, melyben luxemburgi hatóságok is részt vállaltak”.

A keddi bocsánatkérést megelőzően a kormány felkérésére Vincent Artuso történész beszámolót készített az ország hatóságainak bűnrészességéről. „A luxemburgi államapparátus három fajta módon működött együtt politikailag a német vezetéssel az antiszemita üldözésben: egyrészt segítettek azok azonosításában, akik a németek által megszabott kritériumok alapján a zsidó fajhoz tartozónak tűntek; továbbá részt vettek a zsidók köztisztségekből, foglalkozásokból és iskolákból történt kiűzésében; valamint javaiknak elrablásában is – írta Artuso.

A luxemburgi kormány honlapján közzé tett adatok szerint a náci megszállás idején, 1940. május és 1944. szeptember között, az országban élő 3 700 fős zsidó közösségből 1 200 főt gyilkoltak meg.

Kép forrása: israelnationalnews.com/

Megszakítás