Szukkot - Ünnepi gyertyagyújtás időpontja: 2020-10-03 19:04 - Ünnep kimenete: 2020-10-04 19:02:00

Közösségi karitatív akciók Miskolcon

Elindult az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) „Közösségi karitatív akciók a zsidó hagyományőrzés és a helyi társadalmi integráció érdekében” című projektje, a Széchenyi 2020 program keretében 25 millió forint európai uniós támogatás segítségével. A projekt központi eleme a pályázó szervezet miskolci közösségének felvirágoztatása: az EMIH egyik fő célja Miskolcon is a hitélet erősítése, ezt pedig oktatási, kulturális, örökségvédelmi, szociális tevékenységeken, aktív közösség létrehozásán és megerősítésén keresztül kívánja elérni. A hároméves projektet a BARHESZ–Chabad House / Miskolci Zsidó Kulturális Központnak nevezett közösségi kezdeményezésünk keretében valósítjuk meg.

A fejlesztés célja a helyi zsidó közösség iránt nyitott érdeklődők bevonása közösségi és karitatív programjainkba. A projekt célja összesen 150 közösségi alkalom (program, esemény, rendezvény) megszervezése, melyre terveink szerint legalább 5000 érdeklődőt várunk. A fejlesztés eredményeként terveink szerint évi 2 alkalommal szociális ételosztást szervezünk a miskolci szociális önkéntes közösséggel, együttműködve a CEDEK Szeretetszolgálattal, illetve a közösséggel a térségben egyéb karitatív programokat valósítunk meg. A fejlesztés eredményeként terveink szerint a zsidó vallási ünnepeket minden évben egyre szélesebb körben tudjuk majd megélni – a helyiek bevonásával, kulturális, oktatási, gasztronómiai programokkal kiegészítve. Mádon tapasztalatcsere programokat szervezünk az önkéntesek részére, míg az oktatási programok keretében a zsidóságról szóló judaisztika tanfolyamot, heti tanulásokat (kabbala, Talmud, héber) és női klubot szervezünk.

A közösség tagjaival együtt számos egyéb rendezvényen veszünk részt, ahol külön programokkal és kóser ételekkel, beszélgetésekkel várjuk a miskolci zsidóság iránt érdeklődőket. Ilyen programok voltak többek között ebben az évben a nagy sikerrel megrendezett Miskolci klezmer napok vagy a Miskolci kocsonyafesztivál. A projektnek köszönhetően még több rendezvényen tudunk majd szervezetten részt venni és bemutatni a hazai zsidóság kulturális örökségét. A programokon való részvétel ingyenes és mindenki számára nyitott. Közösségi, karitatív, kulturális, oktatási, szabadidős programjainkra minden érdeklődőt szeretettel várunk Miskolcon.

A projektről bővebb információt a www.zsido.com/miskolc honlapunkon, illetve a https://www.facebook.com/Barhesz/ Facebook oldalunkon lehet olvasni.

 

További információ kérhető:

Fuchs Eszter

miskolc@zsido.com

+36 30 721-2580

 

  • Küldés emailben