Az Óbudai zsinagóga avatásának alkalmából összeszedtük a zsinagóga legeket.

  1. Európa legnagyobb zsinagógája: a budapesti Dohány utcai zsinagóga, mely az 1850-es években épült a híres bécsi építész, Ludwig Förster tervei alapján, a historizáló építészet követelményeinek megfelelően mór stílusban, felhasználva a kor leghaladóbb technikai megoldásait, elsősorban az öntöttvas elemeket.

    A Dohány utcai zsinagóga monumentális belső tere

     

  2. Magyarország legrégebbi, ma is látogatható zsinagógája a XIII. század végén épült, gótikus stílusú soproni ó-zsinagóga. A kor szokásának megfelelően a női részt vastag, lőrésszerű ablakokkal ellátott fal választja el a vörösesre festett belső tértől. Az épülethez egykor más közösségi intézmények és rituális fürdő is tartozott.

     

  3. Budapest legrégebben működő zsinagógája a most felújított, klasszicista homlokzattal rendelkező, belső terében barokkos jegyeket hordozó óbudai zsinagóga. Eredetileg az 1760-as években épült Nöpauer Máté tervei alapján, majd rossz állapota miatt Landherr András tervei nyomán újították fel, illetve építették át 1820-ban.

    Óbuda_Synagogue_02

     

  4. Magyarország legújabb zsinagógája: 1998-ban adták át a szarvasi nemzetközi táborban Magyarország legfiatalabb zsinagógáját, a Bét Dávidot, mely az amerikai Joint Alapítvány egyik volt vezetőjének, Ralph Goldmannak tragikus körülmények között elhunyt fiáról kapta a nevét. Az épületben a zsinagógán kívül foglalkoztató termek is találhatók, tóratekercsét az egykori táborvezető, Jicchák Roth emlékére adományozták néhány évvel ezelőtt.

    2857377

     

  5. Budapest legdíszesebb zsinagógája talán az 1910-es években épült Kazinczy utcai ortodox zsinagóga. Az egyszerű külső szinte semmit nem árul el a gazdagon díszített, szecessziós belső térről, a festett falakról és mennyezetről. A szecesszió alkalmazott művészet voltának megfelelően az épületbelső minden eleme magán viseli a stílus jegyeit. Az épület Löffler Sándor és Béla tervei nyomán készült, és részét képezi az ortodox hitközség egyéb közösségi és vallási tereket is magába foglaló épületkomplexumának.
    KazinczyZsinagogaFotoThalerTamas3
    Kazinczy utcai zsinagóga

     

  6. A világ legnagyobb és legtöbb zsinagógát tartalmazó épületegyüttese egyben Izrael legnagyobb zsinagógája is, és a belzi hászidizmus jeruzsálemi fellegvára. Méreteit jól jellemzi a világ legnagyobb tóraszekrénye, mely 12 méter magas és 70 tóratekercs befogadására alkalmas. Az épületkomplexum központi termében tízezer ember fér el, de a különböző emeleteken számos kisebb zsinagóga és egyéb funkciójú helyiség is található.

    290px-Belz_World_Center_Inside

     

  7. Világ legrégebbi, rekonstruálható formában megmaradt zsinagógája Izraelben, Jerikó közelében található. A Hasmóneusok téli palotájának része volt egykor, a polgári időszámítás előtt 70 és 50 közöttre datálható. Az épületegyüttest mikve és közösségi épületek egészítették ki, és mintegy 70 embert tudott befogadni. Ismerünk ennél korábbi zsinagóga-töredéket is Egyiptomból, az i.e. III. századból, a jerikói, más néven Vádi Kelt-i zsinagóga azonban nagyrészt feltárható, és a romok alapján rekonstruálható is.
    JerichoSynagogue
    Jerikó (rekonstrukciós rajz)
  8. A világon egyetlen szabadtéri zsinagóga található, ez pedig a jeruzsálemi Siratófal, a Kotel Hámáárávi (Nyugati Fal) bizonyos szakasza, mely ortodox zsinagógaként működik.
    images
    Kotel

     

  9. A világon a legrégebbi, ma is működő zsinagóga a prágai Altneuschul (Régi-Új zsinagóga), mely a XIII. század második felében épült gótikus stílusban. Előcsarnokát a XIV. században építették. A legenda szerint a padlásán található a Máhárál (a prágai Lőw rabbi, XVI. század) által készített agyagember, a Gólem.
    maxresdefault
    Altneushul, belső tér

     

  10. A világ legészakabbra fekvő zsinagógája az alaszkai Fairbanksben található. Stílusosan az Or HaZafon – Észak Fénye nevet viseli.
    Congregation Or HaTzafon, Fairbanks, northernmost synagogue in North America
    Or HaZafon, Fairbanks, Alaska
Megszakítás