Yonatan Abraham londoni zsidó vezető nyilatkozatában leszögezte: nem az újonnan megválasztott polgármester vallása, hanem a pártjában jelen lévő antiszemitizmus miatt aggódnak.

Az Európai Zsidó Kongresszus alelnökeként, Yonatan Abraham rabbi nyilatkozatban reagált London első muszlim vallású főpolgármesterének megválasztásához. A rabbi elmondta: nem Sadiy Khan muzulmán hite, hanem a pártjában rendszerint felbukkanó antiszemitizmus ad okot az aggodalomra – írta az Arutz Sheva.

„Minket jobban aggaszt az, hogy a Munkáspárt jelöltje győzött, mint az a tény, hogy ő muszlim” – szögezte le a londoni rabbi. „A Munkáspárt azóta nyugtalanít bennünket, hogy vannak tagjai, akik Izrael-gyűlölő magatartást tanúsítanak”.

Abraham rabbi nyilatkozatában azt is elmondta: reméli, hogy az újonnan megválasztott polgármester baloldali politikusként nagy hangsúlyt fog helyezni a társadalom szegényebb rétegeinek megsegítésére is. „Úgy gondolom, hogy megválasztott főpolgármesterként, Khan valóban képes lesz arra, hogy nagy dolgokat hajtson végre a kevésbé szerencsés helyzetben lévők érdekében” – fogalmazott.

„Az a tény, hogy Sadiq Khan egy kisebbségi csoport tagja, jó dolog. Semmi okunk nincs rá, hogy amiatt aggódjunk, hogy a zsidó közösséggel szemben diszkrimináció történne – Isten őrizz!” – mondta a rabbi, majd arról beszélt, hogy a választást egy olyan személy nyerte, aki az emberek közül jött és a saját erejéből lett sikeres, szemben a riválisával, aki eleve gazdagnak születetett. 

zsido.com

Kép forrása: Arutz Sheva

Megszakítás