Három taxi szolgáltató is úgy döntött, hogy megpróbálnak segíteni azoknak a lengyel hősöknek, akik a holokauszt idején az életüket kockára téve mentettek zsidókat.

Farley Freedman, Asher Moses és Howard Kott a From the Depths nevű lengyel emlékszervezet számára adományozták a járműveket, hogy ezzel segítsék az idősek szállítását.

„Ezzel szeretnénk hozzájárulni a megsegítésükhöz” – nyilatkozott Freedman a médiának. „Ezek az emberek nagyon jók voltak hozzánk és mi is megpróbálunk jót tenni velük. Sokan közülük már időskorúak és nehezen tudnak mozogni, reméljük, hogy mindezzel tudunk segíteni nekik” – tette hozzá magyarázatként a taxis.

Jelenleg csak Varsóban több tucat olyan személy él, akik megkapták a Világ Igaza kitüntetést. Sokan közülük nehezen tudnak közlekedni, és alig engedhetik meg maguknak, hogy taxit rendelhessenek.

„Ezek az autók londoni pályafutásuk végére értek, itt már nem használhatóak, de máshol teljesen jól megállják a helyüket” – árulta el Freedman, aki személyesen is találkozott korábban a From the Depths alapítójával, Jonny Danielsszel.

A jótékonysági szervezet vezetője ugyan először szerette volna kifizetni a kocsik árát, Freedman, Moses és Kott hamar megegyezett arról, hogy ingyen szeretnék felkínálni a járműveket – derül ki a The Jewish Telegraphic Agency összefoglalójából.

zsido.com

 

 

 

Megszakítás