Ijár hó 18. az ómerszámlálás 33. napja, azaz lág báomer.
A „lág” szó a héber lámed (ל) és gimel (ג) betűk összeolvasása, e betűk számértéke 33-at tesz ki. Az ómerszámlálás a peszách és sávuot közötti ötvennapos időszak neve, melynek első, gyászszokásoktól terhelt szakasza lág báomerkor ér véget. Ettől a naptól fogva (a szfárádi zsidók szokása szerint a 34. naptól kezdve) ismét szabad a házasságkötés, a vidám, zenés rendezvények megtartása, a hajvágás és a borotválkozás. A legelterjedtebb szokás e napon a szabadtéri tűzgyújtás, illetve Izraelben a Meronba való zarándoklat.
Meron egy kis település, mely Izrael északi részén, Cfát közelében fekszik. Itt található rabbi Simon bár Jocháj, a Misna egyik kiemelkedő bölcsének sírja. A Rásbi névvel is illetett rabbi a zsidó misztika egyik legfontosabb alakja, bizonyos vélemények szerint ő a kabala alapművének, a Zohárnak a szerzője. Halálozásának évfordulója az ómerszámlálás 33. napjára esik, ezért e napon hatalmas tömeg keresi fel sírját.
A látogatók száma minden évben egyre nő. A fennakadások elkerülése végett a Meron körüli utakat már egy nappal korábban lezárják, így kizárólag tömegközlekedéssel közelíthető meg a település. Bár halálozási évfordulóról van szó, az eseményt még is a felhőtlen öröm és tánc jellemzi, Rabbi Simon bár Jocháj végakaratának megfelelően. A zarándokok hosszú sorban állás után belépnek a sír melletti terembe, ahol zsoltárokat mondanak, a Zohárt tanulják és bíznak imáik meghallgatásában, mivel erre, a misztikusok szerint, különösen alkalmas a hely és az idő. Elterjedt hagyomány, hogy a hároméves kisfiúk haját ezen a napon, a sír közelében vágják le először, ünnepélyes keretek között.
A sír felett álló épület körül különböző – elsősorban haszid – közösségek lobbantják fel hatalmas máglyáikat, majd elragadtatottan táncolják körbe hosszú órákon keresztül. A központi máglyát hagyományosan a bojáni rebbe gyújtja meg.
Ezen a napon szokás íjjal lőni a szabadban, mert a Midrás tanúsága szerint, amíg Rásbi élt, nem láttak szivárványt az égen. A zsidó felfogás szerint a szivárvány az Örökkévaló neheztelésére utal, mert a bibliai özönvíz után ez volt a jele az emberiséggel kötött szövetségnek. Rabbi Simon olyan sok érdemet szerzett, hogy élete során egyszer sem volt szükség erre a figyelmeztetésre. A szivárványt és az íjat ugyan az a szó (keset) jelöli a héberben, innen a szokás eredete.
A Rebbe ösztönzésére lubavicsi körökben szokás vidám felvonulásokat tartani, melyek során a résztvevő gyerekek a Tóra iránti elkötelezettségüket fejezik ki transzparensekkel, dalokkal és mondókákkal.
A nap különleges étele a karob (cháruv), azaz a szentjánoskenyérfa termése. A hagyomány szerint a római hódítók által üldözött Simon rabbi és fia 13 éven keresztül egy barlangban rejtőzött el. Csodálatos módon egy szentjánoskenyérfa nőtt a barlang előtt, mely termésével táplálta őket.
Lág báomerről Budapesten is minden évben méltó módon megemlékeznek, a részletekért kövesse a zsido.com Facebook-oldalát.