Az EMIH és a magyarországi Chábád mozga­lom két saját szervezésű fesztiválja (a Mádi Zsidó Napok és a Sóletfesztivál) mellett számos nyári fesztiválon jelenik meg meghívott vendégként. Az egyik ilyen fesztivál a Dél-Dunántúlon található, idén 10 éves Ördögkatlan összművészeti fesztivál, melynek célja többek között „egy politikai-, nyelvi- és országhatárokon átívelő kultikus közösségi tér” létrehozása.

Az Ördögkatlan egyik visszatérő programjának, Bér­czes Tibor beszélgetéssorozatának volt a vendége idén Köves Slomó rabbi. Beszélgetésük olyan témákat érintett, mint hogy van-e zsidó re­neszánsz Magyarországon és hogy változott az identitásunk a rendszerváltás óta. Kö­ves rabbi elmondta, hogy a zsidó megújulás többek között megjelenik az identitáskeresésben és újraértékelésben is, amit az utóbbi 10 évben az intézmények fejlődése is nagyban segít. Mint mondta, mára sokkal kevésbé számít tabunak a zsidóságról beszélni, mint két évtizeddel ezelőtt. A zsidó-magyar párbeszéd kapcsán azt hangsúlyozta: a zsidók feladata örökségük megismertetése, amit azonban csak úgy tudnak megtenni, ha ők maguk is ismerik azt.

 „A három beszélgetés egyfajta kísérlet arra, hogy mi, zsidók és nem-zsidók »normálisan« beszéljünk egymással … és találjunk olyan szavakat, amelyek oldják a bizalmatlanságot, így közelebb visznek bennünket egymáshoz.” – olvasható a fesztivál honlapján a Zsidó vagy? című beszélgetéssorozatról. Az eszmecsere további „alanyai” Ungvári Krisztián történész és Szántó István voltak.

Megszakítás