Azt mondja a hagyomány, hogy akkor jön el a megváltás, ha Izrael egész népe két szombatot megtart a maga teljességében, egységes népként.

Az első tökéletes szombatra a Szináj-hegyi tóraadásnál került sor – azt mondják bölcseink, hogy akkor és ott jelen volt minden zsidó, lélekben az eljövendő nemzedékek is, és együtt, egységben tartották meg a szombatot. Azt is mondják, hogy sokkal inkább a szombat tartotta meg a zsidókat, mint a zsidók a szombatot, utalva arra, hogy bár vannak olyan zsidók, akik nem tartják be a szombatot a maga teljességében, ám a szombat mindig vár ránk, hogy átéljük hétről hétre az Istenhez való kapcsolódás magasabb szintjét.

Az Álter Rebbét 1798-ban, tisri hónap 25-én, egy csütörtök délután tartóztatták le a cár katonái. A marcona, kegyetlen legények teljesen csukott, fekete kocsiba zárták a rebbét, olyanba, amilyenben a cár ellen lázadókat és az árulókat szállították el. A kocsi Lioznából több száz kilométer távolságba, Pétervárra szállította a rebbét.

A hosszú út másnapján, pénteken, hat órával a szombat bejövetele előtt, a rabbi azt kérte fogva tartóitól, hogy álljanak meg szombatra. A felelős tiszt elutasította a kérést, és folytatni akarták az utat, amikor hatalmas reccsenéssel kettétörött a kocsi egyik tengelye. A tiszt segítségért szalajtott a közeli faluba, és nem sokkal ezután meg is érkezett egy bognár, hogy kijavítsa az eltörött rudat. A kocsi néhány órával később ismét útra készen állt, ám alighogy elindultak, az egyik ló holtan esett össze. A tiszt ekkor újabb lóért küldött, és miután ezt is meghozták, ismét útnak eredtek. Ám akárhogy is húzott a négy szép ló, sehogyan sem bírták megmozdítani a kocsit.

A tiszt ekkor a rebbéhez fordult, és azt kérdezte: „Engedélyezi, hogy a legközelebbi faluig elmenjünk, hogy ott töltsük a szombatot?” – „Nem tehetem”- mondta a rebbe, hiszen már bejött a szombat. Abba azonban beleegyezett, hogy a kocsit az út szélére vontassák, és a lovak csodás módon gond nélkül félrehúzták az útról a kocsit egy árnyékos helyre az út szélén.

Ez az eset Nevel városának közelében történt. A városbeli hászidok sokáig mutogatták a helyet, ahol Sneur Zálmán rabbi azt a szombatot töltötte, bebörtönzésének első szombatját.  Az út mentén mindenfelé félig elkorhadt, kidőlt fák voltak, ám egy fa zöldellt és mind magasabbra nőtt: a fa, mely alatt az Álter Rebbe a szombatját töltötte.

A következő héten kedden, kiszlév hó 19-én emlékezünk meg arról a napról, amikor az Álter Rebbe kiszabadult börtönéből. Ez a nap a chábád hászidizmus újéve, jud-tet kiszlév. Adja az Örökkévaló, hogy minél hamarabb eljöjjön az a szombat, amikor minden zsidó egységben betartja a Tóra parancsolatait, hogy elérkezhessen a megváltás. Addig is, a hideg téli napokon minél több vitaminra van szükségünk, ezért C-vitamin bombát ajánlunk olvasóinknak:

Savanyú káposzta

Párve, glutén- és tojásmentes

3 fej káposzta

8-10 babérlevél

1 kk. szemes feketebors

A káposzta külső, sérült leveleit levesszük. Megvizsgáljuk a káposztafejeket, nem látható-e rajtuk annak a nyoma, hogy hernyó, vagy más kártevő támadta meg. Mivel a káposzta levelei szorosan egymásra simulnak, ha kívülről nem látható nyom, akkor belül sincsen kártevő. A káposztafejeket félbevágjuk, torzsájukat kiemeljük, majd éles, széles pengéjű késsel nagyon vékonyra szeleteljük. Egy jó nagy tálba tesszük a felszeletelt káposztát, egy-egy réteget megsózunk. A tálban levő zöldséget néhány órán át állni hagyjuk, időnként megforgatjuk. Egy (vagy több) megfelelő méretű üveget tisztára mosunk, a káposztát nagyon szorosan beletömködjük, időnként egy-egy babérlevelet és néhány szem borsot is beledobunk. A káposztát addig nyomjuk lefelé, amíg annyi levet nem ereszt, hogy elfedi az egészet. Az üvegeket nem kell lezárni, de súlyt kell rájuk tenni, ami folyamatosan lenyomva tartja. Száraz, meleg helyre tesszük, ahol van fény, de nem éri a káposztát közvetlen napsütés. Érdemes egy tálcát tenni alá, mert kiforr belőle lé. Néhány nap elteltével tálba tesszük, átforgatjuk, és újra visszatöltjük az üvegekbe, ekkor már jóval kisebb edény is elegendő. Ismét lenyomtatjuk. A készítéstől számított egy hét elteltével már elég érett lehet, érdemes időnként megkóstolni, kevésbé meleg környezetben 3 hét is lehet, míg elkészül.

zsido.com

Megszakítás