Phillip Weiner egy évtizeddel ezelőtt hagyta el Szarajevót, ahol a délszláv háborúban elkövetett bűncselekményeket vizsgáló nemzetközi bíróság tagjaként dolgozott. Boszniai tartózkodása során közeli kapcsolatot alakított ki a helyi zsidó közösséggel, és a távolból is figyelemmel követte sorsukat. Amikor hallotta, hogy a járvány milyen kritikus helyzetbe hozta a bosnyák zsidókat, elhatározta, hogy visszatér és segít, amiben tud.

Weiner a hágai bíróság tagjaként az 1992 és 1995 zajló boszniai háború szörnyűségeit göngyölítette fel. 2006 és 2012 között összesen négy évet töltött Szarajevóban, ahol rendszeresen részt vett a városi zsinagógában tartott szombati istentiszteleteken. A hitközség számos tagjával került baráti viszonyba. A járványban közülük sokan megbetegedtek és elhunytak. Számításai szerint az apró boszniai zsidó közösség tagjainak 5%-a vesztette életét eddig a járvány miatt.

„Sok zsidó haldoklik. Olyan ez, mint egy horrorfilm. David Kamhi, a neves hegedűművész és diplomata elhunyt. Jakob Finci, a Bosznia-Hercegovinai Zsidó Hitközség elnöke súlyos állapotban van” – mondta Weiner.

Nagy problémát okoz a járvány szakszerűtlen kezelése. Az országban tüntetéseken követelik a kormány lemondását emiatt. Az országban eddig hétezer ember halálát okozta a vírus, a halálozási arány az egyik legmagasabb Európában. Mivel még csak nagyon kevés embert oltottak be, Weiner egyik legfontosabb célja, hogy vakcinához juttassa a közösség tagjait.

Ez ügyben felvette a kapcsolatot az izraeli Külügyminisztériummal, a lakóhelyén, Bostonban működő izraeli konzulátussal és a Los Angeles-i Amerikai Zsidó Bizottsággal. „Aki megtehette, az a hat órányi autózásra fekvő Belgrádba utazott, hogy oltást kaphasson” – mondta Igor Kozemjakin, a szarajevói zsinagóga kántora és vallási vezetője.

„A Szerbiába vezető utat azonban az idősek közül sokan nem képesek megtenni. Közéjük tartozik az országban élő kilencven holokauszt-túlélő is” – tette hozzá Kozemjakin, aki édesanyját a járvány során veszítette el. Édesapja is megfertőződött, őt jelenleg enyhe tünetekkel kezelik. Oltást még ő sem kapott.

Az Európai Zsidó Kongresszus adatai szerint mintegy ötszáz zsidó él Bosznia-Hercegovinában. Elma Softic-Kaunitz, a hitközség főtitkára szerint közösségük 25 tagja hunyt el eddig a koronavírus miatt.

„Az áldozatok között van David Kamhi is, aki öt éves gyermekként élte túl a vészkorszakot. Egy muszlim család segítségével menekültek el Szarajevóból, 1941-ben. Kamhi egyaránt fontos tagja volt a hitközségnek és a bosnyák társadalomnak is. Kántor volt és én vettem át tőle a stafétabotot. A helyi közösség 85%-a spanyol eredetű. Kamhi őrizte ezt az örökséget. Ő volt az utolsó ladino anyanyelvű zsidó. Sokat tett a boszniai zsidó kultúra fennmaradásáért” – mondta Kozemjakin.

A hitközség elnöke, Jakob Finci súlyos állapotba került a vírustól. 1943-ban született egy olasz koncentrációs táborban, a Rab-szigeten. Sokat tett a boszniai zsidóságért. 2009-ben a strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz fordult, mert a bosnyák törvények nem engedték, hogy zsidók vagy más kisebbséghez tartozók politikai tisztséget tölthessenek be. A pert megnyerték, de a kifogásolt törvény a mai napig érvényben van.

Fincit a szarajevói katonai kórházban kezelik. Dr. Ismet Gavrankapetanovic, az intézmény igazgatója a vakcinaprogram hiányát okolja a kialakult helyzetért. „Nagyon várjuk az oltóanyagot, de eddig semmit sem kaptunk. Ez hatalmas igazságtalanság. Négy év háború. Négy év áram nélkül. Négy év egészségügyi ellátás nélkül. Most pedig még vakcinához sem jutunk”. A fő problémát a kormány tehetetlensége okozza. A bonyolult szerkezetű, bosnyák, horvát és szerb képviselőkből álló törvényhozás tagjai leginkább a belső konfliktusaikkal vannak elfoglalva, miközben naponta több civil hal meg a vírus miatt, mint a kilencvenes években a háború során.

„Olyan, minta a boszniai háborút élnék újra. Az egyetlen különbség, hogy most nem bombák hullanak az égből, hanem a betegség öli az embereket” – foglalta össze az érzéseit Blanka Kamhi, David özvegye.

A kilátástalan helyzetet látva Weiner külföldről próbál segítséget szerezni. „Az izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy gondoskodni fog a világon élő összes holokauszt-túlélő beoltásáról. Remélem Bosznia sem marad ki. Németország is bejelentette, hogy jelentős összeggel segíti a holokauszt-túlélők beoltását. Remélem, hogy mihamarabb elkezdik a terv megvalósítását”.

zsido.com

Forrás: JTA

Megszakítás