Sokan vállalják azt, hogy 18 hónapos koráig nevelnek egy kutyát, hogy aztán odaadják valakinek, akinek segítségre van szüksége.
A haifai Izraeli Technológiai Intézet, a Technion ad helyet Észak-Izrael legnagyobb, vakvezető kutyákat képző programjának. A hallgatókat sokféle módon ösztönzik a programban való aktív részvételre, hogy ezzel is szolgálják a szélesebb közönséget. Izraeli vakokat segítő szervezetek nemcsak Haifán, hanem az ország más egyetemein is kampányolnak azért, hogy minél több diák vegyen részt abban a programban, melynek során 18 hónapra befogadnak egy kutyakölyköt.
Ebben az időszakban a diákok mindenhova magukkal viszik a kutyáikat, akár egyetemi előadóterembe tartanak, akár sportrendezvényre, parkba, étterembe, bevásárlóközpontba mennek. A 18 hónap során a diákokat folyamatosan segítik és támogatják a résztvevő kutyakiképző szervezetek szakemberei, akik egyébként élelmet és egészségügyi ellátást is biztosítanak az állatoknak.
A másfél éves befogadási periódus után a diákok átadják a kutyákat a képző szervezeteknek. Ezen a ponton a kutyák már kellőképpen érettek ahhoz, hogy megkezdjék a néhány hónapon át tartó, professzionális képzést, melynek során megtanulják, hogyan legyenek leendő gazdáik szeme, vagy hogyan segítsék fogyatékkal élő gazdáikat.
A programban természetesen nem vehet részt akárki, a diákoknak igen szigorú követelményeknek kell megfelelniük, és az sem utolsó szempont, hogy vállalniuk kell: a másfél éven át szeretett, hűséges baráttól meg kell válniuk a képzés végén. „Szeretniük kell a kutyákat, ám ez csak a kezdet” – mondta Ávitál Margolisz, egy vakvezető kutyákat képző központ igazgatója. – „Követniük kell az utasításainkat. Sok mindent meg kell tanítaniuk a kutyáknak, például azt, hogy minden nap ugyanazon a helyen könnyítsenek magukon. A kutyáknak képeseknek kell lenniük arra, hogy csakis a vakvezetési feladatokra koncentráljanak.”
Az ideiglenes nevelők a pozitív megerősítés módszerével tanítanak. A kutyáknak meg kell tanulniuk, hogy nem ehetnek meg bármit, amit találnak, nem mászhatnak fel a kanapéra, és nem rághatják szét a cipőket. Amelyik állat másfél év alatt nem képes az ilyen alapvető szabályokat megtanulni, nem alkalmas szolgálati kutyának.
A diákok a program kulcsfontosságú szereplői. Bár a jog szerint a segítő feladatokat ellátó állatok bárhova bemehetnek, a nevelő gazdák mégis gyakran ütköznek ellenállásba. A képzéseken azt is megtanítják nekik, hogy hogyan reagáljanak ilyen helyzetben, valamint arra is ösztönzik őket, hogy hogyan ismertethetik meg a szélesebb közönséggel ezeket a jogokat, valamint a vezető kutyák fontosságát és szerepét.
A haifai Technionban azonban a diákok nem ütköznek ilyen nehézségekbe. Az egyetem teljes személyzete, diákja, tanára és alkalmazottja hozzászokott a mindenhol felbukkanó kutyákhoz. „A Technion nagyon is kutyabarát hely, és a gyakorlatozó segítő kutyák az egyetemi élet megszokott elemeivé váltak.” – mondta az intézmény külső kapcsolatokért és forrásfejlesztésért felelős igazgatóhelyettese, Alon Wolf. Az egyetem amellett, hogy igen magas követelményeket támaszt hallgatóival szemben, és nemzetközi téren is elismert tudományos kutatómunkát végez, társadalmi szempontból is kiemelkedően fontos feladatokat tölt be. A Technion arra ösztönzi diákjait, hogy önkéntesként vállaljanak részt a közösség szolgálatában.
A kutyák nevelése természetesen nem könnyű feladat, sok energiát és elköteleződést igényel a hallgatók részéről is. Ám mindannyiukban ott munkál a segítő szándék: „Beszélgetéseink során [vak szomszédom] elmondta, hogy milyen mértékben nyitja meg előtte a világot a kutya. Amellett, hogy segít eligazodni az akadályok között, a kutya szerető barátjává is vált” – mesélte a Technion egyik, a programban részt vevő hallgatója.
Erről beszélt a születésétől fogva vak Ádi Nátán, aki gyógypedagógusként és személyes coachként dolgozik, valamint azon fáradozik, hogy a vakok és gyengénlátók számára biztosítsa a digitális világ minél szélesebb körű elérését. „Nem zavar, hogy nem látok, születésemtől fogva vakon élek. Ami viszont fontos a számomra, az a saját függetlenségem, az örömeim, hogy van értelme felkelnem és megvalósítanom az álmaimat, hogy tudok adni a társadalomnak és az én helyzetemben levő embereknek.” Amikor a fehér botról a vakvezető kutyára váltott, Nátán élete sokat változott. Tanárként részese lett a vezető kutyákat nevelő fiatalok közösségének is. „Elmagyarázom nekik, hogy mit fontos szem előtt tartaniuk a kutyák nevelése során, mi az, amit a kutyák jól, vagy kevésbé jól csinálnak.”
A Technion most harmadéves hallgatója, Sir Tábák mindig is vágyott egy kutyára, ám csak miután befejezte a katonai szolgálatát és egyetemre ment, válthatta valóra álmát, és érezte úgy, hogy elköteleződhet egy kutya iránt. „Az volt az első időszak az életemben, hogy függetlenül éltem, és azon gondolkoztam, hogy hogyan lehet megvalósítani egyszerre, hogy kutyám is legyen, és valami jót is tegyek. Rájöttem, hogy a legideálisabb megoldás, ha önkéntesen végzem vezető kutyák kiképzését.” A lány elmesélte, milyen élmény volt látni, ahogy a három hónapos kis szőrgombóc felelősségteljes kutyává fejlődött, aki mára egy autizmussal élő kisfiú mindennapjait könnyíti meg. Bár a mai napig hiányolja az állatot, úgy érzi, megérte az áldozatot: „Miután elbúcsúztam tőle, az segített, hogy tudtam, Cháj [a kutya] jót tesz. Ez volt a vágyam, ezért neveltem őt. Ezért csináljuk ezt mindannyian.”
zsido.com
Forrás: JTA