Köves Slomó szerint a volt kormányzó munkássága nem felel meg a kivételes államférfi kritériumának.

Yossi Amrani, Izrael Állam magyarországi nagykövete a tegnapi napon holokauszt megemlékezésen vett részt Veszprémben, ahol az első világháború utáni magyar vezetés felelősségére utalva kijelentette: a deportálással végződő tragikus folyamat Magyarországon az egyetemista zsidók megkülönböztetésével kezdődött az 1920-as évek elején.

Amrani nagykövet elmondta, hogy a két világháború között Európa-szerte zsidóellenes és rasszista törvényeket hoztak, miközben sokan azt gondolták, a legrosszabb nem történhet meg, és hátat fordítottak a történelemnek. Hangsúlyozta, hogy ezért egyes történelmi személyiségeket, mint például Horthy Miklóst, komoly felelősség terhel a holokauszttal kapcsolatban, e felelősség alól pedig senki, semmilyen okból nem mentesülhet. A nagykövet figyelmeztetett: ahhoz, hogy ne történhessen meg újra hasonló, mások szenvedése is olyan fontos kell, hogy legyen, mint a sajátunk. Hozzátette továbbá, hogy a holokausztra való emlékezés elmulasztása a korábbi és a jövő nemzedékeivel szembeni bűn lenne.

A nagykövet ezekkel a kijelentésekkel nyilvánvalóan Orbán Viktor múlt hét szerdai beszédére is reagált. Mint ismeretes, a magyar miniszterelnök a felújított Klebelsberg-kastély átadó ünnepségén úgy fogalmazott, hogy „A XX. század második és harmadik évtizede a magyarság történetének súlyos próbaköve volt. Hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt mégsem temetett maga alá minket a történelem, nos, ezt néhány kivételes államférfiúnak köszönhetjük. Horthy Miklós kormányzónak, Bethlen István miniszterelnöknek és Klebelsberg Kuno miniszternek. Kormányzó nélkül nincs miniszterelnök, miniszterelnök nélkül nincs miniszter, és ezt a tényt nem vonhatja kétségbe Magyarország II. világháborús, gyászos szerepvállalása sem.”

Orbán Viktor nagy vihart kavaró kijelentésével kapcsolatban a Népszava megkérdezte Köves Slomót. A lapnak nyilatkozva az EMIH vezető rabbija leszögezte, hogy az igazi államférfi a definíció szerint szilárd elvek mentén cselekszik, befolyásolhatatlan és nagyfokú felelősségvállaló képességgel rendelkezik. Történeti perspektívából – folytatta a rabbi – nehéz Horthynak a munkásságát megfeleltetni ezeknek a kívánalmaknak: úgy hogy személyes és osztálya önös érdekeitől vezérelve „három millió koldus Magyarországának” volt büszke kormányzója, a teljességgel irracionális németbarát politika végrehajtója, a háborúba való belépés támogatója, a Don-kanyari katasztrófa felelőse, nem utolsósorban pedig nagy- és dédszüleim jogfosztásának, majd családjaik megsemmisítésének – legkevesebb – passzív szemlélője.

Megszakítás