Kóser gasztro: Tiramisu

Az évnek ebben a szakában, amikor a hetiszakaszok Ávráhám ősapáról szólnak, a gasztronómia kapcsán feltétlenül meg kell emlékeznünk arról, hogy ő volt az, akitől a vendéglátás parancsolatát és annak részleteit is tanuljuk (korábban itt és itt írtunk erről gasztronómiai rovatunkban). Ávráhám sátrának mind a négy oldala nyitva állt, hogy bárhonnan érkezik is a vándor, bizonyosan betaláljon hozzá. A sivatag közepén felállított sátrába behívott minden utazót, hogy jót egyen, és megpihenjen. Innen tudjuk azt, hogy a háchnászát orchim annyira fontos parancsolat, hogy nem elegendő, ha várjuk, hogy az utunkba kerüljön egy vendég, hanem a legjobb, ha mi magunk keressük és hívjuk meg a vendégeket otthonunkba.

A zsidó nép megtanulta a leckét, és a háchnászát orchim, a vendégfogadás micvája az egyik legkedvesebbnek tartott parancsolattá nőtt. Amikor Julianus római császár elrendelte, hogy birodalmának minden városában állítsanak fel fogadókat az utazók számára, a zsidókra hivatkozott, akik körében egyetlen ismeretlen sem marad ellátás nélkül. Való igaz: a zsidó közösségek a legnehezebb időszakokban is rendelkeztek olyan ellátó hálózattal, melyek segítségével bármelyik utazót étellel és alvóhellyel is el tudták látni.

Bár Ávráhámnak több szolgája is volt, vendégeit mindig ő maga szolgálta ki saját kezűleg. Ezt a fontos micvát nem akarta kiadni a kezéből. A micva elsődlegesen olyan emberek vendégül látására vonatkozik, akik más városból, vagy településről érkeznek, de ha helyieket látunk vendégül, az is rendben van. Legyünk figyelmesek a vendégeinkkel: az időjárásnak megfelelően ajánljunk fel egy hideg, vagy egy forró italt érkezéskor, vagy készítsünk oda több párnát is az ágyukhoz, hogy ne szenvedjenek semmiben hiányt. Amikor vendégeink távoznak, lehetőség szerint csomagoljunk nekik kóser ételt az útra, különösen abban az esetben, ha tudjuk, hogy az útjuk közben a kóser étel beszerzése nehézségekbe ütközne. Micva kikísérni a vendégeinket legalább pár méterre az otthonunktól, vagy egészen a buszmegállóig, vasútállomásig.

A két szentéletű lizsenszki Elimelech és az anipoli Zusa rabbi éveken át együtt járta Galícia útjait, koldusként utazva városról városra és faluról falura, hogy zsidó testvéreik szívét megtöltsék az Isten iránti szeretettel. Egy este, megérkezve Lodmir városába, bekopogtak egy kivilágított ablakú ház ajtaján, ám amikor éjszakai szállást kértek, a házigazda mérgesen elküldte őket: „Van a városban szegényház is, a zsinagóga mellett, ott bizonyosan meghúzhatjátok magatokat éjszakára”- mondta kelletlenül, majd becsapta a két rabbi orra előtt a díszes ajtót. Azok továbbmentek, és hamarosan bekopogtak egy másik, szerényebb házba, melynek tulajdonosa, a város tóramásolója, örömmel fogadta be őket szerény hajlékába, és vacsorával kínálta a vándorokat, akik másnap továbbálltak.

Néhány évvel később reb Zusa és reb Elimelech ismét Lodmirba látogatott, ám ez alkalommal hivatalos vendégekként érkeztek, a közösség meghívására, immár híres rabbikként. A fogadásukra rendezett ünnepségen egy gazdag ember furakodott át a tömegen, és bejelentette, hogy őt érte a tisztesség, hogy vendégül láthassa a rabbikat: „Az Örökkévaló bőkezűen bánt velem, mindenem megvan, és a rabbik sem fognak semmiben hiányt szenvedni! Kocsisaiknak már meg is mutattam az utat, bár igazán fölösleges volt, hiszen nyilvánvalóan mindenki tudja ebben a városban, hogy hol lakik reb Feivel.” – ezzel haza is ment, hogy saját szemével győződjön meg arról, hogy minden készen áll a vendégek fogadására. Otthon mindent rendben talált, ám ahogy teltek az órák, és se Elimelech, se Zusa rabbi nem mutatkozott, egyre idegesebb lett. Végül odament a szolgák lakrészében pihenő kocsisukhoz, és megkérdezte, mi történt, és hol késlekedhetnek a vendégei.

„Nem jönnek”- válaszolta a kocsis. „Elimelech rabbi és Zusa rabbi az írnok házában töltik majd a szombatot.” – „Az írnoknál??? Miről beszélsz?”- förmedt rá a gazdag ember a kocsisra. „Ha te itt vagy, ők hol máshol lehetnének?” – A kocsis nyugodtan válaszolt: „Ezt az utasítást kaptam a rabbiktól: Vidd a lovakat és a holminkat reb Feivel házához. Mi a tóramásolónál leszünk.”

Reb Feivel azonnal a tóramásoló szerény házához rohant, bedörömbölt az ajtón: „Tisztelt rabbik!”- kiáltott fel, amikor meglátta reb Elimelechet és reb Zusát teával a kezükben a kandalló előtt ülve. „Miért tették ezt velem? Én kaptam a megtiszteltetést, hogy a vendégeim legyenek. Mivel érdemeltem ki ezt a megaláztatást, hogy mégis másnál töltik a szombatot?”

„De hát a vendégei is vagyunk!”- felelte Elimelech rabbi. – „Már ami azt a részünket illeti, amelyik önt érdekli, reb Feivel. Amikor legutóbb, néhány éve erre jártunk, kocsis, lovak és csomagok nélkül, elküldött minket az ajtajától, nem fogadott be, nem látott vendégül. Vagyis nem minket akar vendégül látni, hanem a kocsisunkat, a lovainkat és a csomagjainkat, és e részeink az ön nagyszerű vendéglátását élvezik most is.”

Egy tejes vendégváró süteményt kínálunk.

Tiramisu

Tejes

6 tojás

6 púpozott ek. liszt

6 ek. cukor

1 pohár erős kávé

2 doboz tejszín

Kókusztej, vagy vaníliapuding (elhagyható)

A tojásokat egyenként feltörjük, ellenőrizzük, hogy nincs-e bennük vérpötty. Amelyikben van, azt nem használhatjuk (érdemes fehér tojást venni, abban – a barnával ellentétben – ritka a vér), a poharat, amelyikbe beleütöttük, alaposan kiöblítjük a véres tojás után.

Először piskótát készítünk: a tojásfehérjét először magában, majd a cukorral kemény habbá verjük, utána kanalanként beleforgatjuk a lisztet és hozzáadjuk a tojások sárgáját is. A keveréket sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és 10-12 perc alatt 180 fokos sütőben megsütjük. Míg sül, elkészítjük a kávét, és felverjük a habot. Ha pudingot is használunk, akkor azt is elkészítjük. Amikor a sütemény elkészült, kissé kihűtjük, majd egy nagy üvegtál aljára néhány kanál kávét csorgatunk, erre rétegezzük a piskótadarabokat, kávéval meglocsolva, pudinggal, vagy kókusztejjel gazdagítva és habbal megkenve. A tetejére hab kerül, tálalás előtt néhány órára behűtjük, hogy az ízek összeérjenek.

zsido.com

  • Küldés emailben