A szívroham halálos áldozatainak száma jelentősen csökkenthető, ha a beteg szívműködését néhány perc alatt újraindítják. Ehhez közterületeken elérhető defibrillátorokra van szükség, hogy ne kelljen a mentők kiérkezését megvárni.

Az izraeli lottótársaság (Mifál Hápáisz) úgy határozott, hogy 600 defibrillátort telepítenek a jellegzetes formájú, narancsszínű trafikokba, melyek az ország minden városában megtalálhatóak. A cég 5 millió sékelt (425 millió Ft) különített el erre a célra.

A készülékek a trafikok külső oldalára lesznek erősítve, hogy bárki számára könnyen hozzáférhetőek legyenek, illetve drót nélküli hálózaton kapcsolódnak a mentőszolgálathoz, hogy azonnal tájékoztatást lehessen adni a beteg állapotáról.

A defibrillátorok elhelyezkedését a mentőszolgálatnál is nyilván tartják, így a telefonálókat el tudják irányítani a legközelebbi készülékig, és instrukciókat tudnak adni az újjáélesztés megkezdéséhez.

Ehhez hasonló módszert alkalmaznak Ausztriában, Franciaországban és az Egyesült Államokban is, és az ottani tapasztalatok alapján bebizonyosodott, hogy a köztereken elhelyezett defibrillátorok számos ember életét mentik meg.

„Az a célunk, hogy életeket mentsünk. A lottót árusító trafikokra szerelt defibrillátorok a betegek azonnali ellátást teszik lehetővé, és gyakran az életet jelentik szívrohamot kapott embereknek. A szívroham Izraelben és az egész világon is az egyik vezető halálok. Cégünk egyik feladata, hogy segítse az izraeli társadalmat, és nincs nagyobb segítség, mint az életmentés. Ez az oka annak, hogy azonnal jóváhagytuk a program megvalósítását.” – mondta Avigdor Jiccháki, a Mifál Hápáisz igazgatója.

„Az izraeli mentőszolgálat és a lottótársaság közötti együttműködés a köztéri defibrillátorok ügyében a kreatív életmentés egyik jó példája” – jelentette ki Eli Bein, a Vörös Dávid-csillag, vagyis az izraeli mentőszolgálat igazgatója.

A készülékek telepítésével egyidőben társadalmi kampány is indul, mely felhívja a figyelmet a defibrillátorok elérhetőségére és fontosságára.

zsido.com

Forrás: JPost

Megszakítás